Ukrajnából menekült indiai hallgatókat fogadott be a Széchenyi István Egyetem

forrás: Prím Online, 2022. március 5. 14:51

A győri Széchenyi István Egyetem 121, az ukrajnai háború elől Magyarországra menekült indiai hallgatót fogadott be csütörtökön este. A csoport hamarosan továbbutazik szülőhazájába. Az intézmény a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak ugyanakkor jelezte, hogy 200, hazánkban menedéket kereső nemzetközi hallgató befogadását vállalja tartós jelleggel.

„A Széchenyi István Egyetem számára nemzetközi színvonalú oktatási, kutatási tevékenysége mellett rendkívül fontos a társadalmi felelősségvállalás is. Ez különösen előtérbe kerül az olyan humanitárius válsághelyzetben, ami jelenleg az egyre súlyosbodó ukrajnai háború következtében alakult ki. Intézményünk a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak jelezte, hogy 200 férőhelyet ajánl fel a harcok sújtotta országból érkező menekültek számára. A szaktárcák csütörtökön délután arról tájékoztattak, hogy 121 olyan indiai hallgató érkezik hozzánk, aki eddig valamelyik ukrán egyetemen tanult, és most hazánkban keresett menedéket” – mondta dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese.

 

A megérkezés pillanatai: az indiai hallgatók és a Széchenyi István Egyetem munkatársai az intézmény győri campusán. 

 

A csoport csütörtökön késő este érkezett meg három busszal a Széchenyi István Egyetem győri központi campusára, ahol az intézmény Egyetemi Szolgáltató Központjának és Nemzetközi Programok Központjának munkatársai, valamint Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának tagjai fogadták őket.

 

„Regisztrációt követően mindannyiuknak K4 kollégiumunkban biztosítottunk szállást. Külön köszönjük az egyetem Uni-Famulus Kft.-jének, hogy még csütörtökön este meleg vacsora, majd pénteken reggeli készült számukra. Közösségünk is azonnal összefogott, amiért ugyancsak nagy köszönettel tartozunk. Egyetemi Szolgálató Központunk a közösségimédia-felületeken adománygyűjtést hirdetett, hiszen az indiai hallgatók nagyon kevés ruhával és csomaggal érkeztek. A gyűjtés folytatódik, elsősorban higiéniai termékeket, alsóneműket, kabátokat, más ruhákat, takarókat várunk. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy már reggelre rengeteg felajánlás érkezett a hallgatók és a munkatársak részéről” – részletezte dr. Lukács Eszter, hozzátéve, hogy ez az indiai csoport várhatóan néhány napon továbbutazik szülőhazájába.

 

A Széchenyi István Egyetem kollégiumában elszállásolt indiai hallgatók rendkívül hálásak az intézmény önzetlen segítségéért. (Fotó: Horváth Márton)

 

Az indiai menekültek egyike Aryan Singh, aki a háború kitöréséig a kijevi Bogomolets Orvostudományi Egyetemen tanult. „Rettenetesen féltünk. Folyamatosak voltak a bombázások. Egy kilométerre tőlünk rakéták romboltak le épületeket. Öt napon át egy kis óvóhelyen éltünk, ötszázan összezsúfolva. A szobánkba nem mehettünk fel, alig volt élelmünk, amit próbáltunk valahogy okosan beosztani” – idézte fel.

 

Az ukrán fővárosból nagy nehezen el tudtak jutni Lviven és Ungváron keresztül a magyar határra. Hazánkban előbb Debrecenbe, majd Budapestre, végül Győrbe kerültek. „Elmondhatatlanul hálásak vagyunk mindenkinek Magyarországon és itt, a Széchenyi István Egyetemen. Rengetegen segítettek, segítenek, egyáltalán nem érezzük azt, hogy idegenek vagyunk. Ez a legjobb ország, ahol valaha jártam” – mondta végül.

 

A Széchenyi István Egyetem a 121 tagú indiai csoport átmeneti segítésén túl felajánlotta csatlakozását a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kezdeményezett programhoz, amelynek lényege Ukrajnából menekült nemzetközi hallgatók tartós befogadása. Az intézmény 200 férőhelyet bocsát rendelkezésre ilyen célra, és vállalná az érkezők oktatását is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36