Az uniós akkumulátor törvény késleltetése ellen tiltakoznak az iparág meghatározó vállalkozásai
Az innovációk piacra lépését nagyban segítheti vagy gátolhatja a jogi szabályozói környezet. Ezt példázza az európai akkumulátoripar regularizálása körüli mostani huzavona is. Az EIT InnoEnergy támogatását maguk mellett tudva a vezető európai energetikai startupok, vállalatok, a ACC – Automotive Cells Company, a Northvolt, a Verkor, a Vulcan Energy Resources, a Talga Group, az Eramet és a Skeleton Technologies vezetői a közelmúltban közösen szólaltak fel az új, uniós akkumulátortörvény szükségtelen késleltetésével szemben.
Az Európai Unió környezetvédelmi miniszterei, valamint a legfontosabb európai parlamenti képviselői számára eljutatott tiltakozásukban arra kérték a kormányokat, hogy a törvényjavaslat kapcsán tekintsenek el az Európai Tanács által kilátásba helyezett előirányzatok elfogadásától, amelyek szerint
• 66 hónapos késéssel vezetnék be az akkumulátorok karbonlábnyomának csökkentését célzó szabályokat (az Európai Bizottság javaslata 4 év volt),
• 36 hónapos késedelmet szenvedne a környezetvédelmet és az emberi jogokat érintő visszaéléseket kimutató, az akkumulátor ipari értéklánc teljes hosszában vizsgált, kötelező jellegű ellenőrzés bevezetése (a javasolt két évhez képest),
• valamint két évet, vagy annál is többet váratna magára az akkumulátorok teljesítményére és tartósságára vonatkozó követelményrendszer életbe léptetése.
A tiltakozó vállalatok szerint a késedelem attól fosztaná meg a fiatal európai akkumulátoripart, hogy lépéselőnybe kerülhessen azokkal a nagyobb múltra visszatekintő iparági szereplőkkel szemben, amelyek számos kihívással küzdenek a fenntarthatóság, a társadalmi felelősségvállalás terén.
„Mivel a sebesség kritikus szempont ebben a gyorsan fejlődő szektorban, az akkumulátor törvényt érintő késleltetések miatt az új európai szereplők elveszíthetik lépéselőnyüket a tapasztaltabb versenytársakkal szemben a vezető pozícióért vívott harcban.” – áll a vállalatok állásfoglalásában. Hozzátették az elszenvedett időveszteség hátráltatná a tiszta és etikus alapokon működő akkumulátor-ellátási lánc kialakítását Európa szerte, valamint veszélybe sodorná a zéró kibocsátású közlekedésre való átállás tervezett menetét is.
Kapcsolódó cikkek
- Leáldozóban az akkumulátoroknak?
- Tíz millió euró az akkumulátoripari szakképzés fejlesztésére
- 6 tipp, hogy ne kelljen idő előtt cserélni a mobiltelefon akkumulátorát
- A VW összefog az InnoEnergyvel a CO2 mentesítés érdekében
- Óriás akkumulátorgyár épül a magyar határhoz közel
- Együttműködés a Mercedes-Benz, a Stellantis és a TotalEnergies között
- Könnyebb és biztonságosabb lesz a vállalati korrupció bejelentése
- 2030-ra jelentős CO2 kibocsátást prognosztizálnak Európában
- Termeljen áramot otthona tetőszerkezetén!
- Magyar akkumulátoripari szakértőket képez az EIT InnoEnergy
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.