A Heineken bemutatja az első, virtuális világban főzött virtuális sört
Különleges eseményen mutatta be legújabb innovációját a Heineken. A Decentralanden tartott bemutatón a vendégek virtuális sörrel koccinthattak, digitális ételeket fogyaszthattak, és találkozhattak a márka képviselőinek virtuális avatárjaival. A metaverzum után az érdeklődők a való életben is megkóstolhatják majd a Heineken Silvert, amely már kereskedelmi forgalomban is elérhető.
A Heineken útjára indította első virtuális sörét, a Heineken Silvert, amely március 17-től a vállalat virtuális sörfőzdéjében, a magával ragadó Decentraland digitális platformon belül is megtalálható. A különleges A-élesztőt A-pixelekre, a mezőkön szüretelt komlót pedig virtuális, NPC-k által termesztett bináris komlóra cserélték. A virtuális sörfőzési folyamat egészét a Heineken sörfőzőmestereinek digitális avatárjai felügyelik.
Az új termékinnovációt a Heineken virtuális sörfőzdéjében mutatták be, ahol a vendégek másodpercek alatt megismerhették a sörkészítés módját, miközben pixeles homárt és kaviárt fogyaszthattak, és a Heineken nagyköveteivel, köztük Thierry Henry-val is találkozhattak.
Bram Westenbrink, a Heineken márka globális vezetője elmondta: "A Heinekennél hiszünk abban, hogy a kapcsolattartás ugyanolyan elengedhetetlen az emberi léthez, mint a víz vagy a levegő. Tudjuk, hogy a metaverzum szórakoztató módon hozza össze az embereket, azonban világos, hogy ez nem a legkézenfekvőbb hely egy új sör megkóstolására. Vadonatúj virtuális termékünk bemutatójával mintegy görbe tükröt mutatunk magunknak és azoknak a márkáknak, akik olyan innovációkkal ugranak fejest a metaverzumba, amelyeket a legjobban a való világunkban élvezhetünk. Szeretnénk egy kicsit viccet csinálni ebből, és mindenkit emlékeztetni arra, hogy a valóságban semmi sem helyettesítheti a sör frissítő ízét, még az új virtuális Heineken Silver sem."
A még teljesebb metaverzumos élmény érdekében a Heineken együttműködött a nemzetközileg elismert spanyol utcai művésszel, J. Demsky-vel, aki különleges műveivel gazdagította a Heineken Silver virtuális bemutatóját: "A Heineken szerelmeseként izgatottan vártam, hogy részt vehessek ebben a szórakoztató és egyedi bevezetésben. Az én feladatom az volt, hogy művészeti eszközökkel érzékeltessem, milyen lehet egy virtuális sör íze. A hasonló kihívások mindig is közel álltak hozzám és azokhoz a művészeti ágakhoz, amelyekben alkotni szeretek, így örömmel vállaltam a feladatot, és remélem, hogy a nagyközönségnek is tetszik majd a végeredmény" – mondta el a termék bevezetése kapcsán J. Demsky.
A Heineken Silver J. Demsky ihlette virtuális otthona az alábbi linken tekinthető meg: https://play.decentraland.org/?island=Ii7xt&position=-123%2C-82
A valóságos, kézzel fogható Heineken Silver 0,33 visszaváltható üveges és 0,33 keskeny dobozos kivitelben már elérhető a hazai kiskereskedelemben. A -1 Celsius fokon ászokolt, 4%-os alkoholtartalmú újdonság a Z generáció 18 éven felüli képviselőit és a könnyedebb, kevésbé kesernyés ízvilágú sörök kedvelőit célozza meg.
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.