Még mindig a hagyományos rádiózás dominál
Az elmúlt négy évben a rádiózás műfajában 82-88 százalék között mozgott a rádiózás hagyományos, egyben legnépszerűbb formája – derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának legutóbbi ülésén elfogadott új tanulmányából. A testület bírságot rótt ki helytelen korhatár-besorolás miatt, figyelmeztetett egy szolgáltatót, amiért az túl hangosan adott le reklámokat, és továbbított egy bejelentést a román társhatóságnak.
Otthon rádióznak a legtöbbet az emberek
A testület elfogadott egy dokumentumot a rádiózás helyszíneiről és platformjairól 2018 vége és 2021 vége között, ebből pedig kiderül, hogy az emberek a legtöbbet otthonukban rádióznak: 70-80 százalék tesz így. Az autó a második tipikus helyszíne e tevékenységnek – 45-60 százalékra jellemző -, a harmadik pedig a munkahely, 20-30 százalékkal. A nők leginkább otthon, a férfiak pedig autókban rádióznak gyakrabban: a vizsgált intervallumban előbbi csoport 72-82 százalék között mozgott, utóbbi pedig 55-65 százalék között. Minél idősebb valaki, annál többet rádiózik otthonában: ennek legfőbb oka, hogy a nyugdíjas korosztály nem jár napi szinten dolgozni, és nem is utazik annyit. Az autós rádióhallgatás aránya a középkorúak között (30-59 éves) a legjellemzőbb. A számokról egyébként általában elmondható, hogy a rádiózás helyének esetében 2020 második negyedéve és a világjárvány megjelenése hozott kiugrást. A rádióhallgatás platformjai között messze a legnépszerűbb a hagyományos rádiózás 82-88 százalékkal, de az online is rádiót hallgatók aránya stabilan 35-40 százalék között mozog. 2020-ban 7,61 millióan hangoltak hetente, amiből az online rádiózást 778 ezren választották. A tanulmány az NMHH honlapján olvasható.
Médiafelügyeleti döntések
A Duna szolgáltatójára 100 ezer forint bírságot rótt ki a tanács, mert a Rex felügyelő – Halál az interneten című műsorszámban megjelenített szexuális és erőszakos tartalmak ellenére nem 16-os korhatár-besorolással és nem a 21 és 5 óra közötti idősávban, hanem 12-es karikával, este 8 előtt sugározta a vitatott epizódot.
A testület figyelmeztette a Magyar Sláger TV szolgáltatóját, ugyanis 2021 harmadik negyedévében hatszor adott le túl hangos reklámot. A médiatörvény a nézők védelme érdekében egyértelműen előírja, hogy a reklám, a televíziós vásárlás és a műsorelőzetes, illetve az ezek közzétételét akusztikus módon jelző figyelemfelhívás átlagos vagy a nézők által érzékelt hangereje nem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké.
Bejelentés alapján vizsgálta a grémium a FEM3 csatornán vetített Szépítészek című műsort, és továbbította az ügyet a román társhatóságnak (CNA), ugyanis a FEM3 szolgáltatója román joghatóság alá tartozik. Az adásban megjelenő, a szexualitással kapcsolatos, illetve a plasztikai műtéteket részletesen bemutató tartalom a magyar jogszabályok szerint 16-os korhatár-besorolással és 19 óra helyett 21 és 5 óra között kerülhetett volna adásba.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre több új, magyar terméket népszerűsítő reklám készül
- Kirekesztő megjegyzések miatt rótt ki bírságot a Rádió 1-re az NMHH
- Médiatanács: több mint 127 millió forintból készülhetnek televíziós műsorok
- Médiatanács: 360 millió forintos keretösszeggel pályázhatnak rádiók
- Támogatást kapnak rádiók és televíziók műsorkészítésre és üzemeltetésre
- Leginkább mobilról olvasunk híreket
- A rádiós szolgáltatók elégedettek a Médiatanács támogatási programjával
- Médiatanács: 16,5 millió forint műszaki támogatás közösségi rádióknak és televízióknak
- Idén utoljára ült össze a Médiatanács
- Közel 125 millió forintból készülhetnek televíziós műsorok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.