Belépő a tudás közösségébe

forrás: Prím Online, 2022. május 11. 16:38

A napokban lezárult az ELTE IK, az ELTE TTK és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közös, MTMI szakokat és pályákat a középiskolások körében népszerűsítő projektje.

A négyéves futamidejű projekt 440 millió forint támogatást nyert el arra a célra, hogy Budapesten és Szombathelyen a felsőoktatásba való bekerülést elősegítő, a technológiai fejlődés által létrehozott új oktatási stratégiákra és módszertanokra épülő készségfejlesztő és kommunikációs programokat szervezzen, valamint népszerűsítse az MTMI szakokat a felsőoktatásba bekerülni vágyó diákok körében.

 

A magyar felsőoktatásban nagy hagyományokkal rendelkeznek a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) szakok. Az itt végzett hallgatóknak kiemelkedő elhelyezkedési lehetőségeik vannak a munkaerő-piacon, mégis egyre kevesebben jelentkeznek ezekre a szakokra. Szakemberek szerint ez egyértelműen a motiváció hiányára, a pályaorientáció hiányosságaira, a közoktatási MTMI képzés problémáira vezethető vissza, valamint arra, hogy a középiskolás diákok nem – vagy tévesen – látják azt, hogy mi lesz belőlük egy-egy adott szak elvégzése után. Tanulmányok kimutatták azt is, hogy az ország kevésbé fejlett régióiból átlagnál is alacsonyabb a felsőoktatás MTMI szakjaira jelentkező diákok száma.

 

 

Ennek a helyzetre adott megoldási lehetőségeket az EFOP-3.4.4-16-2017-00006 kódszámú program, amelynek elsődleges és közvetlen célja volt, hogy elősegítse a felsőoktatás MTMI szakjaira való bekerülést az ELTE-n, javítsa a hátrányos földrajzi, társadalmi, gazdasági helyzetből származó fiatalok képzettségi szintjét és elősegítse a felsőfokú végzettséghez történő jutásukat az MTMI szakokon, fokozza a matematikai, természettudományi, informatikai, műszaki (MTMI / STEM) szakokra való jelentkezések számát, közvetett célként pedig csökkentse a területen jelentkező szakemberhiányt és javítsa a foglalkoztatottsági arányokat a hátrányos helyzetű régiókban is.

 

A projekt keretein belül szervezett 719 szakmai rendezvényen közel 16 000 tanuló vett részt, ezek között voltak az ELTE-n szervezett egyetemi nyílt napok, több éven keresztül megrendezett Kutatók Éjszakája programok és számos szakmai, iskolai ismeretterjesztő és képzésismertető előadás és roadshow. A tervezett programok egy része a pandémia időszaka alatt online valósult meg. Hosszabb távú együttműködés keretében partneriskolai program indult 55 középiskolával, és 84 partneriskolai program került megrendezésre. Tanári mentorhálózat jött létre minden szakterületen, a tehetségek felismerése és felsőoktatásba jutásuk támogatása céljából. 10 informatika, 3 biológia, 4 kémia és 1 környezettan versenyt rendeztek. 445 oktató vett részt tanártovábbképzésen és közülük 414 fő sikerrel vette az akadályokat.

 

196 online tananyag, illetve számos, a tanárok munkaját segítő szakköri anyag készült, amelyeket közel 25 000 alkalommal használtak. Ezek az anyagok nyilvánosak, azokat bárki használhatja, a tehetseg.inf.elte.hu honlapon elérhetőek. Szakmai ismeretterjesztő tartalmakat, tesztet és alkalmazást fejlesek ki a pályázat keretein belül. A kedvezményezett járásokban lakó diákok számára elérhető közelségben (középiskolásoknak alapvetően megyén belül, általános iskolásoknak pedig járáson belül) szakkörök indultak. Ezen szakkörök tartására kiképezték az adott régió szaktanárait, mentorait, valamint a szakkörökhöz is készültek online segédanyagok, feladatgyűjtemények, online kísérletek. A 120 szervezett szakkörön összesen több mint 1300 diák vett részt. 21 nyári tábort és 10 kirándulást szerveztek, ahol egyetemi oktatók és (elsősorban tanárszakos) egyetemi hallgatók foglalkoztak a diákokkal MTMI szakokhoz kapcsolódó érdekes témákkal. Neves műszaki szakemberek életútját és szakmai elhelyezkedési lehetőségeket mutattak be különféle rendezvényeken.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32