Véghajrában a Telekomnál a 3G mobilhálózat lekapcsolása

forrás: Prím Online, 2022. június 13. 16:10

Jó ütemben, a tervek szerint halad a Magyar Telekom 3G hálózatának fokozatos lekapcsolásával, amely július 1-től már sehol nem lesz elérhető. Az ügyfelek természetesen nem maradnak szolgáltatás nélkül azt követően sem: a közel országos lefedettségű, a korábbi technológiáknál jobb ügyfélélményt nyújtó 4G hálózat továbbra is az ügyfelek rendelkezésére áll mind a hang-, mind az adatforgalom céljára. A legfeljebb 3G-képes készülékkel rendelkező ügyfelek hangforgalmát a meglévő 2G hálózat tudja átvenni. A leginkább érintett ügyfeleket a Telekom a változásokról SMS-ben, több körben is értesítette, valamint tájékoztatásukat egy honlappal is segíti.

A Telekom több körben, SMS-ben keresi meg azon ügyfeleit, akiket a változás leginkább érinthet: akik az elmúlt időszakban mobilinterneteztek a 3G hálózaton, és a készülékbeállításuk, a régi SIM kártyájuk vagy a legfeljebb 3G-képes készülék használata miatt a lekapcsolás után nem érnék el a Telekom mobilinternet szolgáltatását. Ezen felül a Telekom létrehozott egy weboldalt, ahol praktikus információkkal látja el az érdeklődőket, hogy megállapíthassák, őket érinti-e a technológiaváltás. A honlap segítségével az ügyfelek ellenőrizhetik, hogy 4G- illetve 5G-képes-e a készülékük és a SIM kártyájuk, és hogy milyen hálózatra kapcsolódik. Ezt követően útmutatást kapnak a készülékbeállítások esetlegesen szükséges módosításához (pl. a készülék beállítása ne kizárólag a 3G hálózat használatát engedélyezze). A régi SIM kártyákat a Telekom üzletekben vagy online igénylés esetén futáros kiszállítással díjmentesen cserélik újra.  A szolgáltató javasolja, hogy mindenki ellenőrizze készüléke beállításait, érdemes gondolni az idősebb családtagok által használt, gyakran régebbi típusú eszközökre is. 

 

 

„Fontos számunkra, hogy ügyfeleinket folyamatosan tájékoztassuk a 3G hálózat lekapcsolásából adódó változásokról, és hogy praktikus segítséget nyújtsunk számukra ahhoz, hogy a technológiaváltást követően is elérjenek minden kívánt szolgáltatást. Biztosak vagyunk benne, hogy a 3G-ről 4G/5G mobiltechnológiára való váltás mindenki számára kézzel fogható előnyökkel jár, legyen szó mobilnet sebességről vagy általános szolgáltatásminőségről” – mondta el Méry Katalin, a Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója.

 

A Magyar Telekom csatlakozott az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) mobilkészülékcsere-támogatási programjához is, így február 14-től a Telekom üzletekben is kérhető a bruttó 20 ezer forintos támogatás régi, 3G-képes mobilkészülék 4G- vagy 5G-képes készülékre való cseréjénél. Május 9-től pedig a 2G-képes mobiltelefonok is lecserélhetők a program keretében, amely a keret kimerüléséig vagy július 17-ig tart. A programról további információ a Telekom weboldalán: Netre Fel! NMHH-program. Az NMHH weboldalán: Netre Fel!

 

A 3G hálózat lekapcsolásának hátteréről

A Telekom törekszik arra, hogy ügyfeleinek mindig a legkorszerűbb szolgáltatásokat kínálja, ennek biztosítása érdekében folyamatosan fejleszti vezetékes és mobilhálózatait is. Tekintve 4G mobilhálózatának közel teljes országos lefedettségét és jó minőségét, a szolgáltató a 3G hálózat lekapcsolása mellett döntött, az július 1-től már sehol nem lesz elérhető. A döntésben nem elhanyagolható a környezetvédelmi szempont sem: a hálózat egyszerűsítésével elektromos energiát takarít meg, így még környezetbarátabbá válik a vállalat. Emellett a korlátos frekvenciakészlet szempontjából hatékonyabb kihasználást jelent, ha a hosszabb távon felszabaduló sávokat a korszerűbb 4G/5G szolgáltatásra lehet majd használni. 

 

A 3G hálózat lekapcsolását követően a közel országos lefedettségű, a korábbi technológiáknál jobb ügyfélélményt nyújtó 4G hálózat áll az ügyfelek rendelkezésére mind a hang-, mind az adatforgalom céljára. A legfeljebb 3G-képes készülékkel rendelkező ügyfelek hangforgalmát a meglévő 2G hálózat át tudja majd venni, hiszen a Telekom ügyfélkörét tekintve a teljes hangforgalom 2,3%-a zajlik már csak a 3G hálózaton. Az adatforgalomnak pedig még kisebb aránya, mindössze 0,84%-a. Ennek jelentős része már olyan m2m forgalom, melynek kis átviteli igényét a 2G szintén kezelni fogja. A legfeljebb 3G-képes készülékkel rendelkező ügyfelek száma folyamatosan csökken.

Kulcsszavak: hálózat 3G Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32