Az ötlettől a vállalkozásig segíti a hallgatók útját a Széchenyi István Egyetem

forrás: Prím Online, 2022. június 16. 09:56

A győri Széchenyi István Egyetem kezdetektől tagja a Hungarian Startup University programnak, amelynek keretében a fiatalok a jövő vállalkozásait tervezhetik meg. A legutóbbi kurzust lezáró rendezvényen az intézmény hallgatóinak 22 projektötlete mutatkozott be. A legjobbak több százezer forint értékű szolgáltatási csomagot nyertek, a jövő potenciális vállalkozóinak útját pedig tovább segíti az egyetem. A fenntarthatósági szemléletmódot népszerűsítő applikáció, közösségi biztonságot erősítő alkalmazás, okosruhatár és alternatív édesítőszer is szerepelt az ötletek között.

„A Hungarian Startup University az Express Innovation Agency gondozásában megvalósuló országos program, amely startup vállalkozásokkal foglalkozik. A kezdeményezést a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal indította útjára, a Széchenyi István Egyetem pedig a kezdetektől részt vett a tananyag és a pilotprogram kidolgozásában” – mondta el dr. Rámháp Szabolcs adjunktus, az egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának startup inkubációs menedzsere. Hozzátette, az e-learning-alapú, két féléves tárgy első félévében az innovatív gondolkodásmód és a startupvilág megismerése kerül a fókuszba, míg a második félévben a vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatják el a hallgatók. A fiataloknak egy üzleti vállalkozás modelljét kell megtervezniük, és az arra érdemesek a második félévben ösztöndíjat kapnak.

 

Dr. Rámháp Szabolcs, az egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának startup inkubációs menedzsere (Fotó: Májer Csaba József)

 

„Országosan az egyik legeredményesebb a Széchenyi István Egyetem, hiszen az intézményből a most záruló félévben 55 hallgató érdemelte ki a Hungarian Startup University Program ösztöndíját, amely négy hónapon keresztül havi 150 ezer forintos támogatást nyújt munkájukhoz. Közülük 22-en saját ötletükkel, projektvezetőként vesznek részt a programban, ők három-öt tagú csapatokat alakítva dolgoznak tovább a projekten. Többen pedig külső vállalatok, partnercégek által megfogalmazott probléma megoldásából veszik ki a részüket” – magyarázta dr. Rámháp Szabolcs. Kiemelte, természetesen nem elvárás, hogy beindítsák saját vállalkozásukat a hallgatók, de aki ebben komolyan gondolkodik, annak a Széchenyi István Egyetem a kurzus után is segítséget nyújt. Hozzátette, ő maga 2017 óta foglalkozik a startupok mentorálásával, azóta mintegy húsz egyetemi csapat jött létre, a legsikeresebbek már saját vállalkozást alapítottak, és közülük nem egy már két-három befektetési körön is túl van.

 

A Széchenyi István Egyetemen rendezett programon 22 csapat prezentálta projektjét. (Fotó: Májer Csaba József)

 

A kurzust lezáró Demo Day rendezvényen az ösztöndíjas hallgatói csapatok mutatták be ötleteiket, illetve azt, hogy meddig jutottak a megvalósítás során. A 22 csapat öt-öt perces időkeretben prezentálta projektjét a szakértő zsűri és a többi hallgató előtt. A felsorakoztatott ötletek nagyon széles palettát fedtek le, hiszen az okosruhatártól kezdve az egyedi lovaglónyereg kialakításán át az oktatási célú okos világítási rendszerig számos érdekes innovációval rukkoltak elő a fiatalok. A projektek között szerepelt biztonsági alkalmazás, egy újfajta édesítőszer és fenntarthatóságot erősítő applikáció is.

 

A zsűri értékelése alapján a Demo Day nyertese a HoneyBall (magyarul „mézgolyó”) lett, amely újszerű és kényelmesebb alternatívája az édesítőszereknek. Második helyen végzett az „Ezerszem” alkalmazás, amely nagyobb szervezetek biztonság- és vagyonvédelmét szolgáló applikáció. Lényege az interaktivitás, a közösség és a szervezet tagjainak bevonása. A rendszer lehetőséget nyújt az észrevételek bejelentésére, kommunikációra és segélykérésre is. A harmadik helyet a DressMeUp – „Alkalmazás az okosruhatárért” projekt szerezte meg, amely egyfajta digitális gardróbot kínál a felhasználónak. 

 

Az első helyezett csapat a zsűri tagjaival. (Fotó: Kathi Dorottya)

 

A Széchenyi István Egyetem kiemelt hangsúlyt fektet a startup-ökoszisztéma építésére, ösztönzi és segíti hallgatóit a saját ötletből születő vállalkozás elindítására. Az egyetemi Demo Day díjait is ennek megfelelően állapították meg: a legjobbak több százezer forint értékű szolgáltatáscsomagot kaptak, amelyben startup befektetési tanácsadás, coworking iroda- és tárgyalóhasználat, illetve egyéb inkubációs szolgáltatások szerepeltek. A két féléves kurzust az országos Demo Day zárja majd, amelyen – egy többlépcsős kiválasztási folyamat végén – újabb sikereket érhetnek el a Széchenyi István Egyetem hallgatói.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32