Mobilhálózata modernizációjával készül a Telekom a drasztikusan növekvő adatforgalomra

forrás: Prím Online, 2022. július 2. 15:40

Lekapcsolta 3G hálózatát a Magyar Telekom, amely már sehol nem érhető el. Az ügyfelek nem maradnak szolgáltatás nélkül ezt követően sem: a közel országos lefedettségű, a korábbi technológiáknál jobb ügyfélélményt nyújtó 4G hálózat továbbra is rendelkezésre áll mind a hang-, mind az adatforgalom céljára. A legfeljebb 3G-képes készülékkel rendelkező ügyfelek hangforgalmát a meglévő 2G hálózat veszi át. 

A Magyar Telekom a jövő igényeire is felkészül, idén is folytatja 2020-ban elindított, több éves hálózatmodernizációs programját, amelyben partnere az Ericsson Magyarország. A korszerűsítés célja a szolgáltatásminőség fenntartása és fejlesztése, valamint a kapacitásnövelés. A hálózatmodernizáció és az annak során használt 5G-képes eszközök fontos előfeltételei az 5G hálózat földrajzi kiterjesztésének középtávon.

 

Július 1-től már sehol az országban nem érhető el a Telekom 3G hálózata. A szolgáltató a hálózat kihasználatlansága miatt döntött a lekapcsolás mellett, hiszen ügyfélkörét tekintve a teljes hangforgalom 2,3%-a, az adatforgalomnak pedig mindössze 0,84%-a zajlott már csak ezen hálózaton. Az ügyfelek természetesen nem maradnak szolgáltatás nélkül ezt követően sem: a közel országos lefedettségű, a korábbi technológiáknál jobb ügyfélélményt nyújtó 4G hálózat továbbra is az ügyfelek rendelkezésére áll mind a hang-, mind az adatforgalom céljára. A legfeljebb 3G-képes készülékkel rendelkező ügyfelek hangforgalmát a meglévő 2G hálózat tudja átvenni. 

 

Lubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese így nyilatkozott: „A 3G hálózat lekapcsolása egy logikus lépés a mobiltechnológia fejlődésében. Fontos látni, hogy a változással nem elveszünk valamit az ügyfelektől, hanem a korszerűbb technológia segítségével jobb minőségű szolgáltatást érhetnek el azzal, hogy átváltanak a 4G/5G hálózatokra. Egy másik pozitív hozadéka a technológiaváltásnak és az ahhoz kapcsolódó kommunikációnak, hogy olyan ügyfeleket is elértünk, akik eddig csak nyomógombos telefont használtak, és kevésbé voltak fogékonyak a digitalizáció nyújtotta lehetőségekre.” 

 

Kollár Péter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Frekvencia- és Azonosítógazdálkodási Főosztályának vezetője kiemelte: „Napjainkban az okostelefon a mindennapi kapcsolattartás alapvető eszköze lett, amely egyre kevésbé a telefonálás, és egyre nagyobb mértékben a tájékozódás, online kapcsolattartás, kommunikáció, szórakozás, a munka és a tanulás fontos eszköze is egyben. A gyors és megbízható adatforgalmat biztosító 4G-hálózatok üzemeltetése és a további fejlődést kínáló 5G-hálózatok bevezetése, a sikeres digitális átalakulás megkerülhetetlen az ország versenyképességét illetően. Mindehhez a szolgáltatók, az állami szereplők, az egyetemi szféra, szakmai szervezetek és a piac együttműködésére van szükség. A 3G kivezetés megvalósítása fontos mérföldkő a digitalizációs folyamatban, egyben örömteli példa az együttműködésre.”  

 

 

A vállalat döntésében nem elhanyagolható a környezetvédelmi szempont sem: tekintettel a 2G/4G közel országos lefedettségére egy redundáns hálózat, az alig használt 3G lekapcsolása mindenképpen energiamegtakarítást jelent. Ráadásul a korszerűbb technológiák hatékonysága jobb, az 1 byte eljuttatására fordított energia jelentősen csökkent az elmúlt időszakban, hiszen a 4G esetén ez csak kb. ötöde a 3G-nél szükséges energiának. Emellett a korlátos frekvenciakészlet szempontjából hatékonyabb kihasználást jelent, ha a 3G lekapcsolása következtében felszabaduló sávokat a korszerűbb 4G/5G szolgáltatásra lehet használni. 

 

A lekapcsolás előtt a Telekom több körben, SMS-ben kereste meg azon ügyfeleit, akiket a változás leginkább érinttet. Aki régebbi, több éves készülékkel rendelkezik, és még nem tette meg, annak érdemes ellenőriznie, hogy SIM-kártyája és készüléke 4G-képes-e, és hogy készülékbeállítása támogatja a 4G/5G hálózat használatát. Ehhez a Telekom praktikus segítséget nyújt weboldalán

 

Aki 4G- vagy 5G-képes készülékre cserélné 3G-s telefonját, annak érdemes kihasználnia az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) Netre fel! mobilkészülékcsere-támogatási programjában igényelhető bruttó 20 ezer forintos támogatást, amely a Telekom üzleteiben is kérhető.

 

Tekintettel az adatfelhasználás intenzív növekedésére (2022 első negyedévében az átlagos havi használat elérte a 8,7 GB-ot, ami az előző év azonos időszakához képest 30%-kos növekedést jelent), a Magyar Telekom a jövő igényeire is felkészül. Idén is folytatja 2020-ban elindított, több éves hálózatmodernizációs programját, amelyben partnere az Ericsson Magyarország. A korszerűsítés célja a szolgáltatásminőség fenntartása és fejlesztése, valamint a kapacitásnövelés. A hálózatmodernizáció és az annak során használt 5G-képes eszközök fontos előfeltételei az 5G hálózat földrajzi kiterjesztésének középtávon. (A Telekom 5G szolgáltatása jelenleg Budapest és Budaörs mellett 28 Balaton parti településen, valamint hat megyeszékhelyen – Zalaegerszeg, Debrecen, Szeged, Kecskemét, Szombathely, Győr – érhető el. Az 5G hálózat lakosságra vetített, kültéri lefedettsége a fővárosban 33%, országosan pedig 10,6%.)

 

A modernizáció részeként korszerűsítik a mobilkommunikációs bázisállomásokat, ez nemcsak az aktív és passzív rádiótechnikai eszközöket érinti, hanem az azok elhelyezéséhez és működéséhez szüksége teljes infrastruktúrát is magába foglalja. A szolgáltató ezzel olyan technológiai képességeket teremt, amelyek lehetőséget adnak akár azonnali, akár későbbi szolgáltatásbővítésre az adott állomásokon és országosan. Nagy előnye a korszerűbb hálózatnak a rugalmassága, az ügyféligényekre való gyorsabb és testreszabottabb reagálás képessége. 

 

A Magyar Telekom az elmúlt 6 évben több mint 300 milliárd forintot költött Magyarországon mobil- és vezetékes hálózatainak infrastruktúrafejlesztésére.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32