A rekorder Litkey Farkas a Process Solutions Katamaránnal vág neki az idei Kékszalagnak
Litkey Farkas, világbajnok vitorlázó, a balatoni Kékszalag tizenháromszoros győztese, új névadó szponzor színeiben, a hazai piacvezető Process Solutions Kft. (PS) támogatásával vág neki Európa leghosszabb, legrégebbi és egyik legizgalmasabb tókerülő vitorlásversenyének.
Az 54. Kékszalagon a három évre szóló szoros együttműködés és támogatási megállapodásnak köszönhetően Litkey Farkas, tizenháromszoros Kékszalag győztes és négyszeres Soling világbajnok kormányos fogja vezetni a Process Solutions Katamaránt.
A három testből álló hajó Svájcból származik, 2009-ben épült, és már 2015 óta Farkas csapatának tulajdona. Az elmúlt években természetesen folyamatosan fejlesztik a katamaránt, ebben a szezonban a vadonatúj vitorlától pedig még nagyobb teljesítménynövekedést várnak. „A tapasztalt tagok mellett a csapatban 2 évvel ezelőtt indult egy generációváltás, így egy fiatalos és nagyon ambiciózus társasággal indulunk neki az idei Kékszalagnak” – avatott be bennünket Litkey Farkas.
Babos János, a PS ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az együttműködés gondolata tavaly fogalmazódott meg a fejében, amikor is részt vett egy Litkey Farkas által tartott előadáson, majd idén tavasszal felkereste Farkas klubját, a személyes találkozáson pedig azonnal kiderült, hogy mennyi közös pont van az életükben.
Babos János maga is gyerekkora óta vitorlázik, és mind a sportban, mind a szakmájában kulcsfontosságú a gördülékeny csapatmunka. A könyvelés és bérszámfejtés területén sok kisebb csapat dolgozik párhuzamosan, és csakis jól szervezetten lehet a teljesítményükből kihozni a maximumot, ez a fajta összhang megteremtése pedig a vitorlás sportban is pontosan így zajlik.
„A vitorlázás szerelmeseként az együttműködés különösen fontos számunkra, ráadásul Litkey Farkas tizenháromszoros Kékszalag győztes, a Process Solutions pedig 16 éve piacvezető számviteli szolgálató, így a siker garantált” – büszkélkedett mosolyogva Babos János. „A legfontosabb, hogy boldogan szeretnénk befutni a célba, eddigi tapasztalatom szerint pedig az első helyen szoktunk boldogok lenni, így mindent megteszünk ennek érdekében” – tette hozzá Litkey Farkas.
Az 54. Kékszalag, Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, 2022. július 14-én reggel 9-kor rajtol el Balatonfüredről.
Litkey Farkas és Babos János stílusosan a Balaton partján, a Marina Port Hotelben meséltek az együttműködésről és a vitorlázásról, a podcast forgatásáról készült felvételt itt tudjátok megnézni.
Kapcsolódó cikkek
- Felszállóágban várja a Kékszalagot a „válságálló” vitorlázás
- Kevesebb mint a felére csökkent a kriptovaluták után fizetendő adó Magyarországon
- Az ügyfélazonosítás komoly kockázatot jelenthet a szolgáltató cégek és ügyfeleik számára is
- Az „új normális”-hoz alkalmazkodva várja a nevezőket idén az Év Gyára Díj
- Process Solutions: a járvány plusz feladatokat ad a könyvelő szakmának
- Process Solutions: Folyamatosan fejlődik a könyvelési automatizáció
- A maximumot várja magától a Team Black Jack
- Folyamatos technológiai fejlesztésekkel segítik az automatizációt a PS-nél
- Kulcs-Soft a Kékszalagon – Fókuszban az utánpótlás támogatása
- A fiatal munkavállalók többsége társadalmilag felelős munkahelyen dolgozna
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.