A magyar csapat minden versenyzője érmet hozott a Diákolimpiáról
Mind a négy, a versenyen induló magyar diákolimpikon éremmel tért haza az idén a horvátországi Varasdon zajlott Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról (CEOI), ahol tizenkét ország ötvenkét versenyzője mérte össze tudását. A magyar csapat három ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a rangos regionális tanulmányi versenyen.
Bár a 2021-es CEOI szervezője is Horvátország volt, a pandémia negyedik hulláma miatt a tavalyi diákolimpia online zajlott, a kedvezőbb idei állapotok révén a szervező ország idén személyesen fogadta a csapatokat Varasdon (Varaždin). A regionális nemzetközi informatikai versenyen 12 ország* képviseltette magát összesen 52 versenyzővel.
Az 1994 óta megrendezett CEOI esetében a 2022-es diákolimpián fordult elő harmadszor, hogy a magyar csapat minden tagja érmet szerzett. A CEOI 2022-n induló magyar diákolimpikonok és érmeik:
● Molnár István Ádám (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), ezüstérem
● Németh Márton (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), ezüstérem
● Máté Lőrinc (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), ezüstérem
● Czanik Pál (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), bronzérem
A mellékelt fotón balról jobbra: dr. Németh Zsolt (ELTE), Németh Márton (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), Molnár István Ádám (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), Czanik Pál (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), Máté Lőrinc (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), és Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke, a CEOI csapat vezetője.
A verseny teljes eredménylistáját ezen a linken lehet megtekinteni.
A diákok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel a versenyre. Csapatvezetőjük Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke volt, a csapatvezető-helyettese dr. Németh Zsolt, az ELTE Informatika Karának adjunktusa.
Az idei CEOI remek gyakorlóterepnek bizonyult a magyar diákolimpikonok számára, egy hét múlva (augusztus 7-15 között.) pedig az idén Indonéziában zajló világverseny, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI 2022) alatt lehet majd szurkolni a magyar csapat tagjainak.
Az IOI középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés: az idén Yogyakarta városában zajló esemény lebonyolításában mintegy hétszázan működnek közre, hiszen az IOI 2022-n 90 ország 357 diákja méri össze tudását fejlett algoritmikus gondolkodási készségeket igénylő komplex feladatok megoldásában.
_________________
* Ausztria, Horvátország, Cseh Köztársaság, Németország, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Svájc, Ukrajna
Kapcsolódó cikkek
- Digitális érettségi a társadalomnak
- Robotok jelentették be a Vodafone Alapítvány Scratch-versenyének nyerteseit
- 55 éves oktató számítógépmodell éledt újjá a Neumann Társaságnál
- MI és mi: a mesterséges intelligencia hatása a mindennapi életünkre
- Mindkét magyar csapat bronzérmes lett a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
- Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről
- Díjazták Magyarország informatikában legjobb diákjait
- Elfelejthetjük a hagyományos számítógépeket?
- A Neumann-géptől az MI-ig: a magyar informatika mérföldkövei az Álmok Álmodói 20 kiállításon
- Ma van a Magyar Informatika Napja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.