Kulcsszerepe lehet az okostechnológiának a tanulásban

forrás: Prím Online, 2022. augusztus 14. 13:46

Sokat tehetnek a szülők az iskolakezdésre készülve is azért, hogy megkönnyítsék gyerekeiknek a tanulást. Ebben kulcsszerep az okoseszközöknek juthat, amelyek a hagyományos tankönyvekkel szemben nem csak az információt bocsátják rendelkezésre, hanem az agy bal és jobboldali féltekét egyszerre működtetve hatékonyan segítik az információ megértés és rögzítését, élményt kínálva a gyerekeknek. A MediaMarkt egy tanulásmódszertani tréner segítségével járta körbe, hogy melyek a legfontosabb eszközök az élménytanuláshoz.

Hogy lehet az, hogy mindenkinél más tanulási módszer válik be? Az új tudás megszerzésének vágya ösztönös dolog, melyben a két agyféltekénknek is fontos szerepe van. Míg a bal agyfélteke feldolgozza az információt, addig a jobb az élményeket biztosítja ehhez – például érzelmeket kapcsol az adott információhoz. A folyamat akkor működik hatékonyan, ha a kettőt összekapcsoljuk és élménnyel tudjuk párosítani a tényeket. 

 

„Ezt legegyszerűbben a 21. században úgy érhetjük el a gyerekeknél, ha okoseszközöket adunk a kezükbe, amelyeknek a segítségével élményekre alapozva tanulhatnak” – mondta Lantos Mihály, tanulásmódszertani tréner, majd hozzátette: „a könyvből történő tanulás mellett egyre népszerűbbé válik az alkalmazásokon keresztüli, élmény alapú tanulás.  Az élménytechnológiának ugyanis az a lényege, hogy a száraz tények magolása helyett létrehozunk valami újat, amiről hamarabb eszünkbe jut az adott információ és tovább fogunk rá emlékezni. A következő generációkat tehát arra kell megtanítanunk, mennyi lehetőség van az okoseszközökben, illetve hogyan tudják a rengeteg információból kiszűrni a számukra hasznosat, valamint elkerülni a káros tartalmakat.” – mondta el a szakértő.

 

A szakember tapasztalatai szerint a gyerekek manapság okostelefont, esetleg tabletet vagy iPadet használnak, a PC pedig inkább a gamerek körében népszerű.  

 

Hasonló kép körvonalazódik a MediaMarkt eladási adataiból is, azzal a kiegészítéssel, hogy ebben az időszakban a PC-k értékesítése megugrik; a laptopok és a tabletek az iskolakezdés slágertermékei. A laptopok és monitorok között ráadásul egyre népszerűbbek a MediaMarkt saját márkás (PEAQ) termékei, a vásárlók a megbízható minőség és a kedvező ár-érték arány miatt keresik ezeket.

 

 

A számítógépek közül a gamer modellek eladási számai is emelkednek az évnek ebben az időszakában. Az áruházi tanácsadók tapasztalatai szerint sokan úgy gondolják, ha már egyszer befektetnek egy új gépbe, akkor olyat vesznek, amin a tanulás mellett játszani is tudnak.

 

Ahhoz azonban, hogy ezekkel az eszközökkel valóban élmény legyen a gyerekek számára a tanulás, minden szülőnek érdemes megfogadnia néhány tanácsot. Lantos Mihály szerint az első és legfontosabb, hogy ne tiltsuk el a gyerekeket az okoseszközöktől, hanem tanítsuk meg őket, hogyan használhatják ezeket a tanulásban is. „Az emberiség ismert történetében még nem volt ekkora lehetőség a tanulásra, tapasztalatszerzésre, mint a XXI. században. 20 évvel ezelőtt, ha kutatni kezdtél egy témában, arra bizony időt, energiát kellett szánni. Ma pedig, pillanatok alatt rengeteg információval találod szembe magad, amit szűrnöd kell, de ehhez csak elő kell venned az okostelefonod, a tableted vagy a laptopod, és elindítani a keresést” – mondta a tanulásmódszertani tréner, majd kiemelte, a legfontosabb tehát, hogy „Tanulj meg keresni! Tanítsd meg keresni! És ne félj ehhez másoktól segítséget kérni.” 

 

A különböző eszközök az információk kreatív rendszerezésében is segíthetnek. Az agyunk kapcsolatokat hoz létre az információk között, amellyel könnyebb lesz a megértés és az előhívás. „A diákok nap mint nap nagy mennyiségű tananyaggal dolgoznak, ezeket egyszerű memorizálással szinte képtelenség maradandó módon elsajátítani. Az agyi kapcsolatok létrehozásában rengeteget segít, ha a tananyagot a technika segítségével könyvtárakba, kártyákba szervezzük, vagy bármilyen vizuális élménnyel társítjuk” – mondta Lantos Mihály.  A tanulásmódszertani tréner szerint a diákok nagyon kreatívak. „Egy slow motion kamerával vagy akár egy sima kamerás okoseszközzel és egy marék legóval az Egri csillagoktól a molekulák szerkezetéig bármit felvehetnek, megjeleníthetnek, az alkotás öröme közben pedig észrevétlenül tanulnak. Számtalan ötlet és lehetőség van, de a legfontosabb, hogy érezzék jól magukat közben, mert ez a motivációt is segíti” – tette hozzá.

 

A tanulás során és az iskolákban a jegyzetelés is elengedhetetlen, ezt pedig már az okoseszközén is megteheti gyermekünk. „Mindezzel a jó tanulás öt kritériumának is megfelelhet: rendszerezés, megértés, rögzítés, előhívás és alkalmazás, élmény” – foglalta össze Lantos Mihály, aki szerint a digitális jegyzet azért is hasznos, mert szerkeszthető, sokszorosítható, nem vész el, és egy jegyzetbe, vagy egy projektfeladatba egyszerre többen is dolgozhatnak. „A közös tanulás sok esetben hasznosabb, mint a magányos. Csapatban, ahol mindenkinek érdeke a teljesítés, mindenki beleteszi a saját meglátását, így az egyén is sokkal eredményesebb lesz. S ehhez még csak egy helyen sem kell lenniük. Csak eszköz kell hozzá, és úgy alakíthatják a tanulási környezetet ahogy szeretnék.”

 

Ma számtalan digitális tananyag, videók, podcastok, hangoskönyvek állnak rendelkezésére a diákoknak, amiket laptoppal, vagy akár okostelefonnal bármikor elérnek. „A jövő nem a mázsás iskolatáska, hanem például egy táblagép, ahol elérhetők a digitális tananyagok, segédeszközök vagy jegyzetek” – emelte ki Lantos Mihály, majd hozzátette: „nem kell aggódni: ez nem jelenti a kézírás végét. A tabletre, vagy e-ink-es eszközre továbbra is kézzel jegyzetelünk”.

 

Végül a szakember azt is kiemelte, fontos, hogy az okoseszközökkel ne csak a gyerekek kapjanak lehetőséget, hanem a szülők is, hiszen ők is profitálhatunk a technológia nyújtotta lehetőségekből – legyen szó a munkavégzésről, vagy akár a mindennapi életről. Arról nem is beszélve, hogy „a közös digitális játékos tanulás közös élményeket teremt, közelebb hoz minket a világ legfontosabb embereihez. Ragadják meg együtt ezt a lehetőséget! – zárta gondolatait a szakértő. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14