Az új Surface gépek a Windows PC-t a számítástechnika új korszakába vezetik át

forrás: Prím Online, 2022. október 14. 11:31

A Windows PC-k új korszaka veszi kezdetét a legújabb, 50 százalékkal nagyobb teljesítményű Surface eszközök megjelenésével: a számítógép és a felhő véglegesen és elválaszthatatlanul összeforr, a mesterséges intelligencia pedig korábban nem tapasztalt felhasználói élmények előtt nyitja meg az utat.

A Windows PC már negyven éve integráns része a mindennapjainknak: eredményesebbé tesz bennünket, összeköt másokkal, segít kibontakoztatni a kreativitásunkat, és olyan innovációkat tesz elérhetővé – egyének és szervezetek számára egyaránt, amelyekkel többre lehetnek képesek. A billentyűzet, kijelző és egér hármasától mára eljutottunk az érintőképernyő, a hanggal és természetes emberi gesztusokkal történő irányítás és az érintőceruza világához, amiben jelentős szerepe volt a Surface eszközöknek is.

 

Az elmúlt tíz évben a Surface révén számos innováció kelt életre: a Surface átalakította a laptop, a desktop és a tablet fogalmát, és újraértelmezte a mobilitásra alapuló eredményességet. Még több módot adott a kommunikációra, a kreatív alkotásra, a munkára, a tanulásra és a játékra – természetes módon, biológiai adottságainkhoz a lehető legjobban alkalmazkodva.

 

A Windows 11-el újabb, a jövőbe vezető utak nyíltak meg. A legújabb Surface termékek ezekre segítenek rálépni, olyan új, mesterséges intelligencia alapú applikációkat is rendelkezésre bocsátva, mint a Microsoft Designer és az Image Creator.

 

Surface Laptop 5

A Surface eszközök közül mindig is a Surface Laptop volt a legnépszerűbb, amit többek között tökéletes kidolgozottságának és kimagasló teljesítményének köszönhetett. A Surface Laptop 5 – elődeihez hasonlóan – karcsú és elegáns megjelenésű. A felhasználói elvárásoknak megfelelve az akkumulátora egy teljes napi mobil használatot is lehetővé tesz. Az eszköz a Thunderbolt negyedik generációs interfészét kapta meg a legújabb Intel Evo platformmal, ami azt jelenti, hogy a Surface Laptop 5 50 százalékkal magasabb teljesítményt nyújt, mint az elődje. A Surface-ekre jellemző 3:2 arányú PixelSense kijelző ezúttal 13,5 és 15 hüvelykes méretváltozatokban lesz elérhető. Mindkettőhöz jár a Dolby Vision IQ, vagyis a kijelző tetszőleges fényviszonyok mellett mindig élénk színeket és éles kontrasztokat produkál. A Dolby Atmos 3D hangzás gondoskodik arról, hogy az eszköz által megjelenített tartalomnak a hangja is tisztán csengjen. A laptop HD kamerája és stúdióminőségű mikrofonjai valósághű jelenlétet biztosítanak tulajdonosának egy online találkozón, miközben a kamera a külső környezet változó megvilágításához is képes alkalmazkodni.

 

Az új Surface Laptop 5 eloxált alumínium színekben érkezik.

 

 

Surface Pro 9

A Surface Pro volt az első olyan laptop, amely tabletként is tökéletesen bevált – és annak idején a konkurencia fantáziáját is alaposan megmozgatta. A 2-az-1-ben eszköz kilencedik változata, hűen az évtizedes alapkoncepcióhoz, egy nagyteljesítményű laptop, egy sokoldalú tablet és egy grafikai stúdió tulajdonságait ötvözi, ugyanakkor saját kategóriájában még magasabbra teszi a lécet.

 

A Surface Pro 9 esetében az erőteljes elektronika kiváló minőségű alumínium gépházba került, amely tetszetős eloxált színekben pompázik. Az egyik oldalán az immár ikonikus kitámasztó, a másikon a szemet gyönyörködtető 13 hüvelykes PixelSense kijelző. Ez utóbbi nem csak képek megjelenítésére szolgál: festővászon, újság, jegyzetfüzet, szerkesztőfelület és mozivászon egyszerre. A képfrissítési rátája eléri a 120 Hz-et, a történeteket színárnyalatok sokaságával, rendkívüli élethűséggel jeleníti meg.

 

A kijelző alatt egy HD kamera bújik meg, amelyhez Omnisonic hangszórók és iránymikrofonok tartoznak, valamint a Microsoft saját fejlesztésű G6 chipkészlete, amely elsősorban a képernyőre történő rajzolást teszi meglepően realisztikussá. Az Ink Focus, a Microsoft OneNote és az új GoodNotes applikációk mutatják meg, mire is képesekre ezek a hardverek a Windows 11 operációs rendszer alatt futtatva. A digitális toll úgy siklik a felületen, mintha csak papírra írnánk vele.

 

Ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő teljesítmény, amelyről a Surface Pro 9 esetében a 12-ik generációs Intel Core processzor gondoskodik, amely Intel Evo alaplapra került, ugyancsak negyedik generációs Thunderbolt interfésszel, vagy a Microsoft SQ3 által meghajtott 5G-konnektivitásra képes Qualcomm Snapdragon chipkészlettel. Az utóbbiak közül bármelyikre is esik a felhasználó választása, ugyanazt a teljesítményt, akkumulátorkapacitást és képességeket kapja kézhez. A gép teljesítménye ezúttal is 50 százalékkal haladja meg a Surface Pro 8-ét. A Thunderbolt 4 a gyors adattovábbításban mutatja meg az erejét. Az eszközt többféle 4K kijelzőhöz és külső videókártyához (eGPU) lehet csatlakoztatni.

 

A Microsoft SQ3 processzor gyors 5G konnektivitást biztosít, és akár 19 órányi üzemidőt tesz lehetővé. Az új Neural Processing Unit (NPU) mesterséges intelligencia segítségével könnyíti meg a kommunikációt: 15 milliárdnyi számítást képes elvégezni egyetlen másodperc alatt, ami leginkább a Windows Studio effektjeinek használata közben érzékelhető.

 

Az eszköz különleges kiadásainak billentyűzetét a londoni Liberty designer stúdióval együttműködve alkotta meg a Microsoft, így kapott élénk színű, kék virágmintájú gravírozást, amit a Windows 11 Bloom képi világa ihletett.

 

 

Surface Studio 2+

Az első Surface Studio 2016-ban jelent meg. Az elmúlt években a munkahelyi környezetben végbement változások még kelendőbbé tették ezt az elegáns, sokoldalú és nagy teljesítményű eszközt. A Surface Studio 2+ asztali számítógépben az adatfeldolgozást a továbbfejlesztett Intel Core H-35 processzor végzi, 50 százalékos teljesítményjavulást eredményezve. A NVIDIA Ge Force RTX 3060 chip a grafikus teljesítményt növelte a duplájára, ezért az eszköz kiválóan alkalmas 3D-s grafikai műveletekre és a modellek renderelésére.  A kijelző, a kamera, a stúdiómikrofonok és a portok is túlszárnyalják az előd képességeit. Ami ez utóbbiakat illeti, az eszköz Thunderbolt 4 portokat és USB-C csatlakozókat kapott.

 

 

Microsoft Designer és Image Creator

A Microsoft Designer egy új grafikai tervezőalkalmazás, amely a Microsoft 365 csomag részeként érhető el. A piac legjobb mesterséges intelligencia megoldásai (például a DALL∙E 2) működteti, elmosva a határokat platform, eszköz és a felhő között ami a felhasználó kreativitásának kibontakoztatását szolgálja. Az applikáció kiváló példáját nyújtja annak, hogy mire képes ma a felhő-alapú mesterséges intelligencia. A felhasználó tartalmait és ötleteit felhasználva a Designer például közösségimédia-bejegyzéseket, meghívókat kreál pillanatok alatt. Az alkalmazás automatikusan ajánl fel különböző különleges, a felhasználó egyéni elképzeléseihez igazodó képeket és designmegoldásokat, így rengeteg időt lehet megtakarítani vele.

 

A Microsoft Creater megoldások hamarosan be fognak épülni – a DALL∙E 2-vel együtt – a Bingbe és az Edge-be is az Image Creator révén. A szavakat ezt követően már nemcsak a kereséshez fogjuk használni, hanem magához az alkotáshoz is. Ezekről az újdonságokról bővebben Liat Ben-Zur blogbejegyzésében lehet olvasni.

 

A megújult Windows 11

A felhasználói javaslatokat meghallgatva a Microsoft a Windows 11 frissített változatában megkönnyítette az iPhone fotókhoz és videókhoz, az Apple on Xbox-on és más Windows eszközökön tárolt tartalmakhoz történő hozzáférést. Ehhez a Microsoft Áruházban már letölthető az iCloud for Windows alkalmazás – csakúgy, mint az Apple TV applikáció és az Apple Music az Xbox-on. E két alkalmazás a Windows-on jövőre, előzeteseik pedig a Windows Áruházban hamarosan elérhetővé válnak.

 

Híven missziójához, amely szerint minden embert szeretne a technológia vívmányain keresztül még többre képessé tenni, a Microsoft a fogyatékkal élő, több mint 1 milliárd embertársunk számára fejlesztette ki az Xbox Adaptive Controller-t és a Surface Adaptive Kit-et. Ezek a vezérlők a már év elején bejelentett Microsoft Adaptive Accessories csomagban található eszközöket egészítik ki, és velük együtt idén októbertől válnak elérhetővé.

Kulcsszavak: Microsoft Surface laptop

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32