Nyerteseket hirdettek az ESET kiberbiztonsági kreatív pályázatán

forrás: Prím Online, 2022. november 16. 11:20

Mémek, rappelő versek, kézzel rajzolt alkotások, képregények és tantörténetek, 550 közönségszavazat és megannyi tanulság a biztonságos netezés kapcsán – ez a vírusvédelemről ismert ESET márka diákok számára meghirdetett kreatív pályázatának mérlege. A figyelemfelkeltő kampányhoz kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy a pályázaton résztvevő diákok jelentős része több, mint 2 órát netezik naponta, elfogadja a szülői kontrollt az internetezés kapcsán, és nem a barátaitól, hanem inkább iskolai óra keretében, illetve szüleitől tanulna a kiberbiztonságról.

A világhálón számtalan lehetőség várja a diákokat, ám nem mindenki van tisztában az ezzel járó veszélyekkel, ezért Európa egyik vezető kiberbiztonsági vállalata, az ESET idén októberben figyelemfelkeltő kreatív pályázatot hirdetett a 6-20 éves korosztály számára Netezz biztonságban! címmel. A szervezők és a felkért hattagú szakmai zsűri – köztük Magyarósi Csaba, vlogger, Spuriga Dóra, a PöttyösLabda közösség alapítója, Digital Pedro digitális transzformáció szakértő, valamint Danny Blue, előadóművész, mentalista – örömére szép számmal érkeztek érvényes pályaművek a felhívásra. A kreatív pályázattal nem csak az aktívan netező 13-20 éves korosztályt, hanem az internet világát még csak kóstolgató 6-12 éves korosztályt is sikerült megszólítani, és bevonni a biztonságos internetezésről szóló gondolkodásba.

 

 

„Formailag és tartalmilag egyaránt felülmúlta a várakozásaimat a pályázatok sokszínűsége, izgalmas feladat volt értékelni a beérkezett alkotásokat. Örömmel láttam, hogy a legtöbb pályázó elismeri és el is fogadja a szülői kontroll szükségességét, annál is inkább, mert az alkotásokban érzékletesen megjelennek azok a rossz tapasztalatok, amelyeket a gyermekek maguk éltek át, vagy az ismeretségi körükben tapasztaltak” – mondta el Gerhardt Fanni, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact Kft. marketing managere. 

 

„Összességében jelentős számú pályázatot kaptunk, ami számomra azt is jelzi, hogy az internetes biztonság még a legfiatalabb generációnál is olyan beszédtéma, amiről van véleményük, tapasztalatuk és ezt fontosnak tartják megosztani” – tette hozzá Csizmazia-Darab István, a Sicontact Kft. IT biztonsági szakértője.

 

Az ESET a kreatív pályázathoz kapcsolódóan internetezési szokásaikról is kérdezte a diákokat. A felmérésből* kiderült, hogy a pályázaton résztvevők jelentős része akár napi 2 órát is netezéssel tölt, különösen igaz ez a 11 év feletti korosztályra. Azonban szinte minden második diák (43%) szülői kontroll nélkül szörfözik a világhálón, hiszen senki sem korlátozza, hogy mennyi ideig netezhet, és milyen oldalakat látogathat meg. A legtöbben okostelefonon (36%) és számítógépen, illetve laptopon (31%) neteznek, és elsősorban a barátokkal, ismerősökkel való kapcsolattartásra (37%), illetve játékra (29%) használják az internetet. A pályaművekben gyakran feltűnt a vigyázó, segítő felnőtt, illetve szülő alakja, és ezt a képet megerősítik a kapcsolódó felmérés adatai is, hiszen a válaszadók többsége nem a barátaitól, hanem iskolai óra keretein belül (38%), illetve a szüleivel való beszélgetés során (30%) tanulna többet a kiberbiztonságról. Tanulságos az is, hogy a diákok hogyan védekeznek a netes veszélyek ellen: a válaszadók negyede nem kattint ismeretlen linkre, ötöde a vírusirtó szoftverekben bízik, és sokan figyelnek arra is, hogy kivel osztják meg a képeiket, illetve az adataikat.

 

 

A gondtalan netezéshez elengedhetetlen a megfelelő kiberbiztonsági szoftver, azonban a vírusirtás mellett a tájékozottság, elővigyázatosság a gyerekek, illetve fiatalok esetében is fontos. A kreatív pályázat eredményei megerősítették a szervezőket abban, hogy az IT biztonsági termékekre, illetve az edukációs munkára továbbra is nagy szükség van, és a diákok az érintett cégek, szülők, pedagógusok, pszichológusok, kortárs fiatalok és véleményvezérek összefogásának köszönhetően lehetnek tudatosabbak az IT-biztonság terén.

 

Az ESET Netezz biztonságban! című kreatív pályázat nyerteseinek névsora a pályázat oldalán, a beérkezett pályaművek pedig a már lezárult közönségszavazás aloldalán tekinthetők meg.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32