Magyar start-up lett második a 2022-es InnoStars Awards versenyen

forrás: Prím Online, 2022. november 28. 09:56

Közép-, Kelet- és Dél-Európa legjobb egészségügyi innovációinak seregszemléjén több mint 30 ígéretes, korai fázisban lévő start-up vállalkozás lépett színpadra november 24-én az EIT Health InnoStars Awards döntőjén. 

A zsűri a Görögországból származó Shuttle Catheters csapatot választotta, amely krónikus, súlyos artériaszűkület kezelését célzó katéterével az első díjat nyerte el Európa egyik legerősebb akcelerátor programjának döntőjében. A magyar DP Innovations lett a második Sprin nevű porlasztójának prototípusával, míg az olasz Medicud a harmadik helyet szerezte meg a műtétek utáni fertőzések megelőzését célzó megoldásával. Az InnoStars Awards 6. alkalommal megrendezett döntőjén az EIT Health InnoStars idén a startupok szélesebb körét vonultatta fel. Lehetőséget kaptak olyan csapatok is, melyek a RIS Innovation Call program résztvevői és az útjuk elején járnak, valamint az Attract to Invest programban szereplő csapatok is, amelyek már ügyfélportfólióval is rendelkeznek. A színpadra lépő 32 csapat mindegyike versenybe szállt a közönségdíjért és egy média különdíjért is.

 

A perifériás artériás betegség (PAD) világszerte milliókat érintő és az öregedő népesség miatt egyre súlyosbodó krónikus betegség. A győztes görög csapat technológiája a krónikus, súlyos artériaszűkületes esetek mintegy 30%-ában szükséges, minimálisan invazív PAD-eljárások iránti igényre kíván megoldást nyújtani. A Shuttle Catheters egy innovatív katétertechnológiát fejleszt, amely lehetővé teszi a súlyos artériaszűkületeken való átjutást, az artériarepedések kezelését, valamint a gyomorreflux szövődményeinek megelőzését célzó minimálisan invazív eljárásokat. Az alapítók szerint módszerük 7,5 milliárd eurós megtakarítást jelenthetne az európai egészségügyi rendszernek, csökkenthetné a megbetegedési arányt, továbbá mintegy 300 000 beteg számára tenné elkerülhetővé nyílt bypass műtétek szükségességét.

 

A Shuttle Catheters.az EIT Health InnoStars Awards 6. éve megrendezett start-up programjára jelentkezett 108 vállalat egyike. Az InnoStars Awards közép-, kelet- és dél-európai országokból érkező, prototípussal vagy MVP-vel, vagyis legkorábban használható, életképes termékkel vagy szolgáltatással rendelkező, korai fázisban lévő start-upok számára meghirdetett akcelerátorprogram és -verseny. 

 

 

100 jelentkező, 10 döntős, 25 ezer euró támogatás

 

Júniusban a több mint 100 jelentkezőből 20 csapatot választottak ki, akik 25 000 euró értékű személyre szabott tanácsadást és mentorálást kaptak, valamint két bootcampen vehettek részt, ahol lehetőségük nyílt üzleti tervük továbbfejlesztésére. Az EIT Health emellett validációs interjúkat is szervezett a résztvevők számára potenciális ügyfelekkel, befektetőkkel és partnerekkel.

 

A zsűri a továbbfejlesztett üzleti tervek bemutatását követően 10 döntőst választott ki, és felkérte őket, hogy az InnoStars Awards döntőjén mutassák be projektjeiket. A döntősök a biotechnológia, az orvostechnológia és az élettudományok különböző területeit képviselték, a transzfúziós vérkészítmények nyomon követhetőségét célzó valós idejű monitoring eszköztől és a digitális vashiányszűrőtől kezdve a fejlett antibakteriális sebkötszeren át a teljesen személyre szabott táplálkozási tanácsadási platformig.

 

A november 24-i döntőn az első három helyezett csapat 25 000, 15 000, illetve 10 000 euró értékű díjat kapott. A pénzdíjon kívül az EIT Health a győzteseknek kapcsolatépítési lehetőséget is biztosít az EIT Health InnoStars partnereivel, egészségügyi szolgáltatókkal és befektetőkkel. A legjobb 10 startup között Olaszországot négy, Görögországot két csapat képviselte, míg Észtországból, Magyarországról, Romániából és Csehországból egy-egy csapat érkezett.

 

„A támogatás és az EIT Health InnoStars szakértői által nyújtott magas színvonalú képzés óriási segítséget jelentett számunkra abban, hogy megoldásunkkal hamarosan a piacra léphessünk. Az InnoStars Awards a legjobb alkalom, hogy beindítsuk a prototípust, és hogy hozzáférjünk az innovátorok, befektetők, kórházak és más kulcsfontosságú érdekeltek közösségéhez, mivel a velük kialakított kapcsolatok rendkívül fontosak a projektünk sikere szempontjából” – mondta el Mihalis Boutaris, a győztes Shuttle Catheter start-up alapítója. 

 

Magyar innováció precíz gyógyszeradagolásra

 

A versenyben második helyezést ért el a DP Innovation, egy magyar start-up. A cég szerint az emberi tüdő nagy felülete és bőséges vérellátása miatt az inhalációs gyógyszerbevitel az egyik legjobb módszer a különböző betegségek kezelésére. Szerintük a probléma az, hogy a jelenlegi inhalációs eszközök a gyógyszerek akár 50%-át is elpazarolják, és a hatóanyag kevesebb mint negyedét képesek bejuttatni. Emiatt a jelenlegi eszközök nem használhatók megfelelően a drága vagy nagy pontosságú hatóanyagok, például inzulin, antibiotikumok vagy génterápiás gyógyszerek bejuttatására, illetve nem helyettesíthetik az injekciós készítményeket. A Sprin, a start-up csapat megoldása egy zsebméretű, inhalációs gyógyszeradagolásra kifejlesztett intelligens porlasztó. Az eszköz célja, hogy segítsen a precíziós gyógyszerek biztonságosabb, hatékonyabb és fájdalommentes beadásában. A csapat 15000 eurós díjazásban részesült.

 

 

A harmadik pedig a Medicud mindössze két évvel ezelőtt alakult Rómában. A csapat olyan hordozható, viselhető és könnyen használható orvosi eszköz fejlesztésén dolgozik, amely negatívnyomás-terápiát alkalmaz a sebek kötözésére. A csapat célja, hogy módszerük egyaránt használható legyen a műtét utáni fertőzések megelőzésére és a krónikus sebek kezelésére is.

 

 

A korábbi támogatott csapatok 70%-a már a piacra lépett

 

„Az InnoStars Awards az EIT Health egyik korai fázisú start-upok számára kiírt akcelerátor programja. Az elmúlt hat év során a programban támogatott megoldások közel 70%-a már piacra került. Ez alátámasztja, hogy mennyire jó befektetés a közép-, kelet- és dél-európai régióban felfedezett innovatív biotechnológiai, orvostechnológiai és digitális egészségügyi spin-off vállalkozásokba és start-up csapatokba invesztálni. A csapatoknak mentorálási, validálási és kapcsolatépítési lehetőségeket biztosítunk, hogy ötleteiket életképes termékekké és szolgáltatásokká alakíthassák, amelyek hozzájárulhatnak majd a jobb egészségügyi ellátáshoz, és lehetővé teszik az európai polgárok számára, hogy hosszabb, egészségesebb és boldogabb életet élhessenek“ – mondta el Békási Tamás az EIT Health InnoStars RIS Business Creation Menedzsere

 

Idén két kiemelkedő start-upnak közönségdíjat és média különdíjat is kiosztottak. A közönségdíj nyertese a görög ApniWave lett. A start-up egy olyan digitális eszközön dolgozik, amely egy érzékelőt, egy számítógépet és egy mesterséges intelligenciával támogatott szoftvercsomagot kombinál az obstruktív alvási apnoe szindróma (OSAHS) otthoni felismerésére. A csapat exkluzív médiaképzést és kommunikációs mesterkurzust nyert.  A team a RIS Innovation Callban vesz részt, amely a mérsékelten fejlődő európai régiókban található helyi innovatív egészségügyi projektek fejlesztését támogatja.

 

A média különdíj nyertese a spanyol Home Diagnostics lett az Ailin nevű otthoni tesztelési termékükkel. Tesztjeik célja, hogy az emberek tudományos és személyre szabott képet kapjanak egészségi állapotukról. A teszteredmények alapján szakértők adnak ajánlásokat és egyértelmű útitervet az optimális egészségi állapot eléréséhez. A média különdíj győztes csapata részt vehet az EU-Startups Summit 2023 rendezvényen, és különleges megjelenést kap az EU-Startups.com-on, Európa vezető start-upokról szóló online magazinjában. A csapat az EIT Health InnoStars által koordinált Attract to Invest programban vesz részt, amely közép- kelet és dél-európai start-upokat készít fel sikeres befektetési fordulókra.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32