Megjelent az ARworks első VR játéka a Metaverzumban
Az ARworks – Magyarország vezető üzleti VR/AR/Érintőképernyő és Metaverzum megoldásszállítója – elkészítette első Oculus Quest-n futó Virtuális Valóság játékát és ehhez megnyitotta a Metaverzumban a játéknak otthont adó talán első Arénát, a SensoDome-t.
A SensoDome csak a digitális világban létezik de ugyanúgy sőt igazából egyszerűbben látogatható nézőként, mint egy igazi. Az érkezők avatárjukkal jelennek meg a nézőtéren, ahonnan nyomon követhetik a többi versenyző küzdelmét. E mellett többet is tud a valódi sportcsarnokoknál – ha nézőként kedvet kap hozzá, bárki maga is rögtön játékossá válhat és ehhez csak játékra kell jelentkeznie a lelátón előtte lévő gombbal és a Dome tetején lévő eredményjelzőn azonnal követheti, hogy mikor kerül sorra.
Avatarunkat a ma már piaci standardnak számító Ready Player Me avatar platformon lehet elkészíteni – ennek megfelelően választhatunk akár a miénkre tényleg hasonlító hajat, szemet, orrot, kezet, de teljesen kitalált, például szárnyas lényekké is válhatunk.
A gladiátor-küzdelem jellegű játék során a SensoDome négy belső, színes kapujának – melyek, mivel a játék Virtuális Valóság alapú, körbeveszik a játékost – valamelyikéből véletlenszerűen, egyre gyorsabban és gyakrabban érkező pörgő kockák elől kell elugrani. A cél minél több kocka kikerülése a rendelkezésre álló öt életből minél kevesebb felhasználásával.
A színes kockák érkezhetnek szemből, oldalról vagy éppen a hátunk mögül. Mivel kockák egyre gyorsabban jönnek, a játékos a mellett, hogy láthatja azokat, hallja is annak a kapunak kimondva a színét, ahonnan a következő kocka repül felé.
Most a játék első, ingyenes verziója tölthető le és a mellett, hogy egy szórakoztató Virtuális Valóság élményt akartunk nyújtani, az is célunk volt, hogy megmutassuk, mit is jelent, ha egy játék a Metaverzumban érhető el. Hiszen ekkor a metaverzum digitális lakói nemcsak játékosként, de legalább annyira nézőként is beléphetnek a játékba – ekkor a szórakozás, ahogy az a való világban is van, nem a játék, hanem mások játékának nézése. Ezt, kicsit múlt századi módon, már ma is meg lehet tenni, hiszen lehetőség van a profik játékát követni, úgy, hogy ők saját játékuk élő videóját streamelik. De a Metaverzum megközelítés ennél sokkal teljesebb immerzivitást tesz lehetővé – be tudunk lépni abba a digitális 3 dimenziós térbe, ahol a játék zajlik, láthatóvá válunk mind a játékosok mind a több néző számára.
A SensoDome persze csak példa egy ideális Metaverzum megoldásra: egy sokfelhasználós, interaktív 3D térre, ahová a látogatók avatarként lépnek be és ahol beszélgetni tudnak egymással. A tér sok más mellett lehetne egy showroom, egy promóciós helyszín vagy éppen egy oktatóterem is, attól függően, milyen üzleti célokat szeretnénk a 3Ds digitális világban elérni.
Kapcsolódó cikkek
- A Discovery Sports eseményeihez a metaverzumban kapcsolódhat a közönség
- Ingyenes Minecraft játékok a fagyott világból
- Fenntartható lesz-e a metaverzum?
- Különleges Playmobil-figurákkal és miniatűr háztartási gépekkel jelentkezik az LG
- A HONOR vonzóbbá és elérhetőbbé tenné a kultúrát a metaverzum korában
- A metaverzumban erősít a Profession.hu
- Freuddal csábít turistákat a Metaverzumból Bécsbe a Wien Tourismus
- A virtuális valóság küszöbén – Üzleti lehetőségek a metaverzumban
- A metaverzum átformálja a világ működését
- Betör a munkahelyekre a metaverzum, szintet lép az AI
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
A kezdő mérnökök nettó 650 ezerért indulnának a pályán
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye az autopro.hu járműipari szakportál és a Trenkwalder Recruitment Kft. közös felmérése szerint.
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.