Hétezer laptoppal a rászorulók oktatásáért

forrás: Prím Online, 2023. március 4. 10:16

Hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik, valamint pedagógusaik tanulását, illetve munkáját segítik azok a hordozható számítógépek, amelyek tárolását és elosztását a Raben végzi. A nemzetközi logisztikai szolgáltató hazai leányvállalata több ezer laptop kiszállításáról gondoskodik, amelyeket a Partners Hungary Alapítvány (PHA) pályázatok útján ítél oda a kedvezményezetteknek.

Csaknem 100 raklapnyi, azaz három teljes kamionra való laptopot tárolt be a Raben a Dunaharasztiban lévő központi raktárába. A 7400 darab számítógép a HP felajánlásából, a Global Business Coalition for Education és a Partners Hungary Alapítvány (a Nemzetközi Lépésről Lépésre Egyesület tagja) szervezésében jut el magyarországi – és kisebb részben lengyelországi – oktatási intézményekbe, szociális és más civil szervezetekhez.

 

A több ezer, összesen csaknem másfélmilliárd forint értékű eszköz tárolása és a kiszállításokkal járó egyéb műveletek megszervezése nagy szakértelmet igénylő, egyben jelentős költséggel járó logisztikai feladat. A Raben ennek lebonyolítását vállalta, amikor a PHA felkérésére csatlakozott a projekthez. Az együttműködési megállapodást 2022 végén írta alá a két szervezet, és megkezdődött a pályázatok kiírása.

 

A Raben Trans European Hungary Kft. munkatársai átadják a PHA pályázatán odaítélt számítógépeket a Dankó Pista Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola tanulóinak. (Tarpa, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, 2023. február)

 

A kedvezményezettek jórészt olyan hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok, akik az ukrajnai háború elől menekültek el otthonukból. A nekik és családjaiknak kiosztandó 2000 mellett további 4000 laptophoz iskolák és menekültekkel foglalkozó szervezetek, 1000-hez pedig közvetlenül a pedagógusok juthatnak hozzá. Az alapszoftvereket a Microsoft szintén adományként biztosítja, a telepítés megszervezéséről azonban a PHA gondoskodik – ezt a feladatot az Alternatív Közgazdasági Gimnázium informatikaoktatói vállalták.

 

A Raben az eddigi pályázati körök kapcsán lebonyolította az installációra váró gépek oda-vissza szállítását, valamint az 50 darab fölötti szállítmányok célba juttatását országszerte 6 településre, összesen kilenc helyszínre. Emellett 400 számítógépet az eredeti terveknek megfelelően Varsóba szállítottak, ahol a helyi jótékonysági társszervezet végzi az elosztásukat.

 

Az egyik legutóbbi látogatásra a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tarpa községben, a Dankó Pista Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskolában került sor, ahová 177 laptopot szállított a Raben. Az oktatási intézmény az ukrajnai háború kitörése után sok menekülő gyermeket fogadott be, és a kezdeti nyelvi nehézségek után mára nemcsak megszervezték az idegen nyelvű oktatást, hanem idén már érettségi vizsgát is tehetnek a tanulók ukrán nyelven.

 

 

Árvai Csaba, a Raben Trans European Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „A gondoskodás és az odaadás mindig is a filozófiánk szerves részét képezték. Nyitottak vagyunk az olyan helyzetekre, amikor a nélkülöző vagy kiszolgáltatott embertársainkon segíthetünk – elsősorban azzal, amiben mi a legjobbat tudjuk nyújtani: a logisztikai tudásunkkal. Külön jelentőséget ad a mostani szerepvállalásunknak, hogy olyan ügy mellé állhattunk, amely hosszú távon határozhatja meg a rászorulók sorsát, javíthatja az életminőségüket. A felnövő nemzedékek minőségi oktatáshoz való hozzáférésének, digitális tudásszerzésüknek az elősegítése a jövőbe való befektetés, így egyben fenntarthatósági kérdés is.”

 

Deák Éva, a Partners Hungary Alapítvány ügyvezetője elmondta: „Társadalmi inklúzióval, oktatással és konfliktuskezeléssel foglalkozó szakmai civil szervezetként 2022 februárja óta támogatjuk az Ukrajnában dúló háború elől menekülőket, kiemelt figyelmet fordítva az egyik legsérülékenyebb csoportra: a hátrányos helyzetű romákra. Bár alapvetően nem adományokkal, hanem komplex szolgáltatásokkal foglalkozó szervezet vagyunk, hatalmas lehetőségnek tartottuk, amikor a Nemzetközi Lépésről Lépésre Egyesülettől (ISSA) – tagszervezetként – kaptuk a lehetőséget, a Global Business Coalition for Education TheirWorld programja jóvoltából. A fenntartható támogatásban hiszünk, amely közösségi összefogással valósulhat meg, éppen ezért végtelenül hálásak vagyunk azoknak a támogató szervezeteknek, amelyek lehetővé tették ennek az átfogó programnak a megvalósulását. A Raben Group Hungary professzionális segítsége hatalmas terhet vesz le a vállunkról a laptopok szakszerű és biztonságos tárolásában, számontartásában és szállításában. Így kapunk lehetőséget arra, hogy azzal foglalkozhassunk, amihez a legjobban értünk: a menekültek és a velük foglalkozó szakemberek traumatudatos támogatásával és továbbképzésével, összetartó helyi közösségek segítségével, az inkluzív oktatás támogatásával.”

 

A következő kiírások várhatóan 2023 áprilisára zárulnak le, az alapítvány ezután részletes felmérés keretében követi nyomon a megvalósítást és azt, hogy milyen hatással volt a kedvezményezettek életére a laptophoz jutás.

 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32