Ez a 4 leggyakoribb hiba üzleti SSD választásakor

forrás: Prím Online, 2023. március 4. 11:39

A jelenlegi gazdasági helyzetben a vállalatok számára kritikus fontosságúvá vált, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a már kiépített rendszereikből. Emiatt érdemes rendszeresen megvizsgálniuk, hogy a meglévő IT-megoldások mennyire hatékonyan szolgálják az üzleti célok elérését. 

Ezt pedig nemcsak a szoftverek, hanem a hardverek, és azon belül is a memóriák esetében is fontos megtenni, hiszen a minden szempontból hatékony működést jelentősen befolyásolja például az, hogy milyen SSD fut a céges szerverekben. A Kingston Technology vállalati felmérése alapján idén a közel 6000 válaszadó mintegy 32 százaléka tervezi fejleszteni SSD-infrastruktúráját a teljesítmény növelése érdekében. A meghajtók kiválasztása azonban némi kutatómunkát igényel, hiszen ahhoz, hogy az igényeinknek leginkább megfelelő megoldásokat megtaláljuk, számos szempontot figyelembe kell venni. A memóriatermékek és -technológiai megoldások globális piacvezetője többszáz informatikai vezetővel, viszonteladóval és OEM-gyártóval való beszélgetés alapján összegyűjtötte a vállalati tárolóválasztással kapcsolatos legjellemzőbb szokásokat, illetve buktatókat, és tanácsokat ad ezek elkerüléséhez.

 

 

A bőség zavara

 

Manapság már Dunát lehet rekeszteni a különféle SSD-kből, az olcsó, kis teljesítményű, márkafüggetlen meghajtóktól kezdve egészen a drága, de extrém hosszú élettartamú és nagyon alacsony késleltetésű tárolókig. A volument jól mutatja, hogy a globális SSD-piac mérete 2021-ben meghaladta a 30 milliárd USD-t, és az előrejelzések szerint 2030-ra eléri a 86,12 milliárd USD-t. Az óriási kínálat miatt viszont az informatikai és adatközponti vezetőknek számos kihívással kell megküzdeniük az SSD-k beszerzésekor, beleértve az általános piaci elérhetőséget, a költségvetési keretet, a teljesítményspecifikációt és a rövid távú igényeket. A megfelelő meghajtó kiválasztása azonban nem csak az áron vagy a gyorsaságon múlik. A Kingston szerint ezek a leggyakoribb hibák, amelyeket a cégek hajlamosak elkövetni:

 

1. Kliensmeghajtó vásárlása vállalati helyett

 

Banálisnak tűnhet, de a legnagyobb hiba az, ha a cégek nem üzleti célra fejlesztett SSD-t választanak. Márpedig a szervezetek több okból is sokszor inkább az átlagfelhasználóknak szánt kliensmeghajtók mellett döntenek. Ilyen az ár, a márka/termék ismertsége, a könnyű beszerezhetőség és a teljes rendszercserét előnyben részesítő stratégia. Ezeket a tárolókat azonban nem a vállalati környezetben megszokott intenzív, 7x24 órás működésre tervezik, és nem is vállalati platformokon tesztelik őket – legtöbbjüknél csak egyetlen processzor és alkalmazás mellett vizsgálják a teljesítményt. Így előfordulhat, hogy a telepítés után fel sem ismeri őket a rendszer. Az sem kizárt, hogy eleinte szerverkörnyezetben is működnek, de amikor már több százat telepítenek belőlük, azonnal kiderül, hogy nem alkalmasak a hosszú élettartamú vállalati alkalmazások támogatására. Ráadásul az új kliensmeghajtók újrakonfigurálják a NAND tárolót és gyorsítótárazásra különítik el a flashmemória egy részét, ezért, ha vállalati – RAID-vezérlőkkel együttműködő – konfigurációba telepítik és nagy munkaterhelés alá helyezik őket, borítékolható a probléma. De a kliens SSD-k egyéb problémákat is okozhatnak a RAID-vezérlőkkel. Éppen emiatt a memóriagyártók sem nyújtanak támogatást a céges környezetben működő kliens SSD-khez. 

 

Ezzel szemben az üzleti meghajtókat vállalati szervereken tesztelik, ami garantálja a megfelelőséget, ezért üzleti célra minden esetben ezeket tanácsos választani. A szerver SSD-ket kifejezetten arra tervezték, hogy egyszerre kezeljék a nagy munkaterhelést és hajtsanak végre háttérműveleteket (Garbage Collection, Wear Leveling stb.) a teljesítmény feláldozása nélkül, a DRAM gyorsítótár, a további tartalékterület és az optimalizált firmware segítségével. A Kingston több szerverplatformon teszteli vállalati meghajtóit, különféle külső vagy OEM-gyártótól származó RAID-vezérlőkkel. A gyártó szakértői szigorú kompatibilitási, IO-teljesítmény, késleltetési és élettartam-tesztek sorozatának vetik alá a meghajtókat, amelyeknek minden egyes szektorát értékelik konzisztencia szempontjából. A Kingston üzleti SSD-i Magyarországon is népszerűek, 2021-ről 2022-re 10 százalékkal nőtt a szerelt szerverekbe történő értékesítésük. A márka legkeresettebb ilyen terméke itthon a DC 500M SSD.

 

 

2. Nem megfelelő élettartamú vagy használati intenzitású SSD választása

 

A másik jellemző szokás, hogy az üzemeltetők sokszor hajlamosak túlbecsülni az adatírási igényeket, és ezért nem megfelelő élettartamú tárolót választanak. A meglévő meghajtó tényleges intelligens adatainak, vagy a meghajtóra írt és onnan kiolvasott várható átlagos adatok felmérése útmutatóul szolgálhat a megfelelő kapacitású meghajtó kiválasztásához. Ha például minden nap 400 GB-ot írunk az SSD-re, akkor két lehetőségünk van. Vagy választunk egy 480 GB-os SSD-t legalább 1 DWPD-vel (Drive Writes Per Day), amit teljesen kihasználunk, vagy eggyel nagyobb, 960 GB-os kapacitást választunk szintén 1 DWPD-vel, de csak 0,5 DWPD-t írunk, így van hely a későbbi növekedésre. Fontos észben tartani, hogy a tényleges vállalati alkalmazásokhoz szükséges élettartam befolyásolhatja a rendszerköltséget. 

 

Az optimális munkaterhelés szempontjából sem mindegy, hogy egy cég milyen SSD-t választ. Ha az adott vállalati alkalmazás sokkal több olvasási, mint írási műveletet végez (mint például a VOD streaming szolgáltatás vagy adatbázis-tárolás esetében), és nagy írási élettartamú meghajtót használunk, akkor olyasmiért fizetünk, amire valójában nincs szükségünk. Ugyanígy, nagy olvasási teljesítményű meghajtó használata egy adatbázis-naplózási vagy gyorsítótárazási szolgáltatáshoz nem hatékony a nagy írásigény miatt.

 

3. Helytelen szkriptekkel, meghibásodásig végzett tesztelés

 

Az informatikai szakértők kétféleképpen értékelhetik az SSD-ket: vagy megbíznak a gyártó által megadott adatokban, vagy pontos beállítások és szkriptek segítségével maguk tesztelik őket. Csak a specifikáció alapján nem mindig lehet tudni, hogyan tesztelték a meghajtókat az átlagos vagy a csúcsteljesítmény eléréséhez, vagy hogy megfelelnek-e az adott munkakörnyezetnek. Ezért a Kingston azt javasolja a vállalatoknak, hogy egy nagy összegű beszerzés előtt saját egyedi benchmarkok alapján teszteljék az SSD-ket.

 

4. Bizalom az olcsó, márkafüggetlen meghajtókban

 

Megtörtént eset, hogy egy nagy filmstúdió az Amazonon vett SSD-ket csak azért, mert a cég egy vezetője kihagyhatatlannak tűnő alkalmi vételt talált az oldalon. Ám, ha valaki átlagfelhasználókat célzó e-kereskedőktől vásárol vállalati termékeket, könnyen meglepetés érheti. Nem érdemes kockáztatni, hiszen a legtöbb viszonteladónak, sőt maguknak a gyártóknak is vannak külön erre a célra létrehozott csapatai, amelyek segítenek kiválasztani az adott alkalmazáshoz legmegfelelőbb megoldást. Van, hogy ez egy kereskedelmi forgalomban már kapható késztermék, amelyhez a vásárlás után közvetlen műszaki támogatást is tudnak nyújtani probléma esetén, illetve így az ellátási gondok is megelőzhetők, ha egy meghajtót megszüntetnek, visszahívnak vagy megjelenik az adott modell következő generációja. De az is lehet, hogy speciális megoldásra van szükség egy egyedi rendszerhez, és ha a cég mérnökei közvetlenül a gyártóval beszélnek, pontosan meg tudják határozni a munkakörnyezetet, az adatterhelést és a rendszer alkalmazásspecifikus korlátait. A Kingston például az Ask an Expert szolgáltatása keretében segít a vállalatoknak optimalizálni infrastruktúrájukat, hogy hatékonyabban elérjék üzleti céljaikat, és könnyebben alkalmazkodjanak a piaci változásokhoz.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14