A magyarok tartalomfogyasztási szokásait vizsgálta a Samsung

forrás: Prím Online, 2023. március 21. 11:23

Az internetes tartalmakat többnyire egyedül, a sorozatokat már társaságban szeretjük nézni, és az evéshez is szívesen kapcsoljuk be a tévét – derül ki a Samsung reprezentatív felméréséből*. A magyarok tartalomfogyasztási szokásait vizsgáló kutatás arra is rámutat, hogy sokan osztják meg a figyelmüket: egyszerre több mozgóképes tartalmat néznek, vagy éppen a tévézés mellett párhuzamosan más társasági vagy önálló tevékenységet végeznek.

Alig néhány évtizede a televízió még olyan ritkaságnak számított, hogy akár nagyobb társaságok is összegyűltek egy helyen, hogy az aznapi adást közösen nézzék meg. Mára sok háztartásban akár több tévékészülék is található, az okostelefonoknak köszönhetően pedig mindannyiunk zsebében ott lapul a személyes kis képernyőnk. A saját eszközök segítségével bármikor nézhetünk személyre szabott videókat, azonban még mindig van olyan tartalom, amit szívesebben nézünk meg mások társaságában.

 

 

Rövidebb műsorokat egyedül, hosszabb tartalmakat másokkal nézünk

 

Az internethez kapcsolódó videókat, tartalmakat a megkérdezettek többsége egyedül nézi (81%: TikTok, Instagram, Facebook Watch, 68%: YouTube vagy egyéb videómegosztók)**, míg a zenés szórakoztató, tehetségkutató műsorok, a vetélkedők, a valóság show-k, valamint a filmek és a sorozatok nézése már jellemzően társas tevékenység, ezt barátokkal, családtagokkal, lakótársakkal közösen ülünk le megnézni. 

 

Nem csak a különböző tartalmak esetében figyelhető meg eltérés aközött, hogy inkább egyedül vagy társaságban nézzük; a Samsung kutatásából kiderül, hogy az életkor is befolyásoló tényező. A megkérdezett legidősebb korcsoport (50-65) tagjai nagyobb arányban válaszolták, hogy többnyire egyedül fogyasztanak mozgóképes tartalmat akár internetes, akár klasszikus televízióhoz köthetőt, mint a fiatalabb korcsoportok. Lényeges eltérés a vlogoknál (18-34 éves korosztály 63%-a, 35-49 korosztály 65%-a, míg az 50-65 korosztály 87%-a nézi többnyire egyedül), sportműsoroknál (18-34 éves korosztály 38%-a, 35-49 korosztály 38%-a, míg az 50-65 korosztály 60%-a nézi többnyire egyedül) és a filmeknél (18-34 éves korosztály 28%-a, 35-49 korosztály 34%-a, míg az 50-65 korosztály 42%-a nézi többnyire egyedül) figyelhető meg. 

 

Könnyen társas eseménnyé alakíthatjuk a legviccesebb videók megnézését is, hiszen a Samsung ökoszisztémának köszönhetően az okoseszközök gördülékenyen kapcsolódnak egymással. Egyszerűen válthatunk kis képernyőről nagyra: az okostelefonunkkal felvett videókat a Samsung Neo QLED televíziókon is lélegzetelállító színekben nézhetjük. Különféle játékok és sporttartalmak mellett a legnépszerűbb streaming szolgáltatások is elérhetők a Samsung okos TV-ken, biztosítva a kényelmes használhatóságot, a gyors keresési funkciókat és az ajánlott tartalmakat, így lépést tartva a változó fogyasztói igényekkel és szokásokkal. 

 

A multitasking jellemző szokásunkká vált: a videók sokszor háttérzajt biztosítanak egyéb tevékenységek mellé, de sokan vannak, akik két elektronikai cikk között osztják meg a figyelmüket. A tévéműsorok vagy egyéb mozgóképes tartalom nézése mellett legtöbben valamilyen másik eszközt nyomkodnak, pl. neteznek vagy közösségi oldalakat böngésznek (53%), de vannak, akik esznek (41%), vagy házimunkát végeznek, főznek (34%) vagy családtagjaikkal beszélgetnek (32%). Azok többsége, akik főzéshez vagy étkezéshez kapcsolnak be mozgóképes tartalmat, a televíziót választják (főzés esetén 52%, étkezés esetén 68%), ezt követi az okostelefon (28%, illetve 17%). Akik pedig receptet használnak, 35%-ban okostelefonon vagy tableten követik azt.

 

Noha az étkezés és a „kütyüzés” erősen összekapcsolódik, továbbra is népszerű választás kényelmes környezetben filmeket nézni – ezt az bizonyítja, hogy a legtöbben a hálószobában (56%) és a nappaliban (53%) szoktak tévéműsorokat vagy egyéb mozgóképes tartalmakat nézni. A tartalomfogyasztással eltöltött idő tekintetében a fiatalabbaknál inkább a hálószoba, a legidősebbeknél pedig a nappali dominál. Igazi rugalmasságot biztosít az esti filmnézéshez a Samsung hordozható projektora a The Freestyle, hiszen a kivetített kép néhány mozdulattal a falról akár a mennyezetre is áthelyezhető.

 

 

Még mindig a tévé a legnépszerűbb választás, ha mozgóképet néznénk

 

A kimondottan az internethez kapcsolódó videók kivételével, a megkérdezettek többsége a mozgóképes tartalmat televízión nézi. Bár a tévé elsődleges szerepe a filmek***  és sorozatok****  esetén is egyértelmű (68% és 62%), a streaming szolgáltatóknak, illetve az internetes tartalmaknak köszönhetően a számítógép vagy laptop használata is sokaknál megjelenik (20% és 24%). A zenei klipek megtekintése vagy hallgatása esetén a tévét és az okostelefont hasonló gyakorisággal választják (34-34%), míg szépségápolással, divattal kapcsolatos videókat (59%), termékteszteket (48%), vlogokat (53%), YouTube (55%) és TikTok/Instagram/Facebook Watch (78%) tartalmakat a többség az okostelefonján néz.

 

Az esti híradó megnézése generációkon keresztül a megszokott rutin részét képezte, mára a hírműsorok mellé a közösségi média videós tartalmai is állandó szereplői lettek a mindennapjainknak. Napi szinten legtöbben hírműsorokat és TikTok/Instagram/Facebook Watch videókat néznek, de sokan ülnek minden nap a tévé vagy egyéb eszköz elé filmek vagy sorozatok kedvéért is. A megkérdezettek 96%-a néz mozifilmet, 70%-uk legalább hetente egyszer, így ez a legszélesebb körben „elterjedt” mozgóképtartalom. Tízből kilencen sorozatokat is nyomon követnek (91%), illetve ugyanennyien néznek YouTube-on vagy más videómegosztón közzétett videókat vagy ismeretterjesztő műsorokat is.

 

Az idősebbek az átlagosnál nagyobb arányban (72%) néznek heti gyakorisággal hírműsorokat, ismeretterjesztő műsorokat, valamint sport- és reggeli információs műsorokat, míg a fiatalabbak többnyire sorozatokat, zenei videóklipeket, valóságshowt vagy internethez köthető tartalmakat választanak hetente legalább egyszer.

 

A mozgóképes tartalmak végigkísérik a napjainkat, legyen szó kikapcsolódásról, tájékozódásról, unaloműzésről vagy akár társasági eseményről. Nemcsak okostelefonunk, hanem a televízió is központi szerepet tölt be, különösen akkor, ha lépést tart a változó igényekkel a lehető legkényelmesebb felhasználói élmény érdekében. Erre nyújt megoldást a Samsung Smart Hub, ahol egy helyen található minden kedvenc alkalmazás, vagy az okostévére tükrözhető okostelefon, ahol egyszerűen oszthatjuk meg a legizgalmasabb tartalmakat.

 

______________________

* A Samsung kutatását az Impetus Research készítette online megkérdezéses adatfelvétellel 2022 novemberében. A felmérés 1000 fős mintája a 18 és 65 év közötti magyar lakosságra nézve reprezentatív.

** Bázis: aki heti gyakorisággal nézi az adott tartalmat.

*** bázis: Aki heti gyakorisággal nézi az adott mozgóképes tartalmat. n=677

**** bázis: Aki heti gyakorisággal nézi az adott mozgókép tartalmat. n=625

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14