A Dell Technologies a vállalatok „innovációs érettségét” mérte fel új kutatásában

forrás: Prím Online, 2023. április 29. 12:10

A Dell Technologies közzétette új kutatását, az innovációs indexet, amelyben több mint 45 ország 6600 alkalmazottja vett részt. A kutatás arra világított rá, hogy a vállalatok bíznak saját fejlesztéseik erejében globális kihívások esetén. Nemzetközi szinten több mint háromnegyedük (84%; Magyarországon is több mint a megkérdezettek kétharmada, 68%) egyetért azzal, hogy vállalatuk dinamikusan korszerűsítő kultúrával rendelkezik, a válaszok azonban egyértelmű szakadékot mutatnak a feltételezett és a megvalósított változtatások között. 

Ahhoz, hogy áttekinthessük a világ különböző pontjain működő cégek innovációs érettségét, a vállalat elhelyezte a válaszadókat egy, az „Innovációs vezetőktől” a „Lemaradókig” terjedő skálán. Ez megmutatta a feltételezett és megvalósított korszerűsítések között tátongó szakadékot. Hiába értékelik pozitívan a vállalatok a saját kultúrájukat, világszerte csak a cégek 18%-a (Magyarország:12%-a) minősül „Vezető innovátornak” vagy „Innovációkat alkalmazónak”. 

 

Ez azért fontos, mert a „Vezető innovátorok” és az „Innovációkat alkalmazók” 2,2-szer nagyobb eséllyel gyorsítják fel az innovációt recesszió idején, mint a „Követő” és a "Lemaradó” kategóriába sorolt cégek (akik ilyenkor nagyobb eséllyel lassítanak). A jó hír az, hogy a kutatás csak egy pillanatnyi állapotot tükröz, és a cégek képesek fejlődni, ha felkészítik az alkalmazottaikat, a folyamataikat és a technológiájukat a változásra.

 

 

 

Alkalmazottakra alapozott fejlesztések

 

A cégeknek segítségre van szükségük egy olyan kultúra kialakításában, ahol minden ötlet számít, és a hibákból való tanulás támogatott, nem pedig elítélendő. A vállalatok tisztában vannak egy ilyen kultúra előnyeivel, és bíznak a teljesítőképességükben: több mint háromnegyedük (78%; Magyarország: 52%) úgy gondolja, az új alkalmazottak részben azért csatlakoznak a vállalatukhoz, mert hisznek abban, hogy lehetőséget kapnak a javaslataik megvalósítására, ami komoly teljesítmény. 

 

Ehhez azonban először át kell hidalniuk a már említett szakadékot. A válaszadók 59 százaléka (Magyarországon 40%-a) úgy véli, az alkalmazottak azért is hagyják ott munkahelyüket, mert nem tudtak annyi fejlesztést bevezetni, mint amennyit reméltek. Ráadásul 64 százalékuk (itthon 56%) szerint a vállalati kultúrájuk bizonyos aspektusai nem engedik, hogy a képességeikhez vagy szándékukhoz mérten újszerűen gondolkodjanak. 

 

A jelentés útmutatással is szolgál a vállalatoknak ezen problémák megoldására: kiemeli a lehetőségeket az innováció ösztönzésére, és ismerteti a hátráltató akadályokat.

 

Folyamatokra alapozott innováció 

 

Az alkalmazottakat érintő változtatások mellett a vállalatoknak azt is érdemes végiggondolniuk, hogyan fejleszthetik az újításokra vonatkozó folyamataikat. A válaszadók csapatainál az előrehaladás elsődleges akadálya a változtatásra fordítható idő hiánya. Ez jól példázza, mennyire fontos lenne, hogy a felső vezetők hangsúlyt fektessenek az innováció fontosságára. Jelenleg a válaszadók 68%-a (Magyarországon 64%-a) állítja azt, hogy a vezetőik inkább a vállalat napi működtetésére összpontosítanak, és nem a fejlesztésekre. A vezetők valódi, látható elkötelezettsége nélkül az ambiciózus, képzett alkalmazottak nem tudják teljes mértékben kihasználni a lehetőségeiket. 

 

Ha a fejlesztéseknek szervezett kereteket adunk, eredményesebbé tehetjük. Jellegéből adódóan a haladás lehet ugyan organikus, alkalmi tevékenységnek tekinteni, de az „Innovációs vezetők” és az „Innovációkat alkalmazók” 63%-a arról számolt be, hogy náluk specializált, célzott projektek ösztönzik a változtatást.

 

Technológiára alapozott innováció

 

A tanulmány eredményei rámutatnak a technológiai vívmányok támogató erejére és a lemaradás következményeire. A túlnyomó többség (86%) (Magyarország: 76%) aktívan keresi azokat a technológiákat, amelyek segíthetnek megvalósítani a fejlesztésekre vonatkozó célkitűzéseket. Ennek ellenére 57%-uk (Magyarország: 56%-uk) úgy véli, hogy a technológiájuk nem a legmodernebb, és attól tartanak, hogy lemaradnak a versenytársaik mögött. 

 

A tanulmány azt is vizsgálja, hogy az innováció öt technológiai katalizátorának mely területein tapasztalnak növekedést, illetve néznek szembe akadályokkal a szervezetek. Az öt katalizátor a következő: többfelhős környezet, peremhálózat, modern adatinfrastruktúra, helytől független munkavégzés és kiberbiztonság. A lehetőségek kiaknázásának legnagyobb buktatója szinte minden területen a komplexitás. 

 

Ezek a nehézségek egyértelműen megmutatkoznak az innováció leggyakrabban felhozott, globális szinten jelentkező technológiai akadályaiban:

1. Növekvő felhőköltségek

2. Az átfogó üzleti infrastruktúra és az IT-infrastruktúra architektúrájának integrálása során jelentkező nehézségek

3. Az alkalmazások új felhőkörnyezetekbe való migrálására fordított idő és pénz

4. Kiberbiztonsági fenyegetések: Nem biztonságos adatokkal és edge eszközökkel nem lehetséges a modernizáció

5. Azon IT-infrastruktúra hiánya, amely képes lenne fogadni és feldolgozni az adatokat az edge-en

 

Van egy meghatározó egyenlet az üzleti világban: ötlet + technológia = hatás. Az egyenlet elemei közötti függőség gyakran megakasztja a vállalatokat. Sokszor azt gondolják, hogy a megfelelő nagy ötlet hiányzik. Arra várnak, hogy valakinek a fejében kigyullad a fény, és előáll valami nagyszabású elképzeléssel. De a kicsi, gyakorlatias gondolatok is beindíthatnak egy láncreakciót, amely nagyobb hatékonyságot és nyereséget eredményez, és új célt tűz ki a vállalat elé. Ehhez azonban mindig szükség van a megfelelő folyamatokra és technológiákra. Csak akkor keletkezik érték, ha az egyenlet minden eleme megvan.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32