CES 2023,2024 és a többi: innováció egész évben

Laszlo Horvath, 2023. május 22. 22:25

Messziről indítja gondolatait amerikai tudósítónk, Laszlo Horvath, aki még nem írta ki magából az év elejei CES-élményeket, amiket a folyamatosan érkező hírlevelek is folyamatosan frissítenek. A sivatagi eső vagy a nyárson körbekínált hús mind elvezetnek a technológiához, ami a egyrészt a CES-nek központi témája, másrészt (s egyben) a környezete is. Az írás hosszú, javasoljuk olvasóinknak döljenek hátra, és élvezzék! 

Amikor körbehordják nyárson a frissen sütött finom falatokat a Fogo de Chao kiváló brazil étteremben Las Vegasban, akkor az jár az eszemben, hogy az asztal körül ülő innovátorok és startup alapítók talán nincsenek is olyan messze attól az első zsenitől az ükapáink/ükanyáink közül, aki először nyársra tűzte a frissen levadászott vad húsát a tűz fölé megsütni. Mert azt is ki kellett találnia valakinek, amikor beleesett a tűzbe a friss vadhús. Mostanra persze ebből „food tech” meg „space tech” lett sok nemzedék okos munkájának köszönhetően, és a fincsi brazil steakhouse mellé a Marsra utazó űrhajósok táplálása is a mindennapok feladata lesz hamarosan... A műhúsról meg a „plant based fake cheese”-féleségekről nem is beszélve. Az alapgondolat nem változott: hogyan lehet egy új módszerrel jobb eredményt elérni. Mostanra gyorsabbak a változások, viszont az üzletalapítók élete nem hiszem, hogy sokkal könnyebb lenne, mint bármikor korábban – az üzleti stresszben nem biztos, hogy segít, hogy már nem kell tábortűznél sütögetni a vacsorát.

Amikor a Cirque du Soleil elképesztő akrobatáit nézem égen-földön száguldozva az MGM Grand hotelben, szó szerint merőleges falon felmászva a KA című felejthetetlen előadás során, akkor az jut az eszembe, hogy mennyire kemény lehetett a kezdése a formabontó alapítójuk - a mára milliárdos Guy Laliberte - társulatának. És hogy ez micsoda inspiráció a Vegasba ellátogató, 120 ezernél több technológiába szerelmes szakembernek. Persze mára már csak a szépre emlékezünk, élvezzük az emberi képességek határait túllépő egyéni teljesítményeket – levegőben/szárazföldön – száguldva a kettő között.

Amikor elered az eső a sivatagban, ahol ez nagyon ritkán fordul elő természetesen, és ezért a helyiek nagy örömmel élvezik, hogy nemcsak a Miracle Mile vásárló központ mű esőjét, mű dörgéssel és mű villámmal, hanem az igazi, az égből jövőt is megtapasztalhatják, akkor az jut rögtön az eszembe, hogy ilyen is csak Vegas-ban fordul elő: bent is esik a mű eső, ami igazi szórakoztató esemény a sivatagban, most meg éppen kint csöpörög még az igazi is. Ezt is ki kellett valakinek agyalni, viszont a MiracleMile építője nem biztos, hogy végig gondolta, hogy lesz eső a bejárat mindkét oldalan. Ami megint különlegessé teszi a legmegszokottibb égi áldást.

Mindennapi hírlevelünket add meg nekünk...

Mindez pedig a CES alatt történik. Ettől pedig sokan látják sok országból, és sokan élik át azt a Las Vegas-t, amit nem lehet elfelejteni – ráadásul egy olyan csoda-eseménnyel, amihez hasonló méretű és mélységű összejövetelt sem láttam... Aminek sosincs vége, és nem csak a világkörüli mini-CES-ekre gondolok, amik szépen szaporodnak, Hong Kong-tól Párizsig, hanem a mindennapos, -hetes Newsletter-ekre, ahonnan lehet arról tájékozódni, hogy a konferencia résztvevői jobban járnak mostanában. Például a legutóbbi hírlevelük arról szól, hogy a Mastercard digitális inkubátort hozott létre sportolók és sport influencerek számára. Persze az se kutya, hogy 100 konferencia előadást lehet online megnézni az esemény után! Mondjuk néhány follow up marketing próbálkozás rövid életű lesz szerintem, különösen az olyanok, mint a Patron Tequila virtuális Margarita-gyártó gépe, mert ez aztán tényleg nem szól másról csak demand-generation-ről. Ha már marketingről beszélünk, a marketinges kollégák ismerték fel a CES jelentőséget legelőször, és teljes mellbedobással támogatják azóta is a C-Space brand-jüket, a saját marketing közösség építő, nem is olyan mini eseményt, ahol bőven lehet tanulni (és mellesleg a legjobb bulikat is a marketinges C-Space szervezők hozzák össze, érdekes ez, hogy akik értenek az emberek nyelvén azok tudják. hogy mit szeretnek a sokszor túlterhelt konferencia-résztvevők.)
 
Kedvencem a C-Space-ben a podcast-ekről szóló kerekasztal volt: mert itt került szóba az egyén és a kormány / média / brandek közötti legfontosabb értek, a bizalom. Ahogy a tömegmédia ostoba propaganda gépezetté vált, ahol már a vélemény- illetve a hír között nem tud különbséget tenni például a baloldali MSNBC vagy a jobboldali Fox News nézője, úgy erősödik a "new new media", a podcast-ek világa. A személyes bizalmi tökét nagy kanállal fogyasztó, gondolkodó, analitikus hallgató-néző világa a Joe Rogan vagy Lex Friedman vagy Jordan Peterson katartikus élménye a sok platformon, amit nagyon okosan használnak a podcaster-ek anélkül, hogy kizárólagos jogot adnának el például a Spotify-nak. Így tudják megőrizni a legnagyobb közönséget és ettől növekednek ilyen gyorsan. Érdekes ahogy a reklámot kezelik: leginkbb olyan terméket említenek, amit ők maguk is használnak, és a személyes élményük alapján tudják ajánlani (mint a rádió talk show host-ok a rádió fénykorában).
 
The unthinkable happens regularly
 
Ahogy a John Mauldin stratéga mondja, "The unthinkable happens regularly" – pontosan ezért a legjobb hely a világon egy technológiai konferenciára a Las Vegas. És az sok szinten igaz a CES-re: nemcsak egyre több óriási területre terjeszkedik ki az esemény, hanem egyre mélyebbre is. Pl a Health tech az a body monitoring – sport performance-szal kezdődött és a komoly gyógyászati termékek újításai mellett, a távgyógyításon keresztül a szakosodott orvosi világ sok területet öleli már fel (az agy-scan-élestől a szexuális egészségig egyre nő az újító üzletek száma.) Persze akad hely olyan cégeknek is akik tökélyre emelnének egy fontos alapfeladatot, mint például a koreai PiquAnt, a víz minőség tesztelő elektronika díjazott bajnoka.
 
A CES az nagyobb és több, mint egy globális konferencia, nagyobb. mint egy népszerű sportesemény. Nemcsak azért. mert évente több "kis-CES"-t is rendeznek, a világ több helyszínén. És a tavalyi, a vírustól még kissé vérszegény CES konferenciát (mindössze 46 ezren mertek eljönni a Covid lezárás utaló percei alatt) mára a régi fényébe lassan visszatérő innovációs világtalálkozót 157 ezren tartották érdemesnek meglátogatni. A technológusok Mekkájába – a tavalyi sovány felhozatalhoz kepést szépen tér magához a világ ázsiai fele is. Annak ellenére, hogy Kínából a megszokott sok tizezer üzletember helyett csak par ezren jutottak el idén, ezt a nagyszámú japán és koreai vendég könnyeden elfeledtette velünk. Rekord delegációkkal érkeztek.
 
Az legfontosabb, mindenki számára megfontolandó üzenet idén annyi, hogy te vagy a legfontosabb: az egészséged, a nyugalmad, az alvásod, az, hogy készen lehess a következő felvonásra a nyárstól az űrhajósok ellátásáig. Mindez pedig maraton futás, nem sprint – és ezt is tükrözi az ez évi CES sokszor újra jelentkező kapcsolatfelvétele.
 
Mert ha az "unthinkable" tényleg rendszeresen megtörténik, akkor mentálisan, fizikailag és lelkileg is jó erőben illik lenni, ha a "jövő csináló" technológiai szakmák egyikét gyakorlod.
 
Az egészség követelmény, nem luxus 
 
A tested-lelked egészsége a legfontosabb – ez a fő üzenete több szinten is az idei CES-nek. Ez a csata nem mindig egyszerű lineáris haladást jelent. Valami miatt az orvosi társadalom konzervativizmusa megöli az egészséges innovációt (lásd Semmelweis Ignác történetet, akit elmegyógyintézettel jutalmaztak, azért mert többet tudott, mint mindenki más, vagy a Covid alatt az egészséges életmódot hangsúlyozó doktorok kiközösítése a közelmúltban, akik a D vitamin, a szabad levegő és a vírus ölők fontosságát emelték ki a génterápia még évtizedekig nem tudható mellek hatásait is, mint veszélyforrást emlegetve.) Ehhez hasonlít a Vegus nerve stimulációja: a depresszió elleni gyógymódot fél évszázada javallotta egy orvoscsoport, akiket azonnal kiközösítettek, mint sarlatánokat. Ez a szégyenteljes ciklus mára úgy tűnik véget ért, es az általános jó életérzést elősegítő, egyszerűen használható Neuvanalife terméke lesz az egyik első depresszió ellenes elektromos stimuláló készülék. Az Apple csomagolási művészetére emlékeztető, luxust és minőséget sugalló termék már megvásárolható – ajánlom bárkinek, akinek néha rossz napja is van, mert ez nemcsak súlyos klinikai tünetekkel küzdő kedélybetegeknek hasznos, és nemcsak a valamilyen súlyos traumát túlélő katonáknak vagy balesetet szenvedetteknek lehet életmentő, hanem bárkinek, aki például nem szereti a hosszú szürke telet és alig várja a napsütést.
 
Health tech és MedTech
 
Nagyon jó hírek sorozatával kezdődött a találkozó. Ezekkel az itt bemutatott technikai eszközökkel már csak 2030-ig kell kibírni – és utána még könnyebb lesz jobban, egészségesebben és hosszabban élni. Onnantól visszafordul a biológiai óra a Ray Kurzweil és Peter Diamandis jövőmondó próféták és technológiai guruk tanítása alapján. Addigra fejlődik a technológia a mai mű csípőtől a mű szívig, kicserélhető és felváltható szervekig, minden év alatt több, mint egy évet fordítva vissza az idő vasfogából. Addig jó néhány exponenciális lépést kell még megtenni nekünk, akiknek a legfontosabb az legyen, hogy egészségesek maradjunk 2030-ig. Ez pedig méltó üzenet egy technológiai konferencián, különösen a Covid után, amikor minden magára valamit adó virológiás a következő világjárványról gondolkozik már.
 
Ezen az egészséget védő és a betegségeket, baleseteket megelőző utón a Novonergy hordozható, akár repülőgépen is használható masszírozó gépe az egyik kedvencem. Könnyű, könnyen kezelhető, egyszerű lábra, karra tehető tölthető gépe egyszerűvé teszi az izmok pihentetését – akár edzés után, akár irodai munka, akár hosszú utazás közben is. Ami azért is nagyon érdekes mert sikerült végre a kis cégeknek kategória első termékkel előrukkolni: és nemcsak eggyel, hanem egész családdal, ami a health tech területen nem egyszerű történet. A koreaiak megoldották...
 
És ha már az egészségnél tartunk: nemcsak az látható, hogy mennyivel egyszerűbb és gyorsabb a tesztelés – lásd Withings, az ismét francia kézbe került – némi finn Nokia időtöltés után – szuper otthoni vizsgáló - tesztelő cég, akiknek a U-Scan terméke viszi haza a vizeletvizsgálat labort az okostelefonnal, hanem egy egész új generációs egyszerű teszteléssel foglalkozó társaság, mint például a vizeletvizsgálat "testcard", otthoni minta vételre – vagy az agy megbetegedéseit egy perc alatt jelző Neurosync megoldásai – hanem maga a treatment, a gyógyítás is hazaköltözik! Ezek az IoT rendszereket alkalmazó, hosszú bürokratikus és drága laboratórium teszteket hasonló pontosságú viszont sokkal gyorsabb és egyszerűbben lefolytatott teszteket és wearable megfigyelő szenzorokat építő cégek a jövő egészségüggyel már ma. Hiszen az adatokat az AI ugyanúgy – ha nem pontosabban! – dolgozza fel. mint az ember orvos – várakozás és mintavételi tévedés nélkül. Érdemes követni őket azoknak az egészségügyi dolgozóknak akiket érdekel a szakmájuk jövője – ami már jelen van ezekben a termékekben. 
 
Egyre több startup tesz meg mindent azért hogy elkerülje a páciens a kórházat: ahogy az általános Wellness és a gyógyítás összekötődig otthon, úgy az alvást elő segítő robot, a Somnex-hez hasonló cégek és kütyük egyre nagyobb választéka lesz main stream, mindenütt elérhető a CES 2024-re ha minden jól halad. És ha lassú az se baj, majd a SnowCookies síelő szenzor megtanít gyorsabban suhanni a szomszédban, a fittness tech területen. Felértévé a tréfát: az idei CES egyik legerősebb terület az együtt dolgozó, egymást kiegészítő, seamlessly operating különböző funkciójú teszt és gyógyító termékek elterjedése. Ebben a két legerősebb az Apple Health és a Withings – az utóbbi inkább a klinikai precizitást hangsúlyozza, míg az Apple az egyszerű és praktikus használhatóságot mindenki számára.
 
Nézzük sorjában a kedvenceimet: a működő, praktikus, gyors, turnkey orvosi megoldások nyűgöztek le leginkább, mert ezeket most ki lehetett próbálni és levonni a következtetéseket – akár bevonva a genetikai gyógyításhoz szükséges személyes DNS térképbe, amit szinten a CES-en kezdtem el használni évekkel ezelőtt több platform-on is – amik közül magasan a legjobb a Google mellett felnőtt "23andMe" lett.
 
ISyncWave wireless brain scanner platform elképesztő előrelépés a medtech területen. Nemcsak az Alzheimer-t, a Parkinson kort és az emlékezetkiesés különböző formáit diagnosztizálja egy fejre könnyen illeszthető műanyag szerkezettel, ami leginkább bicikli sisakra emlékeztet, hanem kevésbé megfogható betegségeket, mint például a depresszió különböző fajtáit is kimutatja az agyhullámok feltérképezésével. Ez a klinikai áttörés az iMediSync orvosi és mérnöki csapatának sok éves munkaeredménye. A szenzorok fejlesztése mellett az AI is döntő szerepet játszott ebben.
 
AI az alvásért a missziója az Asleep Acoustic Sleep AI megoldásának, amelyik közel 40,000 alvás órát táplált be az AI – ba – köztük az enyémet is - hogy következtetéseket vonhasson le és megoldásokat találjon a nyugtalan alvásra vagy álmatlanságra. A Stanford egyetem munkájának köszönhetően – akiknek a mobile app bázisú alvástesztjében volt szerencsém részt venni – egy éjszaka után megállapítható, ha valakinek Sleep Apnea tünetei hallhatóak és azt is. hogy milyen gyógymódszer javallott erre a páciens tünetei alapján. Mindez abból az egyszerű megfigyelésből, hogy a zajok, amiket a légzésünk kelt amíg alszunk nagyon sok információt hordoznak a légzésünkről, szívműködésünkről, idegrendszerünkről. 
 
Az otthoni tesztelés egyik legexpresszívebb úttörője a több termékkel is megjelenő koreai IN+IN. Legmeggyőzőbb számomra az allergiát, asztmát, tüdőgyulladást és COPD-t diagnosztizáló- majd a saját termékcsaládon belül kezelni is tudó kütyük. Ami pedig különösen érzékeny területe a személyes egészségnek az a sperma tesztelés: a gépezet ugyanolyan egyszerűséggel működik, mint egy terhességi teszt, több vizsgálatot is elvégezve a kis műanyag csészébe betett anyagon – perceken belül kommunikálva a sperma életképességét és nemzőképességét.
 
Szex és CES
 
Ha már a férfiasságnál tartunk: a CES hosszú éveken keresztül egy pornó konferencia mellett üzemelt. Sosem felejtem el a hosszú nap után, amit technológiai termékek tanulásával töltöttek, az este későig nyitva tartó szomszédos szex toy kiállításra özönlő és új életre kelt férfihadat. Mostanra ez megszűnt, nem fér el két prímás egy csárdában, viszont a szexuális egészség a health tech organikus része lett 2023-ban. A legérdekesebb – ismét férfi olvasók számára – a FirmTech cég (a név sokat elárul...) terméke, az okos telefonhoz csatlakoztatható "műanyag karika" vagy inkább "karika és gumimadzag”, amelyik adatokat gyűjt és diagnosztizál, javasol azzal kapcsolatban, hogy miként lehet a szexuális öröm szintjét tovább emelni, avagy ha problémák akadnának, akkor milyen gyógymódot javasol. Leginkább a tünetek korai észlelésekor hasznos ez a termék, mert az urológus már nemcsak "érzésekről" hall hanem valódi adatot is megfigyelhet az app-on.
 
Mindent a fülnek, semmit a szemnek
 

A hallásromlás az abba a kategóriába tartozik, ami nem vagy igen vagy nem, hanem "mikor". A hosszú, kellemes élet elképzelhetetlen kezeletlen nagyothallással Erre ad tökéletes választ az Eargo cég gyakorlatilag láthatatlan kis készüléké. A most már hetedik generációs mini fülhallgatók nemcsak a már elvárt tökéletes hangzást hozzák, hanem a hallás okostelefonos tesztelését és a készülék perszonálisát, automatikus beállítását is elvégzik néhány lepésben.
 
Soha nem adom fel 
 
A health tech szekció igazi hőse számomra Mallory Weggemann: a hölgy életrajza lenyűgöző. Ötszörös paraolimpiai érmes atléta, aki 18 éves kora óta kerekesszékes és öv alatt lebénult egy rutin orvosi epidurál injekció következményeképpen. A szuper nőt Hollywood is megtalálta, filmet készítenek az életéről. A mindenki számára tanulságos, örök optimista történet egyik erős eleme a személyes ambíció és szakmai siker: az anyaság álmát nem adja fel, ls in vitro terhesen is sikerrel vezeti a sport ügynökségét, a TFA-t. Ráadásul szakít időt televíziós kommentárokra az NBC Paraolimpiai közvetítésen. Nem nehéz elképzelni, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpia / Paraolimpia egyik meghatározó arca lesz a Mallory a kedves mosolyával és Amerikára annyira jellemző "soha nem adom fel" attitűdjével.
 
"Friendshoring" avagy madarat tolláról
 
Az új jelszó, a "baráti bedolgozók", ami a szokott offshoring-ot váltotta fel mára. Vagyis ahogy a hagyományos offshore korszak az utolsókat rúgta már az ukrán háború elött is, mostanra világossá vált, hogy olyanokkal kell dolgozni nemzetközileg, akik nemcsak megbízhatóak, mint üzleti partnerek, hanem hasonló jogi és etikai értékeket vallanak és védenek, mint a szövetségeseik. Ezt a Taiwan körüli hercehurca is hangsúlyossá teszi, hiszen a nagyon sok szinten összekötött világ egyik központját zsarolni politikai célokból egyre inkább a friendshoring irányába viszi a technológiai együttműködést.
 
A folyton visszatérők
 
Megkettyent a világ (legalábbis azt hiszik és érzik sokan). Aztán ha belegondolunk, igazából nem annyira a semmiből jön ki ez az életérzés, hanem leginkbb a social média és a corporate média által sulykolt "csak a rossz hír a hír" agymosásából. Erre a szellemi-lelki-testi egészség mellé az okos, analitikus és megfigyelésre kepés gondolkodás a gyógyír. Erre pedig nagyon sok az alkalom a CES-en, hiszen aki rendszeresen jár az látja, hogy mi történt az előző évi cégekkel.
 
Néhányan érdekesen beletrafálnak az időzítésbe: pl az  Ainstein évekkel ezelőtt az irodai férőhelyek optimalizálására specializálódott. Aztán jött a covid, és emiatt eltűnt a piacuk. Ha pár évvel korábban vagy később indulnak talán...Viszont a sebeik nyúlogatása helyett inkább kileptek az irodából és kiterjedtek a Smart City iparba is.
 
Vagy nézzük a FirstBeat wearable data céget: egyre mélyebb data analízissel kerülnek egyre közelebb az optimális, személyre szóló edzőprogramhoz az elmúlt három évben.
 
És a sok smart glass és VR vision cég, mint például a Holland Gemvision, a Holland delegáció tagja. Azok is szépen teret nyertek, és öröm lesz látni, amikor egyszer csak hirtelen megszületik és elterjed egy Killer App és mindenki számára cool lesz!
 
Az üzleti modellek közül egy örök klasszikus, kamaszkorom kedvenc kazettás magnója a Blaupunkt végre ismét próbálkozik az Amerikába való belepéssel. A CES tulaja, a CTA tagjaként innovációs, friss elektromos termékeket a piacra dobni kiváló kis cégeknek kínál brand umprella-t ahhoz, hogy bejussanak olyan boltokba a globális brand segítségével, ahova nem tudnának eljutni önerőből. Ahogy mondani szokás, néhány brand nem hajlandó eltűnni: a Kodak, a Nokia ezek közé tartoznak, akik nem hagyják magukat és új területeket keresnek, új üzleti modellekkel, kihasználva a brand-jük és a mérnöki- és marketing csapatuk erejét is.
 
 
Ahogy néhány évvel ezelőtt az Intel lopta be magát ezrek szívébe a romantikus drone swarm-mal a Bellagio szökőkútja felett légi balettozva. Mára a Hyundai autonóm hajói és okostelefonnal kezelhető vízi utat tervező megoldásai a legizgalmasabbak a közlekedési területen. Az óceánt, mint közlekedési és ökológiai lehetőséget kihasználó HD Hyundai nemcsak az óriási konténerszállító hajókat tudja üzemeltetni hidrogénnel és arámmal a régi világ dízel olaja helyett, hanem például a Neuboat termékük ki is tud kötni automatikusan (ami koca csónakosoknak, mint például e sorok írója óriási segítség tud lenni, különösen szűkebb kikötői helyek között navigálva.)
 
Ha már az energiánál és a szabadidő eltöltésénél tartunk: az EcoFlow termékcsaládja pontosan erre összpontosít. Ezek olyan termékek, hogy amikor új táborozási energiaforrásra vagy hordozható légkondira vagy esetleg fűtésre lesz szükség a sátorban, avagy a táborban vagy lakókocsiban, akkor együtt dolgozva, szinkronizáltan optimálva a különböző funkciókat ideális hőmérsékletet tud majd élvezni a kempingelő – és ha véletlenül friss jégre lenne szükség, akkor a hordozható hűtőjük természetesen ezt is tudja megtermelni. És, ha valaki az otthoni időtöltést kedveli, az sem probléma: az AI segítségével, autonóm módon működő fűnyírójukhoz nem szükséges semmilyen drót vagy kerítés, hogy a megszabott területet járja be, hanem okos nyíróként az app segítségével programozható. Érdemes lenne megversenyeztetni például a holdjáróra emlékeztető, a Landroid által gyártott WORX fűnyíróval egyszer valakinek, aki szerelmes a szép sötétzöld fútakaróba vagy a frissen vágott fú illatába a kertjében.
 
Az EcoFlow Wave 2, az EcoFlow Glacier és az EcoFlow Blade a 2017-ben alapított cég három okos terméke – a "Next levél living" missziót teljesitik. Az az érzésem, hogy ettől a cégtől még sok érdekesség érkezik, mert megoldották az energiatárolás problémáját a termékeik számára – amit már 2 milliónál többen élveznek Japánban, Németországban és Amerikában.
 
Ha pedig nagyobb "kertben" gondolkodunk: a behemót John Deer traktorgyár óriás gépéi több innovációs díjat is hazavittek: a leginkbb úrkutatásra emlékeztető megoldásokat a szántóföldre átültető, önjáró mezőgazdasági gépek változatait felsorakoztató világcég azok közé az újítók közé tartozik, akik a piaci szerepüket erősítve involválnak, és nem várják meg amíg valaki beleszól a termékfejlesztésükbe. Ritka az ennyire okosan fejlesztő gigászi cég, hiszen a legtöbbjük startup-ok által termelt innovációt tud csak használni.
 
Közlekedési – mobilitási területen a Driverless F-1 versenyautók – a Formula E- hez hasonlóan – korai fecskék, igazából még az early adaptor-ok is hiányolják a motorzajt, a benzin szagát vagy a győztes versenyzők örömét.
 
Ami viszont már a hétköznapokban használható Sci-fi kategória a végre elérhető elektromos mini helikopter, amit hivatalosan eVTOL-nak neveznek (electric vertical takoff and landing), Ezt a Recon nevűt repülő szerkezetet, a RYSE cég terméket az FAA az ultra light aircraft kategóriába helyezte. Alig várom, hogy kipróbálhassam, például az Outer Banks dűnéi között, ahol a Wright brothers először repült – mert a könnyű pilóta license megszerzését is segíti a cég a Simplified Vehicle Operations Systems (SVO) beépítésével, és a Distributed Electric Propulsion (DEP) repülési módszerével, ami a mini helikopter stabilitását, megbízhatóságát és biztonságos repülését automatizálja.
 
Aki pedig a napok végre belefáradt a világmegváltó és életet jobbító komoly termékekbe, azoknak ismét javaslom, hogy az örökzöld házi kedvenc kutyusok és cicák egészségével is törődjünk: TT care, az AI felhasználások bajnoka a háziállatok számára könnyen használható terméket mutat be: a tulaj beküldi a Morzsáról készült fotót, ahol azt az AI megnézi és javasolja a különböző állategészségi kondíciók kezelését ha "lát" valamit a kutyus szemén vagy szőrén vagy tartásán.
 
Avagy irány a Miracle Mile ismét, ahol esetleg a world-famous Scorpion Shot-ot lehet kipróbálni; egy 15,000-square-foot bárban ( Cabo Wabo® Cantina); beugrani a Club Tattoo-ba, ahol Amerika legjobb tetováló és test-lukasztó művészei (body piercing) dolgoznak – na persze leginkbb a lemosható tetoválást ajánlanám mintsem az életre szóló megbánását egy könnyelmű művészeti ihletnek. Lehet videojátékokat is játszani, amihez ajánlanám a uThrone masszázs ülőket – minden székre elhelyezve tartja mozgásban a fenék izmait, ezzel elkerülve a sokáig ülés rákfenéjét egy 15 perces session alatt – és a játékot sem kell abbahagyni! Persze még egészségesebb, ha a díjnyertes TactGlove Haptic módszerrel működő 3D AR/VR irányító rendszere az avatarnak.
 
Avagy sétáljanak át a Resorts World-be, amelyik a közelben egyre több szenzációs szórakozási lehetőséggel szolgál – az általam már megénekelt Spa mellett. A TRANSFIX sajnos csak őszig tart nyitva, 20,000 lábnyi aktív, immersive művészeti terület a tűznyelőktől a vizuális művészekig.
 
Jobb technológiával a jobb jövőbe
 
Budapesten vagy Las Vegasban, az információs overload és politikai manipuláció közben egyvalami biztos: a technológia fog megoldásokat teremteni a néha súlyosnak, a depressziósra hajlamosok számára megoldhatatlannak tűnő problémákra. Mert akárhová nézünk – vagyoni különbségek, oktatási különbségek, társadalmi mobilitás, észak-dél ellentét, háborúk, azt is láthatjuk, hogy az óriási haladás, amit elért az emberiség az annak köszönhető, hogy a technológia fejlődött. És akinek jobb a technológiája az gyorsabban jut el a jövőbe.
 
Kulcsszavak: CES CES 2023 konferencia

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai

A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.

2024. december 9. 20:44

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát

Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.

2024. december 5. 20:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14