A siker titkáról tartott előadást az Audi Hungaria Zrt. vezetője a Széchenyi-egyetemen
Alfons Dintner „Hogyan lettem CEO?” címmel tartott előadást életútjáról a győri Széchenyi István Egyetemen. Az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke lakatosként kezdte, majd szorgalmával, elhivatottságával a ranglétrát végigjárva felsővezetővé vált. A vállalat győri gyárának első embere nemcsak izgalmas pályájába engedett betekintést, de hasznos tanácsokkal szolgált az egyetem azon hallgatói számára is, akik szintén vezetőként képzelik jövőjüket, vagy saját vállalkozást indítanának.
Alfons Dintner nagy érdeklődés mellett tartotta előadását. A kezdésre megtelt a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus épületének Audi terme, de online is sokan követték a győri Audi elnökének gondolatait.
A Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria Zrt. képviselői az intézmény Menedzsment Campus épülete előtti Széchenyi-szobornál. (Fotó: Májer Csaba József)
„Az Audi Hungaria Magyarország legnagyobb termelővállalata, beruházója, és egymaga adja Magyarország exportjának nyolc-kilenc százalékát. Legalább ennyire fontos, hogy közvetlenül, valamint közvetetten, a szolgáltatókon és beszállítókon keresztül negyvenezer családnak biztosít megélhetést. Az Audi Hungaria emellett nemcsak a világ legnagyobb motorgyárát működteti, hanem az egyik legnagyobb járműipari fejlesztőnek is számít” – fogalmazott a rendezvény elején dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese, aki a vállalat és az egyetem kapcsolatáról beszélt. Mint mondta, az intézményt három évtizede szoros partnerség fűzi az Audihoz.
Izgalmas életútjáról tartott előadást Alfons Dintner az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke a Széchenyi István Egyetemen. (Fotó: Májer Csaba József)
Az eseményen dr. Knáb Erzsébet, az egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány alapító elnöke mutatta be az Audi járműgyártásban betöltött szerepét, a márka jelentőségét, valamint az Audi Hungaria Zrt. és a Széchenyi István Egyetem gyümölcsöző kapcsolatát. Köszöntötte Alfons Dintnert, aki – mint mondta – izgalmas és sokak számára példaértékű életutat tudhat magáénak. „Ha vezetők, menedzserek szeretnétek lenni, figyeljetek oda előadására, mert kiváló szakember, a stratégia- és a gyártásmenedzsment, valamint számos más terület kiemelkedő művelője. Az ő tapasztalataiból, világlátásából, életútjából magatok is sokat meríthettek” – szólt az egyetem hallgatóihoz dr. Knáb Erzsébet.
Megtelt a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus épületének Audi terme, de online is sokan követték a győri Audi elnökének előadását. (Fotó: Májer Csaba József)
„Mindenki azt kapja az élettől, amit megenged magának” – ezzel a felütéssel kezdte előadását az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, aki hangsúlyozta, a lehetőségeket megkapjuk, de azokkal élni is kell. Alfons Dintner lakatos szakmunkásként végzett, majd továbbtanult, és mérnöki diplomát szerzett. „A ranglétrát fokról fokra jártam végig, vagyis éltem a lehetőségekkel. Ha mások azt mondták valamire, hogy az lehetetlen, megoldhatatlan, engem akkor kezdett érdekelni a dolog, és ez a mai napig így van. A külföldi állomáshelyeimen rengeteg tapasztalatot és új ismereteket szereztem, ezért a hallgatókat is arra biztatom, hogy éljenek az egyetem nyújtotta lehetőségekkel, és vegyenek részt nemzetközi programokban” – hangsúlyozta. Mindezt személyes példája igazolja, hiszen nyolc országban élt huzamosabb ideig, köztük Spanyolországban, Belgiumban, Mexikóban, az Audin kívül a Volkswagen-konszern más márkáinál, köztük a Seatnál, a Skodánál, a Bentley-nél és a Lamborghininél is dolgozott. 56 évesen a győri Audi Hungaria Zrt. vezetője lett.
Alfons Dintner a Széchenyi István Egyetem sikeres hallgatói csapataival, a SZEnergy Teammel és az Arrabona Racing Teammel is találkozott. (Fotó: Májer Csaba József)
A fiatalokhoz szólva kiemelte, aki vezető szeretne lenni, vállalnia kell a kihívásokat, a rá váró feladatokat és a felelősséget. „Ez az egyik legnagyobb ismérve a vezetőnek, hiszen a feladatokat lehet delegálni, de a felelősséget nem” – nyomatékosította Alfons Dintner, aki a startup vállalkozást tervező egyetemistáknak is hasznos tanácsokkal szolgált. „Először meg kell határozni, mi az én saját üzleti modellem, de ezt a modellt folyamatosan meg is kell kérdőjelezni, hogy a fogyasztói igények változásaihoz is alkalmazkodni tudjunk. Emellett a saját szerepünkkel is tisztában kell lennünk, ismernünk kell azt a plusz értéket, amit mi teszünk hozzá az adott folyamathoz. A cél elérése érdekében pedig világos stratégiára van szükségünk, amelyben a konkrét feladatok meghatározása szintén lényeges” – húzta alá. A vezető kiemelte, a munkatársak a vállalat legfontosabb erőforrásai, ezért a velük való kapcsolat, a bizalom kérdése is hangsúlyos. Hozzátette, a vezérigazgató feladata, hogy biztosítsa a hatékonyságot, és előtérbe helyezze a kockázatminimalizálást.
Alfons Dintner kitért az Audi társadalmi és szociális felelősségvállalására, környezete támogatására, és az élhetőbb világ, a fenntarthatóság érdekében tett lépéseire. Külön megemlítette az oktatásban, képzésben és a tehetséggondozásban betöltött szerepüket, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára is számos lehetőséget nyújt pályafutásuk megalapozásához.
Kapcsolódó cikkek
- A Széchenyi István Egyetem újabb 32 fiatal kutatója nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját
- Világcsúcs és két arany: tarolt a Széchenyi-egyetem csapata
- A mobilitás és a design friss trendjeit mutatta be fiataloknak a Széchenyi-egyetem
- Bemutatta új autóját a SZEnergy
- A Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézetével lépett partnerségre a Széchenyi-egyetem
- Vállalkozásfejlesztő irodát nyit a ZalaZONE-on a VOSZ
- Autonóm robotjárműveket programoztak a versenyző diákok a ZalaZONE-on
- A Széchenyi-egyetem rendezte meg a legrangosabb hazai irányítástechnikai programozó versenyt
- Ismét rekordot döntött a kiállítók száma a Széchenyi István Egyetem Karrierbörzéjén
- SZEnergy: újra a világ legjobbjai között a Széchenyi-egyetem hallgatói versenycsapata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.