Így utazhatsz ingyen a TikTok segítségével

forrás: Prím Online, 2023. június 22. 11:27

Még mindig óriási potenciál rejlik a TikTokban, amiből nemcsak a vállalatok, hanem az átlagemberek is profitálhatnak. Soós Dávid, közösségi média szakértő elmondta, már egyetlen utazós videóval is 10 ezres követőbázist lehet építeni a platformon, ez pedig egy erős alap ahhoz, hogy 60-70 százalékkal olcsóbban, vagy akár teljesen ingyen nyaraljon a tartalomkészítő két-három videóért cserében. Hozzátette, a vállalatok is sokkal olcsóbban tudnak a TikTokról ügyfeleket szerezni, mint más felületekről.

A Tiktok a világ leggyorsabban növekvő közösségi média platformja a maga több mint másfél milliárd felhasználójával. A közösségi oldal Magyarországon is több mint kétmillió felhasználóval rendelkezik, azaz az ország lakosságának több mint 20 százaléka használja.

 

Soós Dávid közösségi média szakértő rámutatott, a legtöbben saját maguk szórakoztatására, kikapcsolódás gyanánt, esetleg információszerzésre használják az alkalmazást, de arról kevesebb szó esik, hogy az átlagemberek számára is komoly pénzszerzési lehetőségeket rejt.

 

A TikTok Production tulajdonosa felhívta rá a figyelmet, hogy egyetlen jól eltalált videó ugródeszkaként szolgálhat és akár 10 ezer fős követőbázisra lehet azzal szert tenni, ennek köszönhetően pedig olyan együttműködések előtt nyílik meg az út, amelyekkel jelentős kedvezményeket lehet érvényesíteni.

 

Soós Dávid

 

„Operatőri és vágói tudás sem kell ahhoz, hogy valaki akár poénból, a barátokkal készítsen egy videót a TikTokra egy népszerű turistahelyről vagy szállásról jó minőségben, amit aztán felkapnak a platformon. Erre az alapra aztán jól lehet építeni, partneri kapcsolatokat kialakítani turisztikai cégekkel, szállodákkal, apartmanokkal. Nem ritka, hogy a tartalomgyártóknak két-három videóért cserében akár 60-70 százalékos kedvezményt adnak a szálláshelyek, vagy teljesen ingyen biztosítják az ott tartózkodásukat egy hétre is” – mondta Soós Dávid, hozzátéve, hogy ezzel klasszikus win-win helyzetet lehet teremteni.

 

Hozzátette, az ingyenes nyaralás a TikTok erejének köszönhetően egy kis energia befektetéssel bárki számára elérhető lehet, akár még az idei szezonban is. Érdemes is mielőbb belevágni a projektbe, hiszen ahogy egyre többen kezdenek majd utazós videókat készíteni, úgy számít majd egyre inkább a minél nagyobb követőbázis és videómegtekintés, és egyre komolyabb verseny alakulhat ki a Tiktokkerek között.

 

Példaként említette, hogy míg az Instagramon néhány évvel ezelőtt a 10 ezer követő soknak számított egy-egy influenszer esetében, ma inkább már 200 ezer követőtől számítanak nagy halnak a véleményvezérek, és ez a trend várhatóan a TikTokra is begyűrűzik majd. Igaz, utóbbi platformon ezt akár tizedannyi idő alatt lehet elérni, mint máshol, hiszen 5 százalék helyett több millió százalék is lehet a bejegyzések elérése.

 

freepik.com

 

A cégeknek is most érdemes felülniük a TikTok-hullámra

 

A TikTok Production tulajdonosa elmondta, ha valakit nem érdekel az utazás, akkor is könnyen megtalálhatja a célközönségét a saját hobbijával. A tartalomgyártást akkor nem érzi munkának az ember, ha olyan dolgot mutat be, amit szeret csinálni, ráadásul még pénzt is kap érte.

 

Közölte azt is, nemzetközi viszonylatban Magyarországon még mindig kevés cég ismerte fel a TikTokban rejlő potenciált, pedig nagyon sok jó példa van arra, hogy mennyi megkeresést lehet generálni a platformról.

 

„Jelentősen kevesebb pénzbe kerül a TikTokról ügyfeleket szerezni, mint bármelyik másik felületről. Ugyan teljesen másféle kommunikációt igényel, mint a Facebook és az Instagram, hiszen tele van impulzusokkal és nehéz fenntartani a felhasználók figyelmét, egy jó üzenettel sokkal rövidebb idő alatt sokkal több embert lehet elérni, ezáltal a vállalkozás is dinamikusabban növekedhet” – mutatott rá.

 

Mivel ezt a világot laikusként nehéz átlátni, a vállalatoknak érdemes szakértői segítséget kérni, fűzte hozzá Soós Dávid, aki a Cápák között című műsort követően őt ért alaptalan támadást és rágalmazást követően újult erővel dolgozik csapatával azon, hogy lehetőség szerint túlteljesítse az ügyfeleik igényeit, és a jövőben fenntartsa a cég jó hírnevét.

 

Rámutatott Mlinarik Mártonnak (Ypsilon Home Kft.) két hónap alatt ezerről 24 ezerre növelték a követők számát és havi 20 ezer megtekintésből 5 millióig jutottak. A PC Aréna esetében pedig egy hónap alatt 80-ról 11 ezer követőre duzzadtak, és havi mindössze1000 megtekintés helyett 1.5 millió megtekintést realizáltak.

 

Elárulta: a TikTok Production jótékonysági akciót is indít, amelynek keretében minden tízedik új ügyfelük után egy szavazók által kiválasztott non-profit, gyermekeket vagy állatokat támogató alapítványt fognak segíteni két ingyenes videó elkészítésével és annak utómunkálataival teljesen ingyen és bérmentve.

Kulcsszavak: TikTok TikTok Production

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36