Az űrből sugároz jeleket a Széchenyi István Egyetem hallgatói által fejlesztett kommunikációs modul
Űreszközt fejlesztett a győri Széchenyi István Egyetem SZE-SAT csapata, amely ma már a világűrben kering, és sugározza az előre beleprogramozott üzeneteket. A hallgatók az intézmény győri kampuszának tetejére telepített antennával fogták be az MRC 100 műholdat, amelyen az egyetem kommunikációs panelje is helyet kapott.
A Széchenyi István Egyetem Jedlik Ányos Gépész- és Villamosmérnöki Szakkollégium SZE-SAT szekciója nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy a műholdon belüli adatkommunikáció fejlesztése érdekében megalkosson egy 30-szor 30-szor 3 milliméteres panelt, amely rövid szöveges üzeneteket sugároz a Földre. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) MRC 100 műholdját június 12-én sikeresen fellőtték a világűrbe, amelyen a győri egyetem saját fejlesztésű kommunikációs modulja is helyet kapott. Az Elon Musk nevéhez kötődő amerikai SpaceX Falcon 9 elnevezésű rakétájával útjára indított eszköz június 22-én 15:11 perckor pályára állt. Az akkumulátoroknak kellett egy kis idő, míg a műhold napelemei feltöltötték őket, ezután volt csak lehetséges a beüzemelése.
A Széchenyi István Egyetem hallgatói által fejlesztett panel valamivel nagyobb, mint egy százforintos, de kisebb, mint egy Pilóta keksz. A modul mellett látható édesség korábban a SZE-SAT csapat meteorológiai ballonjának „pilótája” volt, és 32 kilométeres magasságig jutott. (Fotó: Horváth Márton)
„A Széchenyi István Egyetem SZE-SAT hallgatói csapata az elmúlt időszakban hatalmas munkát végzett, először a műholdra fejlesztett aprócska, mindössze 2,1 gramm súlyú kommunikációs modul megalkotásával és tesztelésével, majd a győri kampusz tetejére telepített antennák beállításával. Ezekkel tudjuk követni a műholdat, illetve fogadni a saját magunk által előre betáplált üzeneteket. Örömmel jelentem, hogy a BME, a Széchenyi-egyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésével megvalósult projektben az általunk fejlesztett eszköz működik, sugározza az üzeneteinket. A műholdat már magunk is befogtuk, most az üzeneteink detektálásán dolgozunk” – árulta el Marton Gábor, aki a Széchenyi-egyetem egykori hallgatójaként, címzetes mesteroktatójaként koordinálta a modult elkészítő és tesztelő hallgatói csoport munkáját.
Keresztény Dániel és Magda Martin hallgatók, valamint Marton Gábor az általuk fejlesztett kommunikációs modullal a jelek vételére szolgáló antenna előtt. (Fotó: Horváth Márton)
A modullal a csapat elsődleges célja – mikrokontrellerek űrbeli működésének vizsgálata mellett – az volt, hogy a fellövés után az előre leprogramozott üzenetek foghatók legyenek a Földön. Mivel ez sikerült, mostantól bárki dekódolhatja Győr és az egyetem, a SZE-SAT labor, illetve a készítők nevét is. A széchenyis hallgatók azt tekintenék igazán nagy sikernek, ha a műhold teljes működése alatt foghatók lennének ezek a jelek. „Az eredmény eléréséhez összehangolt csapatmunkára, a hallgatók, elszánt, áldozatos munkájára volt szükség” – fogalmazott Marton Gábor, aki köszönetet mondott a segítségért dr. Filep Bálintnak, a Széchenyi István Egyetem elnökének, prof. dr. Horváth Zoltánnak a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki kar dékánjának, dr. Borbély Gábornak, a Távközlési Tanszék vezetőjének, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak.
A SZE-SAT tagjainak eltökélt szándéka, hogy tovább folytassák az űrkutatással kapcsolatos fejlesztéseket, és a jövőben saját műholdat juttassanak a világűrbe. Az űreszköz építése már meg is kezdődött.
Kapcsolódó cikkek
- A digitalizációról tanulnak a Győri Gyerekegyetem kis hallgatói a Széchenyi-egyetemen
- A Széchenyi István Egyetem világrekorder hallgatói csapatát köszöntötték
- Hosszú távú partnerségre törekszik a Széchenyi István Egyetem és az MPH Zrt.
- Csepp alakú, világrekorder versenyautót mutatnak be Miskolcon
- Önálló szabadalom lehet a Széchenyi-egyetem egyedülálló oktatási platformja
- A siker titkáról tartott előadást az Audi Hungaria Zrt. vezetője a Széchenyi-egyetemen
- A Széchenyi István Egyetem újabb 32 fiatal kutatója nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját
- Világcsúcs és két arany: tarolt a Széchenyi-egyetem csapata
- A mobilitás és a design friss trendjeit mutatta be fiataloknak a Széchenyi-egyetem
- Bemutatta új autóját a SZEnergy
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.