Az IFA kiállításon mutatja be legújabb beépíthető konyhai eszközeit az LG
Az LG Electronics (LG) a 2023-as IFA kiállításon mutatja be a kulináris élmények új szintjét képviselő beépíthető konyhai termékeit. Az energiahatékony, elegáns formatervezésű és felhasználóbarát funkciókkal felszerelt termékcsalád egy InstaView sütőből, egy QuadWash mosogatógépből, egy pultba süllyeszthető páraelszívóval érkező indukciós főzőlapból, egy alulfagyasztós hűtőszekrényből és egy beépíthető mikrohullámú sütőből áll.
A most debütáló beépíthető konyhai eszközök az LG prémium portfóliójához csatlakoz-nak, amelynek már korábban bemutatott tagja az ultraprémium Signature Kitchen Suite is. A teljes termékcsalád várhatóan erősíti majd a vállalat pozícióját Európában a beépít-hető konyhák piacán, valamint világszerte a háztartási gépek kategóriájában. A társaság a múlt hónapban jelentette be terveit, amely szerint a globális piac 70 százalékát lefedő két kontinensen, Észak-Amerikában és Európában bővíti a beépített háztartási gépek kínálatát, amelynek köszönhetően az LG bekerülhet majd az öt legnagyobb, beépíthető konyhai gépeket forgalmazó márka közé.
LG InstaView sütő
Az IFA kiállításra érkező, 24 hüvelykes LG InstaView sütő a továbbfejlesztett szigetelőanyagoknak és az optimalizált fűtésszabályozásnak köszönhetően A++ energiahatékonysági besorolást kapott.* Az új sütő a hőveszteséget minimalizáló, négyrétegű üvegajtóval és LG InstaView technológiával érkezik.
Az LG InstaView sütője ötvözi az esztétikát és a funkcionalitást: a matt fekete borítás kifinomultságát intuitív, érintés alapú vezérlés és ergonomikus fogantyú teszi teljessé. A ProBake Convection technológia egyenletes hőelosztásával és precíz vezérelhetőségével a sütő olyan speciális ételkészítési beállításokra képes, mint a gőzölés, a sous-vide funk-ció vagy a légkeveréses sütés, így mindig változatos és ízletes ételek kerülhetnek az asz-talra. A sütő használat utáni tisztítását az LG EasyClean borítás könnyíti meg, amelynek köszönhetően többé nem kell erőteljesen súrolni, vagy különféle vegyszerekkel tisztítani a készülék belsejét. Az elegáns, új sütő 2023-ban formatervezési díjakat nyert: kiérde-melte az iF és a Red Dot versenyek elismeréseit is.
A 24 hüvelykes InstaView modell mellett egy kompakt, szintén 24 hüvelykes, Steam Assistant funkcióval felszerelt beépíthető sütőt is bemutat az LG az IFA-n.
LG QuadWash mosogatógép
Az LG A energiabesorolású** QuadWash mosogatógépét a vállalat innovatív Inverter Direct Drive Motorjával látták el, amely minden mosogatási ciklus során optimalizálja az energiafelhasználást.
Az LG QuadWash technológiájának lényege, hogy a mosogatás során a szórókarok minden irányba nagynyomású vízsugarakat juttatnak el, hogy azok minél alaposabban eltávolítsák az edényekről a foltokat, a zsírt és az ételmaradékot. Mindeközben az LG saját fejlesztésű TrueSteam technológiája minimalizálja a szárítás közben keletkező vízfoltokat, ezzel hozzájárulva a ragyogóan tiszta eredményhez.***
Az elegáns mosogatógépen egy könnyen leolvasható, finom hangulatfénnyel megvilágított LED-kijelzőpanel is helyet kapott. A wifi-kompatibilis készülék egyszerűen csatlakoztatható az LG ThinQ mobilalkalmazáshoz, így a felhasználók távolról is kényelmesen vezérelhetik és nyomon követhetik a működést, új programokat tölthetnek le, a Smart Diagnosis funkció révén pedig értesítést kaphatnak az esetleges kisebb műszaki problémákról.****
LG indukciós főzőlap pultba süllyeszthető páraelszívóval
Az LG új indukciós főzőlapja egy innovatív konyhai készülék, amelynek pultba süllyeszthető páraelszívója és szellőzőrendszere a főzőfelület közepén helyezkedik el. Az ételkészítés során keletkező füstöt és gőzt hatékonyan elszívó rendszer hálós szűrőket alkalmaz, és különféle sebességbeállításokat kínál a precíz légelszívásért és a szagmentes konyháért. A felhasználóbarát érintőképernyőn a különféle paramétereket skálán csúsztatva állíthatják be a felhasználók, ami hozzájárul a főzőlap amúgy is visszafogott, minimalista megjelenéséhez és elegáns kialakításához.
„Az LG új konyhai megoldásai egyszerre kínálnak innovatív technológiai megoldásokat és maximális eleganciát. A stílusos, beépíthető konyhai eszközeinkkel még kellemesebbé válik a mindennapos ételkészítés” – mondta Lyu Jae-cheol, az LG háztartásigép- és légkondicionáló üzletágának elnöke. „A most debütáló portfólió tovább erősíti prémium konyhai kínálatunkat, és megszilárdítja majd pozíciónkat az európai piacon.”
A 2023-as IFA látogatói szeptember 1-5. között, az LG standján (18. csarnok, Messe Berlin) tekinthetik meg az új beépíthető konyhai eszközöket, az LG Cooking Studio koncepciókonyhák részeként. A termékek elérhetősége régiónként és országonként eltérő lehet.
____________________________
*Az új sütők az Európai Bizottság jelenleg érvényes energiahatékonysági címkéivel vannak ellátva. Ez a skála a páraelszívók és sütők esetében A+++-tól D-ig terjed. A sütők esetében ez a besorolás a készülék energiahatékonyságára vonatkozik. (https://commission.europa.eu/energy-climate-change-environment/standards-tools-and-labels/products-labelling-rules-and-requirements/energy-label-and-ecodesign/energy-efficient-products/cooking-appliances_en).
**Az Európai Bizottság 2021 márciusában felülvizsgálta a háztartási készülékek energiabesorolási osztályait. Ennek eredményeként a mosogatógépek esetében új energiacímke-besorolási rendszert vezettek be, amely a korábbi A+++-tól D-ig terjedő skála helyett immár A-tól G-ig terjed (https://commission.europa.eu/energy-climate-change-environment/standards-tools-and-labels/products-labelling-rules-and-requirements/energy-label-and-ecodesign/energy-efficient-products/dishwashers_en).
***Az LG saját laboratóriumában, a vállalat belső vizsgálati módszerei mentén tesztelve normál programon, átlátszó üvegpohárral, az LG nem gőzfunkciós DFB415 modelljével, valamint az LG gőzölős modelljével (DFB325).
****Az LG ThinQ alkalmazáson keresztül elérhető Smart Diagnosis szolgáltatás készülékhiba esetén diagnózist, valamint használati tippeket ad a felhasználóknak.
Kapcsolódó cikkek
- Az LG a 2023-as IFA-n mutatja be legújabb energiahatékonysági innovációit
- Különleges lakásmegoldást mutat be az LG
- Termékkiegészítők fogyatékkal élőknek
- Az LG közzétette 2022-2023-as fenntarthatósági jelentését
- Történetének legmagasabb második negyedéves árbevételét érte el az LG
- Éttermi felszolgálórobotot mutatott be az LG
- Az LG vezérigazgatója merész víziót mutatott be
- Az LG piacra dobta új 49 hüvelykes, 32:9 képarányú gaming kijelzőjét
- Az LG teljes gőzzel fejleszti elektromosjármű-töltő megoldásaival foglalkozó üzletágát
- Megérkezett az LG első, IPS Black technológiával készülő diagnosztikai monitora
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Megnyílnak az XR végtelen lehetőségei a Galaxy AI-jal!
A Samsung és a Google együttműködése új korszakot nyit a kibővített valóság (XR) világában. A „Project Moohan” kódnevű Android XR-headset* természetes, multimodális interakciókat és személyre szabott AI-asszisztens élményt kínál. A fejlesztés célja, hogy átlépje a fizikai határokat, és páratlan lehetőségeket biztosítson a felhasználóknak, hogy újszerűen ismerjék meg a világot és annak történéseit.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
IT-őrült van a családban? Ezeknek biztosan örülni fog karácsonykor
Nehéz megtalálni az ideális ajándékot azoknak, akik rengeteg időt töltenek a számítógép előtt. A legtöbb esetben vagy már most minden eszközük megvan, amire csak szükségük lehet, vagy ami mégis hasznos lenne számukra, az csillagászati összegekbe kerül. A TOPdesk Magyarország csapata kifejezetten az IT-soknak segít rendszereivel, így pontosan tudják, minek örülnek a számítógép előtt ülők. Most össze is gyűjtöttek néhány olyan hasznos ajándékötletet karácsonyra, amiért nem kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, de biztosan örömteli perceket okoz majd a techőrült családtagunknak.