A Schneider Electric szolgáltatásával erősödhet a kiberbiztonság a gyártóknál

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 5. 12:51

Új szintre léphetnek a gyártó vállalkozások a kiberbiztonsági kockázatok kezelésében a Schneider Electric új, Managed Security Services (MSS) szolgáltatásának köszönhetően. Az új lehetőség keretében már bizonyított technológiák válnak elérhetővé a cégek számára egy rugalmas szolgáltatás részeként, minimalizálva ezáltal a rendszer sebezhetőségei által okozott leállásokat, a szellemi tulajdon elvesztéséből adódó károkat és egyéb zavarokat.

Az ipari, termelő vállalkozások körében is meghatározó trenddé vált a digitalizáció, azonban a hálózati hozzáféréssel rendelkező szenzorok, berendezések, gyártósorok a hatékonyság növelése mellett a kiberkockázatok megjelenését is magukkal hozták. Ez oda vezetett, hogy a múlt évben például a feldolgozóipart érték a legnagyobb arányban kibertámadások. Ebben a helyzetben a tulajdonosok és cégvezetők egyre inkább felismerik, hogy szükségük van innovatív kiberbiztonsági megoldásokra, amelyek segítenek minimalizálni a rendszer sebezhetőségei által okozott leállásokat, a szellemi tulajdon elvesztéséből adódó károkat és egyéb zavarokat.

 

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat ezt az igényt felismerve tette elérhetővé új szolgáltatását, a Managed Security Services-t (MSS). A szolgáltatás támogatja a gyártási technológiákat (Operational Technology – OT) működtető ügyfeleket a távoli hozzáférésből adódó megnövekedett kiberkockázatok kezelésében.

 

 

A Schneider Electric globális Cybersecurity Connected Service Hub (CCSH) részlege által támogatott új ajánlat már bevált, bizonyított technológiákat kínál a kiberfenyegetések megfigyeléséhez és az ügyfelek nevében történő proaktív reagáláshoz egy rugalmas szolgáltatás keretében. Ez a modell azért is lehet különösen hasznos, mert a gyártó vállalatok közül viszonylag kevés rendelkezik a kiberbiztonságra szakosodott erőforrásokkal vagy szakértelemmel.

 

„A menedzselt biztonsági szolgáltatások segítenek ügyfeleinknek abban, hogy a legjobb gyakorlatokat alkalmazzák a kiberbiztonság területén, proaktívan kezeljék a kockázatokat, alkalmazkodjanak a jogszabályi előírásokhoz, lehetővé téve ezáltal számukra, hogy az alaptevékenységükre összpontosíthassanak. A szervezetek hatékonyabb működését elősegítő megoldásaink széles skálájának részeként ez az új kiberbiztonsági ajánlat folyamatosan fejlődik, és segít megvédeni ügyfeleinket az új kiberfenyegetésekkel szemben” – mutatott rá Jay Abdallah, a Schneider Electric Cybersecurity Solutions and Services részlegért felelős alelnöke. 

 

A Schneider Electric egyike azon kevés globális MSS-szolgáltatóknak, amelyek integrálják a biztonsági felügyeletet és a helyreállítási támogatást, védve a digitális infrastruktúrákat minden vállalatméretben és iparágban. Ez az MSS-megoldás figyelemmel kíséri az ismert kockázatokat, és védi a hálózatokat, rendszereket és adatokat az IT-, OT- és felhőkörnyezetekben – amelyek mindegyike sajátos protokollokkal és támadási vektorokkal rendelkezik. Ez az új szolgáltatás segíthet az ügyfeleknek csökkenteni az újonnan megjelenő fenyegetések és kifinomult támadások jelentette kockázatokat, amelyekkel ezek az egyedi műszaki és működési környezetek szembesülnek.

 

A fejlett gépi tanulási képességekkel és trendelemzéssel támogatott MSS optimalizálja a folyamatokat és kezeli a valós idejű fenyegetéseket. A szolgáltatások a Schneider Electric Cybersecurity Connected Service Hub részlegének köszönhetően 24/7/365 támogatást tartalmaznak, vagyis egy globális mérnöki és támogató csapat éjjel-nappal rendelkezésre áll.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14