Debreceni Egyetem: Üzleti képzés az Informatikai Karon

forrás: Prím Online, 2023. szeptember 7. 11:26

Új, angol nyelvű kurzust hirdet az őszi félévben a Debreceni Egyetem Informatikai Kara és a nyolc vállalatból álló Debrecen BSC Kerekasztal. Az Applied IT knowledge – choose your career path elnevezésű, szeptemberben induló egy féléves, szabadon választható képzésben 12-15 különböző vállalattól érkező szakembertől tanulhatnak a hallgatók, akik a megszerzett IT-tudást a munkaerőpiacon is hasznosíthatják.

A hamarosan induló új képzés célja, hogy a korszerű ismeretek átadása mellett felkészítse a fiatalokat a munka világára, segítse a karrierépítésüket és megismertesse őket az üzleti szektor elvárásaival, lehetőségeivel – hangzott el az Informatikai Karon tartott sajtótájékoztatón.

 

 

Az Applied IT knowledge – choose your career path elnevezésű kurzuson az egyetemisták speciális IT-ismeretek kaphatnak, a Kerekasztallal meglévő együttműködés, valamint az ebből eredően szélesedő képzési paletta pedig hozzájárul a kar hallgatóinak szakmai fejlődéséhez.

 

 

– Az informatikához is szervesen kötődő Debrecen BSC Kerekasztallal meglévő együttműködésünknek köszönhetően a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő, versenyképes ismereteket szerezhetnek a hallgatóink, akik ráadásul első kézből, vállalati szakemberektől kaphatnak naprakész tudást. Mindez számukra hasznos lehetőség, hiszen megtanulhatják azt is, hogyan alkalmazzák majd ezeket az ismereteket a munka világában – fogalmazott Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar dékánja.

 

A nyolc vállalatot (4IG, British Telecommunications, Diehl Aviation, Deutsche Telecom IT Solutions, EPAM, Flowserve, NI, transcosmos) magában foglaló Debrecen BSC Kerekasztal minél szélesebb körben szeretne jelen lenni a hazai felsőoktatásban, éppen ezért több egyetemi kar után most az Informatikai Karon is indít kurzust.

 

 

– Fontos, hogy az üzleti szolgáltató szektor megjelenjen az egyetemen és meg kell találni a helyét a képzési struktúrában. Mi erre törekszünk, hiszen így a hallgatók is közelebb kerülhetnek a területhez, megismerkedhetnek azokkal a vállalatokkal, akik hazai és nemzetközi szinten elismertek és szükségük van a képzett munkaerőre – közölte Szabó László, a British Telecommunications ágazatvezetője.

 

 

Megyesi Szilveszter, a 4IG üzletágvezetője a kurzussal kapcsolatban kiemelte, hogy az egyetemisták megtanulhatják, hogyan érvényesüljenek nagyvállalati környezetben, közben pedig valós, piacról érkező ismereteket kaphatnak.

 

– A szakmai modulokat úgy alakítottuk ki, hogy azok illeszkedjenek az egyetemi képzés profiljába, másrészt pedig lefedjék a piaci igényeket is. Egyebek mellett szó lesz a projekt- és az IT szolgáltatás-menedzsmentről, az operációs menedzsment-folyamatokról, a tagvállalatok üzleti szolgáltató központjainak működéséről ésfelépítéséről, az alkalmazásüzemeltetésről, valamint a mesterséges intelligencia felhasználásáról, a szerver- és platform-alapú technológiákról, support-tevékenységekről, illetve a jövő technológiáit is megismerhetik majd az egyetemisták. Nagyon nagy az érdeklődés, a képzésre 140-en jelentkeztek, közülük kilencven külföldi hallgató – mondta az üzletágvezető.

 

 

Ispány Márton, az Informatikai Kar oktatási dékánhelyettese szerint hiánypótló kurzusról van szó, mely jelentősen segíti a kar és a helyi üzleti szolgáltató szektor közötti szoros együttműködést.

 

– Az a célunk, hogy minél több céget bevonjuk az oktatásba, hiszen így a hallgatók olyan szakemberektől tanulhatnak, akik az üzleti életben is hitelesen képviselik az informatikai szakmát. A karon oktatott tárgyak összefüggéseivel és gyakorlati alkalmazási lehetőségeivel ismerkedhetnek részletesebben a hallgatók – tette hozzá a dékánhelyettes.

 

Az újonnan induló, informatikai fókuszú üzleti kurzus már a nyolcadik lesz a Debreceni Egyetem és a Debrecen BSC Kerekasztal együttműködésében elérhető képzések között.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14