A magyar fejlesztőket nem nagyon érdekli, mire és miként használják a mesterséges intelligenciát
Technooptimizmus és a társadalmi, etikai felelősség hárítása, a szolidaritás hiánya jellemezte azokat a magyar szakembereket, akiknek a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos jövőképét a Corvinus Egyetem kutatói térképezték fel egy friss kutatásban. Az egyik szerző MI-témában élőben is előad a pénteki Kutatók éjszakáján.
Hogyan látják a magyar MI-specialisták a munka jövőjét és ebben a saját szerepüket, valamint mennyire jelentkeznek etikai és társadalmi szempontok gondolkodásukban? Horváth Ágnes és Vicsek Lilla ezeket a kérdéseket vizsgálták, amelynek megválaszolásához 20 félig strukturált interjút készült magyar szakemberekkel 2021-ben, tehát még a 2023-as generatív MI-"őrület" előtt. A Budapesti Corvinus Egyetem tanulmánya az eredményekről szeptemberben jelent meg a Science, Technology and Society folyóiratban.
A megkérdezettek beszámolóit technooptimizmus jellemezte: szerintük a jövőben sokan újfajta kreatív, önmegvalósító munkakörökben dolgozhatnak majd, jelentős társadalmi feszültségek nélkül. Az interjúk alapján elterjedt az a nézet a körükben, hogy a technológia értéksemleges eszköz, amelynek főként pozitív társadalmi hatásai vannak. Egy példa a válaszokból az optimista jövőképre: „Sokkal több olyan munkát fogunk tudni végezni, ami valóban érdekel minket, amiben ki tudunk teljesedni, ami inspirál minket, amivel valami jót tehetünk a világért, ami számít. Kevesebb adminisztratív munkát fogunk végezni, ami ismétlődő, ami nem igényel sok empátiát, ami nem inspiráló, és szerintem óriási segítséget fogunk kapni ebben a technológiától.”
Az önérdekvezérelt gondolkodás az egyenlőtlenségek növekedéséhez vezethet
Ugyanakkor a fejlesztők elhárították a felelősségüket, és nem foglalkoztak a munkájuk társadalmi és etikai vonatkozásaival. Véleményük szerint a fejlesztőnek nincs valódi képessége az innováció irányának alakítására vagy a technológia visszaélésszerű használatának befolyásolására.
„Sajnálom, a svájci késkészítőnek mindegy, hogy mire használják a kését, sőt, bizonyos mértékig még az is, hogy gyilkolásra használják-e. Az ilyen arcfelismerő algoritmusokat kifejlesztő mérnökök nem felelősek azért, hogy hol fogják használni ezeket, és hogy diszkriminálni fognak-e ezek az eszközök. Azt hiszem, sok mérnök ezt [a fajta munkát] kihívásnak tekinti – megnézik, hogy meg tudják-e építeni, és ha igen, akkor [a munka] kész” – mondta el az egyik válaszadó.
Bár az etika egyre fontosabb a médiában, úgy tűnik, hogy ez kevéssé befolyásolta a mintában szereplő fejlesztők, kutatók gondolkodását. A társadalmi következmények és az etikai kérdések nem voltak gondolkodásuk előterében, az etikai szempontokat alig jelentek meg a válaszaikban. Tevékenységüket jellemzően elsősorban önérdekük motiválta: a karrierépítés vagy az a gondolat, hogy valami újat hozhatnak létre.
„A megkérdezettek nem fejeztek ki szolidaritást a technológiai változások lehetséges vesztesei iránt. Ennek amiatt nagy a jelentősége, hogy ők tervezik a jövő technológiáját. Munkájukat vezérelhetné akár egy fokozott felelősségtudat, amely magában foglalhatná a hátrányos helyzetű csoportok számára megoldások keresését és a méltányosság növelését” – mondta el a kutatás kapcsán Vicsek Lilla, a Corvinus szociológus docense, a tanulmány egyik szerzője.
„Az, hogy ennyire háttérbe szorultak a társadalmi és etikai szempontok a fejlesztők számára, kockázatokat rejt magában, mivel a mesterséges intelligencia negatív társadalmi következményekhez is vezethet, többek között az egyenlőtlenségek növekedéséhez. Fontos, hogy már a tervezési szakaszban is jelen legyenek a társadalmi és etikai megfontolások: a különböző tervek ugyanis különböző technológiai megoldásokhoz vezetnek, amelyek eltérő eredményekhez járulnak hozzá” – szögezi le a kutató.
A felelősséghárítás és hibáztatás okai
A technooptimizmus és a technológiát értéksemleges eszközként megközelítő szemlélet hozzájárulhatott ahhoz, hogy a megkérdezettek saját cselekedeteiket önmagukkal szemben legitimálják, és magyarázatot adhat arra, hogy miért nem gondoltak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos társadalmi problémákra és etikai dilemmákra. Ha viszont csak a pozitívumokra összpontosítanak, akkor nagyobb annak a kockázata, hogy a társadalom nem tud megbirkózni a legrosszabb forgatókönyvekkel.
A kutatás elemezte azt is, hogy különféle okok, köztük a magyarországi kontextus hogyan befolyásolhatta az interjúalanyok válaszait. A kérdezett magyar MI-fejlesztők úgy érezhették, hogy mivel távolabb vannak attól a helytől, ahol a mesterséges intelligenciában a fő fejlesztések történnek, nem számít annyira, mit tesznek. Ez pedig szintén a felelősség és a hibáztatás hárításához vezethetett. A technológiai változások veszteseivel való szolidaritás hiánya összefügghet a Magyarországon belüli szélesebb körű szolidaritási problémákkal és a hátrányos helyzetű csoportokkal szembeni tolerancia hiányával. Emellett, bár a mesterséges intelligenciával kapcsolatos etikai kérdésekről Magyarországon a médiában is szó esik, ezek nem számítanak forró témának, ellentétben néhány nyugati országgal. Mivel azonban az általunk megkérdezett szakemberek tudnak angolul, ha akarják, angolul is olvashatják és követhetik a mesterséges intelligenciával kapcsolatos nemzetközi híreket.
A kutatás a Vicsek Lilla által vezetett Víziók a mesterséges intelligencia és a társadalom kapcsolatáról OTKA kutatási projekt része. Vicsek Lilla az MI foglalkoztatásra gyakorolt hatásairól ismeretterjesztő előadást tart szeptember 29-én, pénteken, a Corvinus egyetem Kutatók éjszakája-programján.
Kapcsolódó cikkek
- A média jövőjéről és a mesterséges intelligencia hatásairól szólt a legutóbbi Médiamítoszok-beszélgetés
- Itt a Microsoft MI-alapú virtuális asszisztense
- MI-vel teszi hatékonyabbá és fenntarthatóbbá a cégek működését a Schneider Electric
- Nemzetközi nagyágyúk beszélnek Budapesten a legfrissebb mesterséges intelligencia trendekről
- Szlovákiát is meghódította a magyar online bőrgyógyászati klinika
- Mesterséges intelligencia és deep learning technológiák alkalmazásával segíti a bálnák megmentését a Huawei
- A vállalati digitalizáció nem technológia, hanem nyitottság kérdése
- A Continental és a Google Cloud közös fejlesztésének köszönhetően hamarosan beszélgethetünk autónkkal
- Egészség, fenntarthatóság, biztonság – ezt várják a magyarok a MI-től
- Az irodaélménytől a cosplayig: mi jár a fiatalok fejében?
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.