Hogy vallana szerelmet a TikTokon Rómeó? A Telekom Kraft AI Bajnokságán akár ez is kiderülhet
A Telekom Kraft AI Bajnokság lehetőséget kínál tanáraikkal megerősített diákcsapatoknak, hogy felfedezzék és bemutassák, hogyan használható az AI tanulásuk fejlesztésére. A hamarosan induló, különböző területről érkező zsűri által értékelt verseny egyedülálló élményeket és izgalmas nyereményeket is ígér a részt vevő középiskolásoknak.
Egyre többet hallani, hogy a diákok jelentős része már aktívan használja a Chat GPT-t. Ez természetesen csak az egyik a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek közül, de világosan mutatja, hogy az AI nem csupán egy technológiai vívmány, hanem hatalmas oktatási potenciál is rejlik benne. A téma közel egy éve világszinten vált elképesztően fontossá, de sokan még nem fedezték fel a benne rejlő lehetőséget.
Indul a bajnokság!
A hamarosan induló Telekom Kraft AI Bajnokság célja, hogy világossá váljon, milyen módon alkalmazható a mesterséges intelligencia a tanulás folyamatában. Diákcsoportok mutathatják meg digitális tudásukat, kreativitásukat és innovatív gondolkodásukat az AI terén. A Telekom 2-3 diákból és egy tanárból álló csapatok jelentkezését várja, akik első körben egy online fordulóban vesznek részt. A döntő pedig Budapesten egy élő eseményen zajlik majd.
A diákok egy része hamarosan közép-haladó szinten fogja használni ezt a technológiát. Ez az alkalom pedig arra is lehetőséget ad számukra, hogy ezúttal ők tanítsanak újdonságokat egymásnak és tanáraiknak. A Telekom szerint egyértelmű, hogy nem kell megrettenni: merni kell kísérletező módon hozzáállni ehhez a lehetőséghez. Mint a digitális világ szakértője, a Telekom fontosnak tartja, hogy az oktatás valamennyi résztvevőjének segítsen a mesterséges intelligencia hatékony használatában.
Irány a „jövő múzeuma”!
A versenyre olyan diákcsoportok jelentkezését várják, akiket érdekel a technológia alkalmazása a tanulásban. Nincs szükség korábbi AI tapasztalatra, mivel a részvevőknek különböző segédleteket biztosítanak az általuk kitalált projekt elkészítéséhez. A főnyeremény egy kirándulás a „jövő múzeumaként” emlegetett linzi Ars Electronica Centerbe. A további jutalmak között szerepel VR szemüveg, tablet, vezetéknélküli fülhallgató és többfajta múzeumi belépő is.
Folyamatos kísérletezés a mesterséges intelligenciával
A Telekom számára a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek bemutatása nem új terep. A Deutsche Telekom 2021-ben Beethoven születésének 250. évfordulója apropóján egy egyedülálló folyamatban, ember és AI közös munkájának eredményeként megalkotta a zeneszerző X., befejezetlenként elhíresült szimfóniájának kiegészítését. 2022-ben a Telekom Kraft dalához a gépi tanulás és a mélytanulás kombinációjával szerezte a zenét a mesterséges intelligencia. 2023-ban pedig már generatív mesterséges intelligenciával történő kísérletezés során készült gép és ember által közösen alkotott húsvéti kölni, amely országszerte kipróbálható volt a Telekom üzleteiben. A telekommunikációs vállalat egy másik, nemzetközi léptékű kezdeményezése a technológiai, műszaki és természettudományos szektor női szereplőit szólította meg a Dataset for Equality kampány keretében, amelynek célja, hogy elősegítse az iparágban dolgozó nők láthatóságát a valós és a virtuális térben egyaránt.
A szakértő zsűri
A zsűri összetétele színes, így zenei, irodalmi, művészeti, illetve AI-szakmai szempontból tud értékelni. A feladatoknál a kreativitás és a megoldás újszerűsége a legfontosabb, az ítészek ezeket a szempontokat tartják majd leginkább szem előtt.
• Készman József – művészettörténész, a Ludwig Múzeum kiállítási osztályának vezetője, kulturális evangélista
• Szendrői Csaba – író, az Elefánt zenekar frontembere
• Babaitisz Jorgosz, „Lil Frakk” – rapper, műsorvezető
• Böbe – zenész, énekesnő
• Horváth Varga János – Head of AI / Enterprise Unit – Magyar Telekom
• Szabó Béla – márka- és lakossági kommunikációs igazgató, Magyar Telekom
Oktatásfejlesztés és az AI
„A Telekomnál célunk, hogy megmutassuk, a digitális eszközök segítségével élménytelibbé válhat az oktatás. Várhatóan ezen a területen is egyre inkább teret nyer majd az AI. Szeretnénk bizonyítani, hogy nem kell tőle tartani, kellő tudatossággal, kreativitással nagyszerűen használható. Fontos, hogy a versenyben résztvevő diákok és tanárok később az iskolai közösség számára is segítséget tudjanak nyújtani a mesterséges intelligencia használata kapcsán. Digitális szakértőként elkötelezettek vagyunk a technológiákban rejlő lehetőségek feltérképezése mellett, és küldetésünknek érezzük, hogy megmutassuk, miként tehetik könnyebbé ezek a megoldások a mindennapjainkat akár az oktatás és tanulás területén is” – mondta Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgatói-helyettese.
A bajnokságra nevező csapatok október 29-ig regisztrálhatnak a https://telekomkraft.hu/aibajnoksag oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Magyarországon is elkezdték blokkolni az AI robotok hozzáférését a weboldalak
- Az MI veszélyei: üzleti és jogi kockázatok
- Mesterséges intelligenciával fejlesztő cégek pályázatát várja a Magyar Telekom
- A GLAMI divatkereső az AI segítségével teszi kereshetővé a fenntartható divatcikkeket a webshopok kínálatában
- Tovább okosítja mesterséges intelligencia fejlesztéseit az Amazon Web Services
- A Continental és a Google Cloud közös fejlesztésének köszönhetően hamarosan beszélgethetünk autónkkal
- A digitalizált vállalatok jobban bíznak a mesterséges intelligenciában
- Ai kiállítást szervez a Prompter Csoport
- FOMO-szindróma az üzleti szférában: Nagy a nyomás az AI-megoldások alkalmazására
- A Logiscool-ban élmény és játék a mesterséges intelligencia
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.