Háromdimenziós digitális másolatok készülnek középkori leletekből
November végén kezdődött el az a rendkívül izgalmas folyamat, amelynek keretében a várnegyed középkori leleteit, maradványait csúcstechnológiás módszerrel digitalizálják. A munkálatok során háromdimenziós szkennelést alkalmaznak, amely lehetővé teszi a valós tárgyakkal szinte mindenben megegyező digitális másolat kialakítását. Az eljárás mérési pontossága 1 mikrométer, azaz 1 milliméter ezredrésze.
A digitalizálás a műtárgyak megőrzésének, dokumentálásának fontos eszköze, ezért a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény komplex digitalizációs programot dolgozott ki a várnegyedből származó leletek megörökítésére. Ennek első lépése a középkori kőfaragványok szkennelése. Az eljárást a Laczkó Dezső Múzeummal közösen végzik, mivel mindkét intézmény őriz Várhegyről származó leleteket. A dokumentálás mellett cél, hogy a maradványokat részletesebben is megismerjék.
A csúcstechnológiás módszert már a világ több múzeumában is használták – többek közt a párizsi Louvre szinte minden műtárgyát ezzel az eljárással digitalizálták. A különleges megoldás nagyon pontos másolatok készítésére alkalmas. Az optikai felületszkennerek akár tízmillió pontot is lefényképeznek az érintett tárgyról, az így rögzített pontok pedig mindössze néhány századmilliméterre vannak egymástól – ez akkora távolság, mint például egy 3-4 századmilliméter vastag világosbarna hajszál. A lenyűgöző pontosság mellett az eljárás során színeket is lehet rögzíteni.
A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és a Laczkó Dezső Múzeum által kezdeményezett folyamat november végén indult el. Az elsők között a Gizella Kápolna hevederívének egy darabját szkennelték be. A folyamat minden pillanata izgalommal teli, hiszen egy ilyen volumenű faragott, festett kőről rengeteg új információ megtudható az eljárás révén, így kiderülhet például, hogy hányszor és hol használták fel az elmúlt évszázadokban és milyen festésrétegek kerültek a felületére. A Gizella Kápolna Árpád-kori művészetünk kiemelkedő emléke, ezért minden olyan információ rendkívül hasznos, ami az eddigi tudásunkat bővíti.
A várnegyedben talált régészeti leletekből a Biró-Giczey Házban továbbra is elérhető a kiállítás (sőt 2024-ben is látogatható lesz). A Work in Progress 2023 keretében pedig a vársétákon többek között a Gizella Kápolnába is betekinthetnek az érdeklődők. A Veszprémi Főegyházmegye különleges programja a jelenlegi formájában december 30-ig látogatható, 2024-ben pedig megújult tartalommal várja az érdeklődőket.
A veszprémi leletek 3D digitalizációját az Alap Inspektor Méréstechnikai és Minőségügyi Kft. végzi. Az eljárás három lépésből áll: az adatrögzítés, a pontfelhő feldolgozása és a 3D modell létrehozása. A 3D szkennerek lézersugarakat vagy más fényforrásokat használnak a tárgyak felületének rögzítéséhez. Ezeknek a sugaraknak a visszaverődéséből keletkeznek a pontok, amelyeket a szkenner térbeli koordinátákként rögzít. A pontfelhő feldolgozás során a szoftverek összekötik ezeket a pontokat, így folyamatos felületeket hoznak létre. Végül, a matematikai algoritmusok – mint például a háromszögelés – révén létrejön a háromdimenziós modell, amely hűen reprezentálja az eredeti objektumot.
Kapcsolódó cikkek
- Mit lehet kihozni egy régi emlékből?
- Magyar innováció segítségével élhet teljes életet Virág
- Innovatív technológia forradalmasítja a 3D mérést
- 3D nyomtatás és 3D szkennelés konferencia Szegeden és Veszprémben
- Azon dolgozik egy magyar, hogy mudi, puli és border collie LEGO figura is készüljön
- 3D modellezés, robotika, VR a pedagógusképzésben az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán
- Robotikai eszközök teszik biztonságosabbá a 3D-s gyártási folyamatokat
- Lehet-e a CAD-modell az Ipar 4.0 jövője?
- A dokumentumok kezelése mindennapos frusztráció az irodában
- Számítógépes játék segíti a személyre szabott mozgásszervi diagnosztikát
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.