CES 2024: A mindennapokba beszökött a jövő

Laszlo Horvath, 2024. január 12. 15:23

Mesterséges intelligencia, mobilitás, robotok ... csak egy pár kulcsszó a Szilícium völgyben egy évtizede megálmodott jövőből, ami most – a CES 2024 tanúsága szerint – gyakorlatilag már itt van a mindennapi világunkban, beszökött, miként Adynál az ősz...

Ahogy leírom “évi 100 millió új autonóm robotra lesz szükség minden évben csak a gyártóipar számára” az Allied Research tanulmánya szerint, a reptéri váróban egy tányérokat és poharakat gyűjtó robot áll még mellettem. Éppen az jár az eszemben, hogy jóval többre, mint 100 millióra lesz szükség, mert ha valamiről szól az idei CES az annak a main stream-be kerülése, hogy nagyon sok unalmas, háttérben végzett munkát már robotok végeznek. És a ChatGPT megjelenésével nemcsak a fizikai munka alsó szintjei, hanem a szellemi munka igazi kreativitását nem igénylő – vagy azt éppen felváltó – részfeladatai is a robotok számára beosztott munka lett.
 
Aztán kilépek a váróból, odatartom a QR-olvasó felé az iPhone-omat, és a gépből kijön a konferencia belepőm, fotóval, míg a pult mögött mosolyog a hölgy elégedetten. Mindez kábé 30 másodpercbe telt, nem csoda, hogy nincsen sor a Las Vegas-i repterén. Ez tavaly kábé 10 percet vett igénybe. Mostantól semmi.
 
Mert erről szól a jövő: hogy az idődet nem bürokratikus marhaságokkal, hanem azzal töltöd, amit szeretsz vagy amivel érteket sikerül előállítanod. Aki ebben a jövőben él az hatékonyabb, gyorsabb, vagyis “többet él” a fizikai idő alatt. Tessék kérem, ez is az idő relativitásának egy metszete: és ez csak még inkább így lesz.
 
Apró betűs megjegyzés: a CES, mint világesemény nem mindig dominálta a technológiát szeretők fantáziáját: Gary Shapiro szervezete, a CTA (Consumer Technology Association) idén 100 éves. Eredetileg “Radio Manufacturers Asscociation-nek indult. Igen, nem sajtóhiba: egy évszázados az elektronikai készülékek gyártóinak az egyesülete – azért ez már nem amerikai rövid léptékekhez szokott magyar olvasóknak is valami, egy évszázad (úgyis, mint 1924 óta, hátha így jobban tetszik ez a kiváló hagyomány). 1924-ben - gondolom - kevesen sejtették, hogy a jövő csinálásában vesznek részt, mint alapozók. És természetesen, akik még sejtették, hogy mi indul el, azok leginkbb maguknak való mérnökemberek voltak, nyugodjanak békében, akikről talán még az IBM-en belül tudnak néhányan, viszont rajtuk kívül kevesen.
 
Megemelem a frissen kapott méregzöld baseball sapkám nemcsak az ismert technológus zsenik, a Teslak és Ciolkovszkij-ok és Edison-ok elött, hanem a mára névtelen, akkoriban öltönyös, nyakkendős mérnök urak százai elött (hölgyek a 2. Világháborúig nagyon elvetve választották a mérnöki/matematikusi/fizikusi pályát), akik az IBM – és később Westinghouse, RCA, SRI és még később Sony, Panasonic, Siemens, Bosch, Philips, Kodak és számtalan másik cég – ebédlőjében szendvics mellett arról beszélgettek,  hogy “ mi lenne ha “, mire a Wozniak elődje azt mondja:  “én ezt össze tudom rakni”.
 
Mert erről szól a mérnöki létezés: teremteni olyat a garázsban – műhelyben, ami addig és úgy még nem létezett. Igen mára mindez számítógépeken és - a mindent átölelő AI segítségével - szuper computer rendszereken felgyorsítva történik, viszont valakik még mindig összerakják, megépítik és bemutatják az MVP-t (a minimum viable product)-ot. Ezeknek a mérnököknek köszönhetjük, hogy a jövő szépen, nyugodtan, észrevétlenül megérkezett.
 

Nemcsak az emberi képességeket tágítja ki ez a frissen megérkezett jövő – például a már kis sorozatban gyártott “repülő autó”, ami az elmúlt három év CES-ei után végre tömeghasználatra beindíthatóvá vált – hanem az egyszerű mindennapi apróságokban is szerethető.
 
Ahogy például a Exwayz 3D Mapping, amelyik nem csinál mást, mint a Lidar és a GPS rendszerek adatait összegzi és a felhasználó – autóvezető – kap egy real time 3D térképet a szintézisből, akkor is, ha éppen felhők takarják el a műholdat. Létező megoldások kombinálásával jut előbbre a végfelhasználó.
 
Mindez pedig egy francia startup eredménye.
 
Amiról még az jut rögtön az eszembe, hogy na persze ez akkor egy újabb kiber-fegyverkezéshez vezet, mert már sorozatosan törik fel “kutatók” is a chatbot-okat, és persze attól félni, hogy “nyíltan” ki mivel eteti a bot-ot, továbbra is illik, ámbár most már a legnagyobb veszély a bizonyítotton feltört bot-ok “félrenevelésében” rejlik szerintem.  Mert mire lenne most a világnak a legnagyobb szüksége? Nem másra, mint egy új generációs, észrevétlenül befolyásoló rejtett rendszerre, ami félrevezeti a közönséget.
 
 
A CES mint a legnagyobb innovációs- és körkörös gazdasági találkozó
 
3,500 kiállító idén, 2.5 millió négyzetlábnyi területen – mondanom sem kell. hogy ez bejárhatatlan, megnézhetetlen mennyiség. Aki azt mondja, hogy mindent látott a kiállításon az nagyzási mániában szenved.
 
Haladjunk sorjában: mindjárt az első nap vezető története arról szól, hogy az ipart- és az otthonokat egyaránt a fenntartható gazdaság vívmányaival akarják működtetni a mérnöki – tervező cégek, ezzel az új innovációs hullámmal és új energiahordozókkal megerősödve.
 
Mindez azzal folytatódik, hogy ezek a világcégek elmesélik hogyan látják 2024-et.
 
Affectionate Intelligence
 
Borzasztóan tetszik az LG mission meghatározása: a mindennapokban legyen hasznos az AI az ő felhasználóiknak. William Cho mindjárt a lovak közé csapott a CES első, a közönség számára is nyitott sajtótájékoztatóján. Az elektronikai cégek felelősségéről is gondolkoznak náluk: csak akkor tudod élvezni az életet a maga teljességében, ha te kontrollálod az adataidat és a technológiai környezetedet”. 
 
Okos! Ez, az elmélet. A valóság az az átlátszó tévékészülék, ami szerintem abszolút öncélú mérnöki játszadozás – ha a tévét, mint teljesen fokuszált szórakoztató platformot tekintjük. Ha viszont, mint bútordarabot, akkor egészen más a helyzet – az átlátszó tévé ugyanis átértékeli a belső tereket az otthonodban – elválasztó falként működik, beilleszthetően a festmények, fotók, személyes tárgyak közé. Miért ne szeretne valaki a Vermeer által az örökkévalóságnak lefestett középkori “Delft város látképet” bejátszani az élőben hullámzó, AI által a kepét mozgató csatornával együtt két szoba közé, fal helyett? Természetesen a “függöny” a tévében gombnyomásra lehullik.
 
 
Cirque du Soleil – KA' show
 
Ha a technológus belefáradt a jövőbe való belenézésbe, nincsen csüggedésre ok: javaslom az egyszerű emberi érzékek számára felfoghatatlan mutatványokat végtelen természetességgel bemutató, az emberi fizikum képességeinek a határait percenként túllépő Cirque du Soleil lélegzet elállító show-jait.
 

Ez a kanadai származású, de már régóta Las Vegas-I intézmény (a sok más “utazó” változat mellett) hihetetlen minőségi táncos, akrobata és mozgás művészi teljesítményeket mutat be, több show formájában, naponta többször). Nem szabad kihagyni a tervből – aki nem néz meg egy Cirque du Soleil show-t legalább egyszer, annak sokkal szegényebb marad az élménygyűjteménye. Az előadás a kaotikus, az érzékeket mindig túl load-oló, zajos, villogó fényű Sin City csendes oázisa, ahol azon is elgondolkodhat a konferencialátogató, hogy miért is vagyunk ezen a földtekén. A KA' erre külön alkalmat ad, hiszen a jó és rossz, a történelem a testvéri szeretet széttépni akaró támadásait is bizony elviselni kényszerített fivér és hug hosszú harcáról szól azért, hogy végre ismét megtaláljak egymást. Mindezt pedig a “Game of Thrones”-ra emlékeztető, az MGM egész belső terét cirkuszi légtérként használó show a gravitáció és emberi izomzat határait túllépő világsztár akrobaták “röpködésével” és a színházi gépezet tűzijátékot és mozgó óriás lapokat is felvonultató “Deus ex Machina” 2024-es verziójával gyönyörködtetve.
 
A harmadik trend: inclusivity
 
A CTA felmérése szerint azok a cégek, akiknek nemcsak “egyféle” emberi típusból áll a vezetőségük / board-juk, azok 19 %-al jobban teljesítenek. Na persze ez megint a tyúk és a tojás esete: mert lehet, hogy a jobban teljesítő cégek “adnak magukra” és megjelenítik a “másként kinéző” vásárlóik képét a vezetőségben is. Ennek természetesen a magyar megfelelője a hölgyek jelenléte vezető tisztségekben: amelyik magyar cégnél nem vették a fáradságot, hogy találjanak maguknak hölgy vezetőt, azok “olyanok is”. Megérdemlik az átlag alatti teljesítést.
 
És amit lehetetlen kihagyni: mobilitás
 

300-nál több kiállító jelenléte azt mutatja, hogy a CES igazából egy elektromos autó show-vá nőtte ki magát – gyönyörű concept- és test- és működő darabok minden formában megtalálhatók a North és a West Hall-okban, valamit a Las Vegas Convention Center előtti óriási parkolóban is, ahol Lidar- és autonóm, önvezető mikrobuszok sorait illik kipróbálni. Az aktatáskára emlékeztető robogók mellé a repülő autó, avagy a piaci sorozatgyártásra készülő, az eddigi kényelmi és biztonsági technológiákat automatikusan az autótulaj számára észrevétlenül felhasználhatóvá tevő “okos autók” és “járgányok” sora jelzi az idei és jövő évi vásárlásokkal számoló, bevett és új márkák által az “early adoptor” okból 150.000-t felvonultató CES fontosságát.
 

A két kiemelkedő sikertörténet (a Mullen és a Segway) mellett a Sony Honda autóját, illetve a vietnámi Vinfast “eldobható” árú, szuper olcsó – és emellett nem csúnya, nagyon is elfogadható vonalú és gazdagon feleszerelt járgányait a luxus terepjárótól a klasszikus Pickup truck elektromos változatát – illik megemlíteni a szépségüknek és népszerűségüknek köszönhetően.
 
És jövőre? A CES a világ legnagyobb Mobility Show-ja lesz (korábban ezeket az eseményeket autó showk-nak szokták nevezni – ámbár ez a név már múzeumokba, hobbiautósoknak való, akik még nosztalgiának a robbanómotorok muzsikáját hallgatva.)
 
Tükröm, tükröm mondd meg nékem 
 
Igen, az álmok valóra válnak. Igen, technológiailag nem is bonyolult feladat “megfigyelni” az ember gyerekét élete minden percében, ahogy hittanárán tanultuk. „Isten szeme mindent lát”. (Sajnos Lucifer is, az emberi jogokat semmibe vevő diktátorok is, de ez egy másik beszélgetés tárgya legyen.)
 
És igen, a tükör visszabeszél, mint a mesében: a Nuralogix cég Anura Magikus tükre megmondja neked, hogy mennyire vagy egészséges, annak alapján, amit a kamera lát – akár minden reggel, fogdosás közben meghallgathatod az egészségügyi update-edet. Be se kell kapcsolni, hiszen a kapcsolgatás is időpocsékolás: észleli, hogy ott vagy, és már teszi is a dolgát, mint a jó háziorvos. Eddig 11 kutatói tesztelésen futott keresztül a tükör, olyan betegségek korai felfedezésével, mint a cukorbetegeség vagy a májbetegség, szívbetegség.
 
 
Vissza a mobilitáshoz
 
Ezek az első benyomások - a startup-ok teljes kihagyásával 2024-ben. Az idei évfordulós CES-t a kiforrott iparok újításainak a megismerésével töltöttem: három nagy csarnok, a West Hall (az új szárnya az LVCC-nek, a Las Vegas Convention Center-nek, ahova a Tesla alagút is viszi a látogatót a monorail állomástól - amit a Boring Company fúrt ki, szintén korunk Leonardo-ja, Elon Musk cége), amit teljesen a mobilitásnak szenteltek, valamint a Center- és a North Hall szintén autós leginkább és szórakoztató elektronikai folytatással. 
 
Itt állított ki a Bollinger is, amelyik a klasszikus autó remekek, mint például a Land Rover Defender elektromos truck-ká változtatására szakosodott. Miért is ne? Ha valaki nagyon szereti a kedvenc benzin-üzemű autóját, akkor miért ne lehessen ugyanez elektromos változatban is? Talán még gyorsabb is, és ezek a hobby autósok úgyse autóznak a féltve örzött játék járgányukkal sokezer mérföldet, ezért a rövidebb hatótávolság sem óriási probléma nekik.
 
Az idei “felnőtt” CES a korábbi startup versenyek sok győztesét már a nyeregben látja, ahogy az újításaikból lett orvosi műszer, edzőfelszerelés vagy éppen okos szélvédő, amelyik az augmented reality-t használja fel a biztonságos közlekedés érdekében - addig is amig a robot autók átveszik a kormányt.  Az infrastruktúra készen áll, az autós- és motorbiciklis, mikrobuszos cégek már csak elektromos termékekben gondolkodnak, amelyek egyre szebbek és jobbak és hasznosabbak.  Már autonóm mikrobusz viszi az utasokat Las Vegas-ban a CES helyszíne és néhány hotel között - persze csak, mint a kiállítás része egyelőre.
 
Ami nagyon izgalmassá tette az élményt az az újdonságok mindennapos realitássá érésének a megtapasztalása. Ahogy egész iparok alakulnak át a szemünk elött, régi brandekkel (mint például a VW/Audi és a Mercedes nem akarnak lemaradni a Tesla és az újak mögött) és újakkal, akik a maguk friss és gyors, startup-os kultúráját hozzák termékeikkel, amikről bizony nem lehet azt mondani, hogy alulmaradnának a hagyományos, kövületnek számító robbanó motoros múltból élő óriás cégekkel versenyezve. Természetesen nemcsak a termékek, de a szolgáltatások, az árazások is izgalmasak, ahogy a mindent elektromossá átalakító, már jelen lévő jövő alakítja az egyre kényelmesebb, hatékonyabb és tisztább levegőjű mindennapokat.
 
Igen, lehet CES nélkül kezdeni az évet. Igen, sokkal tisztább a kép, ha az élő trendek megjelenésében mártózik meg a technológia felől érdeklődő látogató. Jövőre veled ugyanitt kedves fejtágító CES, a világ legnagyobb autós eseménye leszel jövőre, megújítva saját magadat is - kipufogó gázok bűze nélkül.
 
 
 

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Itt vannak a régió legdinamikusabban fejlődő vállalatai

A Deloitte Technology Fast 50 Central Europe program újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen idén ünnepli 25. évfordulóját. A rangsor a régió legdinamikusabban növekvő technológiai vállalatainak kiemelkedő teljesítményét ünnepli, valamint az innovációt és a pozitív társadalmi hatást ismeri el. A magyar vállalatok idén is kiemelkedően szerepeltek: a scoutlabs, a Parkl Digital Technologies és a Mito Digital is díjazásban részesült innovatív és fenntartható megoldásaikért.

2024. december 9. 20:44

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

A 2024-es Év Projektmenedzsere egy fedél alá hozta a kultúrát és a diplomáciát

Sághi Attila lett az Év Projektmenedzsere, aki a hagyományokat a funkcionalitással ötvöző Magyarország Háza Brüsszelben projekttel nyerte el a hazai projektmenedzsment szakma egyik legrangosabb elismerését.

2024. december 5. 20:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14