A HMD számára minden az emberi innovációról szól

forrás: Prím Online, 2024. február 26. 12:53

A HMD leleplezte, milyen lesz az élet a Human Mobile Devices új dimenziójában. A HMD célja, hogy olyan telefonokat készítsen, amelyek megfizethetőek, gyönyörűek, trendik és otthon javíthatóak. Leegyszerűsítve: abban segítenek, hogy mindez egyszerre elérhetővé váljon, megfizethető áron. Olyan készülékeket gyártunk, amelyek segítenek leküzdeni a globális technológiai kihívásokat, mint az e-hulladék kérdése, és az úgynevezett „digitális kiégés”, ami egy vészesen terjedő jelenség napjainkban. Tehát minden tekintetben jobbá teszik a felhasználói élményt.

Röviden összefoglalva: a 2016 óta Nokia telefonok készítésével és forgalmazásával foglalkozó HMD saját márkás termékekkel lép a piacra, de továbbra is értékesít majd Nokia készülékeket, a multi-brand stratégia részeként pedig új, izgalmas partnerekkel dolgozik majd együtt a jövőben.

 

„Hétéves utunk során – hála a sok támogatásnak és együttműködésnek – rengeteg dolgot elértünk. Most továbblépünk, terveink szerint egy magasabb szintre, miközben megmutatjuk a világnak az új, emberközpontú HMD-t. A nyereséges és pozitív változás katalizátorává szeretnénk válni a multi-brand stratégiának köszönhetően: vadonatúj HMD márkájú telefonokat gyártunk, illetve további Nokia készülékeket hozunk a piacra, és jól ismert globális partnerekkel működünk majd együtt.” – mondta Jean-Francois Baril, HMD társalapítója, elnöke és vezérigazgatója.

 

 

Irányváltás a profit felé

 

Először történt meg az, hogy a mobilpiac két egymást követő évben is csökkenő tendenciát mutatott, elsősorban az egymást érő gazdasági nehézségek miatt. A HMD ennek ellenére felvette a harcot a problémával, és az átalakulásból származó előnyöket kihasználva a 2023-as évi összehasonlításban jelentős javulást könyvelhetett el profit tekintetében. Ez a siker egy új, energikus vezetésnek, a stratégiára való összpontosításnak, a rugalmasság megőrzésének és a költségek csökkentésének volt köszönhető.

 

Idén nyáron az otthon javítható készülékeken a fókusz

 

Az e-hulladék napjaink egyik legfontosabb kérdése a tech gyártók és a felhasználók számára. A HMD olyan telefonokat készít, amelyek nemcsak lélegzetelállító dizájnnal rendelkeznek, hanem kímélik a bolygót és a pénztárcádat is.

 

Díjnyertes, javítható, (igen, bekerültünk a TIME Magazine* ​2023 legjobb találmányait felsoroló listájába) és hosszabb élettartamú telefonokat gyártunk. A HMD folyamatosan azon dolgozik, hogy mindenki számára elérhetővé tegye az otthon javítható készülékeket.

 

Tudtál róla, hogy az Egyesült Királyságban jelenleg az emberek 66%-a használ sérült képernyős telefont?** Európában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon a javítható készülékek a HMD okostelefon-értékesítéseinek egynegyed részét tették ki 2023-ban.*** Idén várhatóan ez az arány az eladott készülékek háromnegyedére növekszik, és arra törekszünk, hogy a világszerte értékesített okostelefonjaink fele otthon is javítható legyen.

 

Idén nyáron a HMD egy magasabb szintre lép a javíthatóság terén, még tovább csökkentve a kijelző cseréjének idejét. Búcsúzz el a törött képernyő okozta problémáktól!

 

Légy üdvözölve az ún. "FIY" (Fix it Yourself/ Javítsd magad) mozgalomban!

 

„Egy évvel ezelőtt óriási visszhangot váltott ki az első otthon javítható okostelefonunk bevezetése. 12 hónap eltelt, és mi még mindig szilárdan kitartunk az elhatározásunk mellett, hogy újragondoljuk a javíthatóságot. Mivel egyre többen keresik a könnyen javítható készülékeket, hogy tovább tarthassák meg a telefonjukat – és megspórolják a sok kellemetlenséget, ami a hosszadalmas és költséges szervizeléssel jár – izgatottan várjuk, hogy idén nyártól a lehető legegyszerűbbé tegyük ezt a folyamatot.” – mondta James Robinson, a HMD európai, amerikai és vállalati alelnöke.

 

 

A képzelőerődre hagyatkozunk

 

A HMD az emberi innovációról szól: globálisan hozzáférhetővé és megfizethetővé tesszük az általában igen drága digitális eszközöket. Legyen szó akár új fizetési lehetőségek bevezetéséről a klasszikus telefonokba, vagy akár az okostelefonok mikrofinanszírozási képességekkel való bővítéséről – a HMD-nél az emberközpontú innovációnak már hagyománya van.

 

Idén nyáron egy olyan új okostelefonnal érkezünk a piacra, amely teret ad az innovációnak, és a világ nagyobb közössége számára elérhetővé teszi a technológiát.

 

Mától pedig elérhetővé válik a fejlesztők és a vállalkozások számára egy tervezési fájlokat és a szoftverintegrációval kapcsolatos információkat tartalmazó, első verziós eszköztár, amely már elérhető a weboldalunkon. Felkaroljuk az innovációt, biztosítva, hogy a fogyasztók és a vállalkozások a saját igényeiknek megfelelően bővíthessék a telefonjukat.

 

Teret adunk annak, hogy minden ember kamatoztathassa a kreativitását, mert ezzel elérhetjük mindazt, amire egyedül nem lennénk képesek. A lehetőségek végtelenek: ez lehet akár annyira egyszerű, mint egy divatos outfit megálmodása, mondjuk egy ruha extra akkumulátorral, a telefonod kézi terminállá alakítása, egy vonalkódolvasó – és így tovább. ​ Ez egy üres vászon, amire mindenki kedve szerint alkothat.

 

Multi-brand stratégia a megszokott és a váratlan dolgokért

 

Human Mobile Devices néven a HMD célja a képernyőidő újradefiniálása, az otthoni javíthatóság magasabb szintre emelése, és a többmárkás vízió részeként szoros együttműködések kialakítása.

 

Ám a Nokia telefonok sem tűnnek el teljesen: már ezen a nyáron visszatér egy ikonikus, klasszikus típus. Ezen felül még új izgalmas márkák is megjelennek.

 

„Az emberközpontú innováció iránti elkötelezettségünk ösztönözte növekedésünket, új perspektívákat nyitva számunkra és együttműködő partnereink számára, valamint ez volt a hajtóerő a multi-brand stratégiánk beindítása mögött. Büszkék vagyunk arra, hogy kiváló partnerekkel dolgozhatunk együtt, és izgatottan várjuk, hogy kiterjeszthessük együttműködésünket olyan dinamikus új partnerekkel, mint a Mattel. A Barbie és a HMD küldetése, hogy felrázza az iparágat egy új flip telefonnal, amely a nyár folyamán érkezik.” – mondta el Lars Silberbauer, a HMD marketing igazgatója.

 

És ha már itt tartunk…

 

Szia, Barbie!

 

Az új partneri kapcsolatok kialakításában a HMD az alapvető értékek mentén halad, és olyan együttműködésekre fókuszál, amelyek összhangban vannak a küldetésével. Ennek jegyében („dobpergés…”), óriási lelkesedéssel jelentjük be, hogy egy különleges és előremutató megállapodást kötöttünk a Mattellel és Barbie-val, hogy a közös terveink mentén felrázhassuk a világot, és felhívhassuk a figyelmet a kapcsolatok és a csend fontosságára a digitális zajtól hangos mindennapokban.

 

 

A Barbie Flip telefon 2024 nyarán érkezik: ez a stílust, nosztalgiát és természetesen a digitális detox-ot ötvöző klasszikus telefon megtöri majd az okostelefon-kultúra forgatókönyvét, és a nyár legtrendibb kiegészítője lesz.

 

Ruth Henriquez, a Mattel EMEA fogyasztói termékekért, kiadványokért és LBE-ért felelős vezetője elmondta: “A Barbie generációk óta kíséri a lányokat, és a legújabb együttműködésünk sem változtat ezen: a Mattel-nél szeretünk ott találkozni a fogyasztóinkkal, ahol ‘élnek’ és ez most egy olyan világban van, ahol óriási igény van a kapcsolatokra, mind online, mind offline.”

 

____________________

 *https://time.com/collection/best-inventions-2023/6323614/nokia-g22/ ​ – A Nokia G22 felkerült a TIME magazin 2023 legjobb találmányainak listájára.

**A 2000 brit megkérdezésével végzett kutatást a Nokia telefonokat gyártó HMD Global megbízásából a Perspectus Global végezte 2023 áprilisában, kizárólag az Egyesült Királyságban.

​***A HMD Global Oy értékesítési volumene alapján.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14