A kiberbiztonságot kutatják az ELTE-n

forrás: Prím Online, 2024. március 9. 11:04

ELTE-OTP KIBERBIZTONSÁGI IPARI LABOR (KIBERLAB) néven kutatólabort hozott létre az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az OTP Bank az ELTE Informatikai Karán, ahol a jövőben a pénzügyi informatikában használt biztonsági megoldások hatékonyságát és fejlesztési lehetőségeit kutatják.

Számos aktuális kibervédelemmel kapcsolatos kutatási területen fog együttműködni az OTP és az ELTE, a kooperáció célja többek között a pénzügyi visszaélések megelőzése, és védelmi megoldások fejlesztése.

 

Az együttműködés keretében az egyetem hallgatói olyan aktuális és hasznos témákon dolgoznak, amelyek később beépülhetnek az OTP informatikai rendszereibe, szolgáltatásaiba.

 

 

A KIBERLAB megnyitóján az ELTE és az OTP Bank vezetői méltatták a vállalati-akadémiai kezdeményezést: 

 

Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora köszöntőjében rámutatott, hogy az ELTE a hazai felsőoktatásban a kiváló kutatóegyetemi hagyományok letéteményese, amely azért tudott több évszázadon át sikeresen bővülni és fejlődni, mert mindig is képes volt a megújulásra és nyitott a társadalmi igények, az innováció iránt. Az ELTE és az OTP együttműködése ennek egy újabb jó példája, nem csak azért, mert általa az ipari igények megjelennek az oktatásban és kutatásban, hanem azért is, mert a Kiberlab felhasználja az egyetem karai közötti interdiszciplináris együttműködésekben rejlő innovatív potenciált az Informatikai Kar és az Állam-és Jogtudományi Kar részvétele által.

 

„A kiberbiztonság fontosságát nem lehet túlbecsülni. A kiberkockázatok azonosítása és kezelése mára az egyik legfontosabb feladat a szervezetek életében, így ez többé nem kizárólag IT biztonsági kérdés, hanem a szervezetek üzleti stratégiájának szerves részét kell képeznie. Épp ezért tartottuk fontosnak, hogy e területek kutatásába már a legfiatalabb programozókat is bevonjuk, illetve az eredményeket beépítsük fejlesztéseinkbe” – nyilatkozta Bucsek Gábor, az OTP Bank Informatika és Bankbiztonsági Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.

 

 

Kozsik Tamás, az ELTE Informatikai Kar dékánja elmondta, hogy az Informatikai Kar ipari partnereivel olyan kölcsönös előnyökön alapuló együttműködéseket valósít meg, amelyek nagy hozzáadott értéket képviselnek mindkét fél számára. Az ELTE-OTP KIBERLAB megalakulása egy jelentős lépés ezen az úton, amennyiben a kibervédelem, pénzügyi biztonsági rendszerek területén szolgáltat innovatív megoldásokat az Informatikai Kar tudásbázisára építve. A komplex, stratégiai együttműködési modell lényege azonban túlmutat a vállalati K+F+I megbízás teljesítésén, hiszen a megoldások fejlesztésében az Informatikai Kar hallgatói is részt vesznek, akik képzésük részeként így egyedülálló vállalati tapasztalatot és gyakorlati képességeket sajátítanak el. Várhatóan diplomamunkák, doktori disszertációk sora születik majd a KIBERLAB témáiban, de az együttműködés nem elhanyagolható hozadékaként az egyetemi kutatók szakmai horizontjának szélesedése, élvonalbeli publikációk megjelenése is prognosztizálható.

 

A kutatólaborban az idei tanév második félévében 18 hallgató dolgozik, 11 kutatási témakörön.

 

A vizsgált területek felölelik napjaink legmodernebb, legizgalmasabb informatikai vonatkozásait: adathalászat megakadályozása, mesterséges intelligencia alkalmazása a kiberbiztonság területén, nagy nyelvi modellek biztonsági kérdései, posztkvantum kriptográfia, nyílt forráskódú penteszt eszközök alkalmazásának biztonsági kérdései. Az elérni kívánt eredmények nemcsak a Kar és az OTP Bank, hanem az egész magyar társadalom hasznára fognak válni – részletezte a KIBERLAB szakmai feladatait Kovács Attila, a KIBERLAB szakmai vezetője, az ELTE Informatikai Kar professzora.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32