Átvették kinevezési okiratukat a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal új tagjai
Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke kinevezte a tíz éve működő Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal új tagjait. Az NMHH elnökének tanácsadó testületeként működő kerekasztal állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki a gyermekbarát internetezés elterjesztésére, célja emellett a gyerekek és szüleik médiatudatosságának növelése.
A Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal segíti az NMHH gyermekvédelmi munkáját, és részt vesz a hatóság médiatudatosságot és biztonságos internethasználatot ösztönző programjainak kidolgozásában. A tagok kinevezése 2027. március 2-ig szól.
Koltay András köszöntőjében kiemelte: a gyermekvédelem, függetlenül attól, hogy éppen mennyire van a közbeszéd fókuszában, a médiahatóság számára régóta kiemelt feladat, hiszen aki ezen a területen dolgozik, az pontosan tudja, hogy olyan kérdésről beszélünk, amely minden pillanatban rendkívül fontos. „Olyan világban élünk, ahol a hagyományos hatósági eszköztár már nem elegendő. Az NMHH arra törekszik, hogy a törvény által előírtnál többet próbáljon tenni gyermekeink védelmében. Hiszünk abban, hogy az ebből a célból létrehozott programjaink hatékonyabban tudják ellátni ezt a feladatot, mint a jogszabályi korlátozások” – szögezte le az NMHH elnöke.
Koltay András példaként hozta fel a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központokat, amelyek évente közel 15 ezer diáknak segítenek a tudatos médiahasználóvá válásban, valamint a hamarosan induló Net-Coach-programot, amelynek keretében a fiatalok és a családok digitális médiaértését segítő szakembereket képeznek. Kiemelte az NMHH középiskolai partneriskola-programját, és felhívta a figyelmet a szülőknek segítséget nyújtó Mobil a családom? improvizációs színházi programsorozatra. „Ebben a munkában az NMHH egyedül nem jutna messzire, ezért szükségünk van minden érdekelt együttműködésére” – tette hozzá Koltay András.
Az új összetételű testület alakuló ülésén megtárgyalták és elfogadták a testület 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóját, valamint a tagok bemutatták saját, illetve a személyükre javaslatot tevő szakmai szervezetek gyermekvédelmi tevékenységét. A kerekasztal tagjai a szülői felügyelet alkalmazásának témájával is foglalkoztak, megismerték az NMHH nemrégiben megjelent, Van eszköz a kezedben – Útmutató a digitális szülői felügyelethez c. kiadványát.
Az újonnan megalakuló kerekasztal tagjai:
Dr. Lipták Eszter (NMHH), a kerekasztal elnöke
Dr. Csalár Dorina (NMHH)
Dr. Varga Árpád (NMHH)
Dr. Nagy Sarolta (Miniszterelnöki Kabinetiroda)
Majosházi Csaba (Miniszterelnöki Kabinetiroda)
Kőrösné dr. Mikis Márta (Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete)
Dr. Baracsi Katalin (Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület)
Táler Orsolya (Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány)
Dr. Király Borbála (Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat)
Mészáros Antónia (UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány)
Kardosné Gyurkó Katalin (Nagycsaládosok Országos Egyesülete)
Szenthe-Tormássi Anna (Katolikus Pedagógiai Intézet)
Dr. Puskás Cristian (Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért)
Dr. Szilágyi Zsuzsanna (Magyar Lapkiadók Egyesülete)
Kéry Ferenc (Magyar Kommunikációs Szövetség)
Dr. Pócsik Ilona (Önszabályozó Reklám Testület)
Doleschall Andrásné dr. Csömör Magdolna (Hírközlési Érdekegyeztető Tanács)
Dr. Németh Tibor (Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete)
Lovass Tibor (Helyi Televíziók Országos Egyesülete)
Kecskés István (Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete)
Dr. Bányász Péter (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület)
Kapcsolódó cikkek
- Mást bántani nem menő címmel jelent meg az NMHH új kiadványa
- Ez a csalási forma szedi leggyakrabban áldozatait az idősek körében
- Szerződéses vállalás megsértése és reklámriport miatt bírságolt a Médiatanács
- Már 10 Gbps feletti sebességet is mérhetünk a Szélessáv.nettel
- Tévéműsorok készítését támogatja a Médiatanács
- Kevesebbet költünk a neten – Az online vásárlási szokásokat vizsgálta az NMHH
- A negatív hírek és a bűnügyek vezetnek – 16 év hírműsortermését vizsgálta az NMHH
- NMHH-kutatás: így segíti a tévé a mozifilmek népszerűségét
- Ezek voltak 2023 online hívószavai
- Az EU szigorú szabályozással teszi átláthatóbbá az online platformok működését
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.