Együtt a korszerű oktatásért

forrás: Prím Online, 2024. május 29. 09:57

Megújult a SIÓ-Eckes iskolásokat támogató pályázata: a 2024-től „Köszi, SIÓ!” néven futó programban a vállalat az iskolák digitális oktatásának támogatását tűzte ki célul, hogy a gyerekek és a pedagógusok még több korszerű eszközhöz juthassanak. A sikeresen pályázó intézmények összesen 150 tablettel lehetnek gazdagabbak, sőt a modernizáció mellett elfogadásra motiváló mesével és óratervvel is segíti a tanárok munkáját a vállalat. A pályázatok online leadására 2024. július 14-éig van lehetőség.

Már 16 éve támogatja az iskolások évkezdését a SIÓ-Eckes, 2008-ban útjára indított társadalmi felelősségvállalási programja, a „Köszönjük, SIÓ!” segítségével közel 15.000 gyerek kezdhette meg a tanévet új iskolatáskákkal és tanszerekkel. A program idén megújult, és már „Köszi, SIÓ!” néven fut tovább, amelynek során a gyerekeken túl az őket tanító pedagógusokat és magukat az iskolákat szeretné támogatni a vállalat. Ennek első lépéseként az idei évben összesen 150 tabletet kaphatnak a sikeresen pályázó intézmények. 

 

 

„A „Köszi, SIÓ!” program nagyon fontos mindannyiunk számára, hiszen a jövő nemzedékei az iskolákban készülnek fel a nagybetűs életre, itt találkoznak először azokkal a kihívásokkal, amelyekkel felnőtt koruk során szembesülnek majd. Társadalmunk egészének érdeke, hogy a gyerekek megfelelő értékekkel felvértezve tudjanak boldogulni felnőtt életükben. Az általános iskolák nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy az ott tanuló gyerekeket minden lehetséges eszközzel felkészítsék a modern kor összes kihívására, a SIÓ-Eckes pedig felelősséget érez, hogy a gyerekek egyenlő esélyeit támogassa és az iskolarendszer korszerű és integráló munkáját segítse” – mondta el Mészáros Dezső, a SIÓ-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója. 

 

A vállalat fontos célja továbbá, hogy az iskolások megtanulják, egymásért kiállva juthatnak el a legmesszebbre, egymást támogatva tudják elérni a legjobb eredményeket. Ennek érdekében a program részeként készül egy általános iskolásoknak szóló mese az elfogadásról, illetve a mese írója, Sárvári Györgyi pszichológus egy óratervet is készít, amelynek segítségével a pedagógusok támogatni tudják a gyerekeket a program célkitűzéseinek elérésében.

 

 

„A kipécézett, peremre kerülő gyerekek komolyan sérülhetnek. A kiközösítés az ember egyik ősi félelme már a történelem kezdeteitől, hiszen létfontosságú, hogy tagjai maradjunk a közösségnek. A mese eggyel korábbi szakaszban segít, a megelőzésben hisz: azt üzeni, hogy összefogással, példamutatással és bátor kiállással sokat tehetünk egymásért, felnőttek, gyerekek egyaránt” – fejtette ki Sárvári Györgyi meseíró, pszichológus. A mese szeptembertől lesz elérhető a program weboldalán és csatornáin. 

 

A pályázat beküldése 2024. július 14. éjfélig lehetséges ezen az oldalon. 

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32