5 dolog, amit nem tudtunk a Balaton-átúszásról
Mi történik, ha elfáradunk úszás közben? El lehet tévedni az útvonalon? Hogyan kerül át a csomagunk az indulási pontról az érkezőre? Hogyan léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha a mobilunkat az úszás előtt a túlsó parton hagytunk? Július 20-án 42. alkalommal rendezik meg a LIDL Balaton-átúszást, amellyel kapcsolatban – főleg az első alkalommal indulók körében – sok kérdés merülhet fel. Most megválaszoljuk a kihívás kapcsán felmerülő legizgalmasabbakat.
El lehet tévedni úszás közben?
Emiatt nem érdemes aggódni, mert ha nem a tömeget követjük, akkor sem lehet eltévedni: a pálya jobb oldalán ugyanis 50 méterenként vitorlások állnak, bal oldalt pedig kajakosok és vízimentők figyelik az úszókat. A teljes hosszt úszók (5,2 km) esetében már a rajtból látszik a célkapu, így úszás közben könnyen tartható az irány; a féltávot (2,6 km) teljesítőknek a szakasz első felében egy úszófolyosót alakítanak ki, a második felét pedig a Balaton-átúszás mezőnyével együtt haladva tehetik meg.
Hogyan kerül át a csomagom Révfülöpről Balatonboglárra?
Az úszást már a legkisebb plusz teher is nehezíti, így nem célszerű a fürdőruhán és az úszószemüvegen, esetleg sapkán túl mást is magunkkal vinni. Viszont így sokakban felmerülhet a kérdés, hogyan kerülhetnek át a ruháik, felszerelésük a Balaton egyik partjáról a másikra. Szerencsére a papucsért nem kell visszaúszni, ugyanis indulás előtt Révfülöpön le lehet adni a táskát a “Csomagleadás” feliratú sátorban. Ekkor egy újabb számot és egy betűkódot írnak a versenyző karszalagjára, amelynek bemutatásával majd át tudja venni a leadott csomagot az érkezési ponton, Balatonbogláron.
Hogyan jutok vissza a kiindulási pontra?
Könnyen előfordulhat az az eset is, hogy valaki szeretne visszajutni a rajthoz. Természetesen erre is van lehetőség: az esemény ideje alatt folyamatos a hajóközlekedés Balatonboglár és Révfülöp között; a járművek akkor indulnak útnak, amikor megtelnek utassal. A résztvevők egy alkalommal ingyenesen igénybe vehetik a hajót a nevezési visszaigazolás vagy a helyszínen igényelt igazolás bemutatásával.
Hogyan hívhatom fel a szeretteimet?
A verseny teljesítése után az (egyik) legjobb pillanat, amikor elbüszkélkedhetünk vele a szeretteinknek – de mi van akkor, ha éppen nem tudnak a helyszínen részt venni, vagy a kiindulási pontnál maradtak? A Yettel segítségével az esemény teljes ideje alatt, a saját mobilunk nélkül is könnyen elérhetjük a családtagjainkat, barátainkat: a szolgáltató a révfülöpi és a balatonboglári oldalon is 5G MobilPontokat létesít, ahol a táv teljesítését követően egyből fel tudjuk hívni a szeretteinket. Emellett az indulók karszalagján rögzítik a számukra fontos személyek telefonszámát is, amit így nem kell fejben tartani, és száz százalékban az úszásra lehet koncentrálni. A Balatonbogláron várakozó családtagok és a versenyt teljesítők pedig a “Töltődj fel” chill zónában tudnak pihenni, egy különleges AI fotós aktivitásban részt venni vagy akár mobilt tölteni a verseny ideje alatt.
Mit csináljak, ha elfáradok úszás közben?
Bár elsőre ijesztően hangzik, hogy mi történik, ha valaki elfárad a Balaton közepén, ez sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. A többség 2,5 – 3,5 óra alatt teszi meg az 5,2 km hosszú távot, így nem csoda, hogy sokan időközben megpihennek, vagy a forró napsütésben csillapítanák a szomjukat. Ilyenkor sincs semmi probléma, ugyanis a pálya oldalán álló vitorlásokon meg lehet pihenni, illetve szőlőcukrot és vizet is tudnak adni.
A július 20-ra szervezett* 42. LIDL Balaton-átúszás kiemelt partnere a Yettel. A mobilszolgáltató egész évben fejleszti Balaton környéki hálózatát, a verseny idején pedig kiemelt készültséggel is biztosítja a megfelelő mobilhálózatot annak érdekében, hogy mindenki azonnal elérhesse szeretteit, amint teljesítette a versenytávot.
__________________________
* A megrendezésről vagy rossz idő esetén esetleges lemondásról a BSI szervezői csapata az esemény előtt 2 nappal, július 18-án délben ad tájékoztatást. Tervezett esőnapok: július 21., július 27., július 28., augusztus 3., augusztus 4, augusztus 10., augusztus 11.
Kapcsolódó cikkek
- Új igazgatóval új igazgatóságot alakít a Yettel
- A tanároknak a nyár olyan, mint két hónap Hawaii – vagy mégsem?
- 06.20-án korlátlan belföldi mobilnet a Yetteltől
- Több minőségi időre vágynak az apák a gyerekeikkel
- Figyelem: Yettel feltöltőkártyások adataira utaznak online csalók
- Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet
- Már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjára
- Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
- Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
- Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hatalmas a kereslet a HONOR befelé hajlítható telefonjára
Kiválóan teljesített első napjaiban a már Európa több országában is kapható HONOR Magic V3. A Magyarországra október 1-jén érkező eszköz megjelenése első napján 56%-kal több eladást produkált, mint elődje, a HONOR Magic V2. A készletek kifejezetten korlátozottá váltak, de újabb, nagyobb szállítmány várható a napokban.
Az ARUBA Hackathon visszatért – 24 órás verseny a legjobb fejlesztők számára
A vezető európai felhőszolgáltató ArubaCloud a ComputerTrendsszel együttműködésben a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) szakmai támogatásával programozói hackathont rendezett idén szeptember 14-15-én, hogy ezzel is hozzájáruljon a magyarországi IT-tehetségek felfedezéséhez.
Megvannak a Marketer of The Year hazai jelöltjei
A legnagyobb hatású, legeredményesebb marketingesek elismerése céljából új díjat alapított a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ). A szakmai zsűri ajánlása alapján, az idén először szervezett díj jelöltjei: Balogh Barbara (Velux), Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Beke Zsuzsa (Richter), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), valamint Pantl Péter (MOL Group). A “Marketer of The Year” exkluzív díjat szeptember 19-én a Marketing Summiton adják majd át. Az elismerés valódi különlegessége az, hogy annak első helyezettje képviseli Magyarországot a European Marketing Confederation által szervezett, 2025-ös “European Marketer of The Year Award”-on.
A Rubik-kocka 50. évfordulóját ünnepelték a Széchenyi-egyetem Innovációs Parkjában
A Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója alkalmából Rubik Ernő világhírű feltaláló volt a Széchenyi István Egyetem és a győri önkormányzat vendége szeptember 12-én. A Győri Innovációs Park aulájában, a Kocka néven ismert épületben Rubik-kocka-kirakó versennyel és pódiumbeszélgetéssel ünnepelték meg a jubileumot.
Szenzációs eredmény a Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián
A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg Rijádban.