Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A felsőoktatásba felvételizők július 24-én este nyolc órától SMS-ben kaptak értesítést arról, hogy felvették-e őket valamelyik általuk megjelölt intézménybe, s ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhattak a ponthatárokról. Közülük 4409-en annak örülhetnek, hogy a Széchenyi István Egyetem polgárai lesznek. Ez az elmúlt tíz év második legmagasabb adata, s a tavalyi rekordtól mindössze 1 százalékkal marad el.
„Gratulálunk mindazoknak, akik felvételt nyertek egyetemünkre. Büszkék vagyunk arra, hogy szeptembertől közösségünkhöz tartoznak, és ők is büszkék lehetnek teljesítményükre. A felvételi létszámok és magasabb ponthatárok arról tanúskodnak, hogy a fiatalok pozitívan értékelik intézményünk képzési színvonalát, nemzetközi szintű infrastruktúráját, és azt, hogy az itt szerzett értékes diploma egy kiváló szakmai karrier alapját jelenti” – értékelt dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.
Dr. Kovács Zsolt általános és oktatási elnökhelyettes kiemelte: a ponthatárok nagyon sok szakon emelkedtek annak ellenére, hogy a szabályok változása miatt a középszintű érettségiért tavaly akár 100 pont is kapható volt, idén pedig csak legfeljebb 67. Míg a felvételizők tavaly középfokú érettségivel könnyen legalább 280 pontot szerezhettek, ma ennyi pont elérése emelt szintű érettségi és középfokú nyelvvizsga nélkül szinte lehetetlen volt. Az elnökhelyettes példaként említette, hogy a magyar nyelvű, nappali munkarendű járműmérnök alapszakra az elmúlt évi 288 helyett ezúttal 294, mérnökinformatikára 280 helyett 310 ponttal lehetett bejutni, de emelkedés történt a gazdaságinformatikus alapszakon is. Érdekesség, hogy nemzetközi tanulmányok szakon 418, jogász szakon levelezős munkarendben pedig a maximális 500 pont közelébe, 487 pontra nőtt a ponthatár.
A Széchenyi István Egyetem győri campusa – az elsőéves hallgatókat a minőségi képzések mellett nemzetközi színvonalú infrastruktúra várja az intézményben. (Fotó: Korcz Miklós Máté/Széchenyi István Egyetem)
„Mindez előrevetíti, hogy egyetemünkön jól felkészült hallgatók kezdik meg tanulmányaikat szeptemberben. Az adatok alapján a jövőre felvételizőknek azt tanácsoljuk, hogy legalább egy emelt szintű érettségivel és egy középfokú nyelvvizsgával adják be jelentkezésüket, mert így lesz esélyük arra, hogy bekerüljenek hozzánk” – hangsúlyozta dr. Kovács Zsolt.
Az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon is növekedtek a felvételi pontok, ami azt mutatja, hogy a kar képzései népszerűek a diákok körében. A magasabb ponthatár hozzájárul a képzések minőségéének emelkedéséhez is. A legkedveltebb ezúttal is a magyar nyelvű járműmérnök és logisztikai mérnök alapszak volt, de az angol nyelvű képzések is jelentős érdeklődésre tartottak számot.
Az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karon a tavalyi kiemelkedő évhez képest is növekedett a felvett hallgatói létszám, ami igaz a nagy hagyományokkal rendelkező tanító szakra is. A gyógypedagógia képzés továbbra is rendkívül népszerű, és stabil felvételi számok jellemzik a bölcsészettudományi képzéseket. A nemzetközi tanulmányok alapszakra nagy érdeklődés mutatkozott a külföldi diákok körében is. Az őszi félévben a szociológia alapszakkal bővül a kar angol nyelvű képzési kínálata, illeszkedve az egyetem nemzetközi stratégiájához.
Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon 62 százalékkal nőtt a felvettek száma az egy évvel ezelőttihez képest. Az alapszakok közül az állattenyésztő mérnöki és az élelmiszermérnöki képzések a legnépszerűbbek, és elindul az új agrár- és üzleti digitalizáció szak is. A következő tanévtől három alapszak érhető el angol nyelven, ami a nemzetközi hallgatói létszám erősödését mutatja. Az osztatlan agrármérnökképzés kedveltsége megmaradt, miközben a mesterképzési szakokra jelentkezők száma jelentősen növekedett. A kar országosan is új képzésként indítja az agrárközgazdász és az „ESG – környezeti, társadalmi és irányítási szakember” mesterszakokat, melyek közül az utóbbi iránt rendkívül nagy az érdeklődés.
A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon hat szakon és egy felsőoktatási szakképzésen összesen 460 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi adatot. A már jelentős hagyományokra támaszkodó két alapszak – az igazságügyi igazgatási, illetve a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási –, valamint különösen az utóbbihoz kapcsolódó mesterszak iránt kiemelt érdeklődést mutattak a felvételizők. Szintén sikeres volt az új – levelezős munkarendben magyarul, míg nappali munkarendben angol nyelven is induló – „modern technológiák és kiberbiztonság joga” mesterszak startja, amelyen összesen 37 hallgatót köszönthetnek ősszel. A jogászképzés megőrizte zászlóshajó jellegét mind a felvettek száma (összesen több mint 200 hallgató), mind a ponthatárok alapján.
Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar idén is nagy népszerűségnek örvend. A jelentkezők száma meghaladta a tavalyit, ami a magas felvételi pontszámokban is tükröződik. A karon továbbra is az építészképzés a legnépszerűbb, az építőmérnök-képzés pedig rekordszámú külföldi hallgatót vonzott. A közlekedésmérnök szak szintén keresett volt a felvételizők körében.
Az Egészség- és Sporttudományi Karon az elmúlt évinél 36 százalékkal több gólyát vettek fel. Továbbra is népszerű az ápolás és betegellátás alapszak ápoló és szülésznő szakiránya, és ugyancsak kedvelt a szülészeti-nőgyógyászati szonográfia mesterszak. Örömteli, hogy az őszi félévben újonnan induló egészségügyi menedzser mesterszak levelező képzésére szintén szép számmal vettek fel hallgatókat. Stabil létszámokkal indul el az egészségügyi szervező alapszak levelező tagozata, valamint a rekreáció és életmód alapszak nappali és levelező tagozata.
Sokan a Széchenyi István Egyetem győri Bridge Hallgatói és Oktatói Klubjában rendezett Pon Ott Partin várták a ponthatárok kihirdetését július 24-én este. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)
A Széchenyi István Egyetemen idén is a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnök Karra jelentkeztek a legtöbben, s a tavalyihoz képest jellemzően jobb teljesítménnyel lehetett csak bekerülni a kar képzéseire. Műszaki területen – ahogy eddig általános volt – a nappali, míg informatikai területen a levelező képzéseken magasabb a felvételi ponthatár és az átlagpontszám.
A Széchenyi-egyetemen a második legtöbb elsőéves hallgató a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon kezdi meg tanulmányait. Az elmúlt évekhez hasonlóan rendkívül népszerű maradt a gazdálkodás és menedzsment, valamint a kereskedelem és marketing alapszak. Nagy volt az érdeklődés az újként indított angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszakra is.
A Művészeti Karon mind a zeneművészeti, mind a designképzések – építőművészet, formatervezés, tervezőgrafika – töretlenül népszerűek maradtak, ami különösen igaz a mesterképzésekre. A felvételi vizsgák alapján felkészült hallgatók érkeznek. A felvettek száma összesen 14 százalékkal nőtt a karon.
Több angol nyelvű képzés
A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a nemzetköziesítésre. E stratégia részeként hárommal nő az angol nyelvű képzések száma, s a 2024–2025-ös tanévben már 42 lesz. Az intézmény külföldi egyetemekkel öt kettős képzési programot működtet – ezek végzettjei mindkét universitas oklevelét megkapják –, amelyek közül egy portugál egyetemmel közös turizmusmenedzsment, valamint egy indiai és egy olasz egyetemmel közös „nemzetközi gazdálkodás és üzlet” mesterszakokra az ezeket a szakokat angolul tanuló magyar hallgatók is jelentkezhetnek. A Széchenyi-egyetem önköltséges nemzetközi hallgatóinak a száma az elmúlt tanévhez képest 44 százalékkal nőtt, s a fő cél számuk megkétszerezése 2030-ig, a Stipendium Hungaricum ösztöndíjasok bázisára építve.
Gólyatali augusztus 10-én
Vályi-Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke szerint a gólyák pezsgő hallgatói életre, és mind Győrben, mind Mosonmagyaróváron izgalmas, sokszínű, természetközeli városra számíthatnak. „Mindent megteszünk azért, hogy gyorsan beilleszkedjenek. Ezt szolgálja, hogy a Gólyahét mellett idén második alkalommal Gólyatalit is rendezünk számukra, ami lehetőséget nyújt a kötetlen ismerkedésre, a szaktársakkal való kapcsolatépítésre” – hangsúlyozta. A Gólyatalira augusztus 10-én, szombaton kerül sor a győri Aranyparton, a Uni by The Rusty Coffee-ban, számos szórakoztató programmal.
Kapcsolódó cikkek
- Mintegy négyszázan vehették át diplomájukat a Széchenyi István Egyetem gazdaságtudományi karán
- Kihirdették a ponthatárokat – mi változik július 24. után az egyetemvárosok ingatlanpiacán?
- Kékszalag: nyomkövető rendszert fejlesztett a Széchenyi-egyetem a vitorlásszövetséggel és a Telekommal partnerségben
- Ifjú űrkutatók táboroztak a Széchenyi István Egyetemen
- Önvezető és dróntechnológia járult hozzá az agrárium fejlődéséhez a Széchenyi-egyetem projektjében
- A készségfejlesztés és a projektalapú oktatás áll a Széchenyi-egyetem képzési reformjának fókuszában
- Út a felsőoktatásba: a jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen
- A Széchenyi-egyetem megerősítette helyét a legjobbak között a QS világranglistáján
- A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
- Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.