„Csak egy fotó, nem nagy ügy!” – a gyermekek online bántalmazása ellen küzd az Internet Hotline

forrás: Prím Online, 2024. augusztus 6. 13:38

Évek óta a gyermekek online szexuális bántalmazásával összefüggésben érkezik a legtöbb bejelentés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálatához. Az Internet Hotline (IH) elemzői arra figyelmeztetnek, hogy a digitális térben már rendkívül fiatal, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek magukról, és bár a lányok továbbra is fokozottabb veszélynek vannak kitéve, egyre több fiúgyermek is áldozattá válik.

A címben szereplő idézet és a mögötte húzódó történet szinte mindennapos az Internet Hotline működésében. A mondat egy internetes behálózás során hangzott el, ahol az álprofil mögé bújt felnőtt egy chatszolgáltatáson keresztül próbálta meg szexuális tevékenységre rávenni a 13 év körüli gyermeket. Az esetet a kiskorú szülője jelezte az Internet Hotline-nak, a jogsegélyszolgálat pedig azonnal felvette a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival. Ez egy szerencsés kimenetelű ügy volt, mert a gyermek megbízott a szülőjében és megosztotta vele a problémáját, ugyanakkor a szülő is kellően tudatos volt és segítséget kért.

 

Az NMHH jogsegélyszolgálatánál gyermekpornográfia kategóriában lehet bejelenteni a kiskorúak online szexuális bántalmazásával, kizsákmányolásával összefüggő tartalmakat, vagyis minden olyan tartalmat, amely kiskorút szeméremsértő nyíltsággal, célzottan a nemi vágy felkeltésére irányuló helyzetben ábrázol.

 

Az Internet Hotline elemzői továbbra is úgy tapasztalják, hogy a lányok fokozottabb veszélynek vannak kitéve az online térben: a jogsegélyszolgálat 2023-as beszámolója szerint a bejelentett tartalmak 71,2%-a készült lánygyermekekről. A szakértők ugyanakkor kiemelik: ez nem jelenti azt, hogy a fiúkat egyáltalán nem veszélyezteti az online szexuális bántalmazás, hiszen az áldozatok között egyre több a fiúgyermek.

 

nmhh.hu

 

Az Internet Hotline a bejelentések vizsgálatakor rendszeresen találkozik olyan, a kiskorúakat súlyosan veszélyeztető online jelenségekkel is, mint a szexting (amikor valaki online csevegésben, konszenzusos alapon intim képet küld magáról egy másik félnek) vagy a gyermekek online behálózása, szexuális célú zsarolása. 2023-ban a gyermekpornográf bejelentések közel 17 százalékáról, tehát majdnem minden hatodikról feltételezték a hotline elemzői, hogy azok szexting során készültek, és ugyanilyen arányban voltak a feltehetően online behálózás során kicsalt tartalmak is.

 

Az elemzők a bejelentett és a vizsgálatuk alapján feltétezetten gyermekpornográf felvételek 64,45 százalékáról vélték úgy, hogy otthoni környezetben készültek, valamint a 36,6 százalékukról, hogy azt a gyermek saját magáról készítette, majd továbbította – jellemzően kortárs nyomás vagy egyéb zsarolás hatására. A jogsegélyszolgálat munkatársai szerint sok esetben már rendkívül fiatal, 13 év alatti, akár 7-8 éves gyermekeket is rávesznek arra, hogy felvételt küldjenek vagy webkamerán keresztül ilyen tartalmat közvetítsenek magukról.

 

Azon esetekben, amikor egy gyermeket a saját magáról készített intim felvétel nyilvános megosztásával zsarolnak, az Internet Hotline haladéktalanul felveszi a kapcsolatot legfőbb együttműködő partnerével, a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI). Az NNI munkatársai gyakran felhívják a figyelmet, hogy a legtöbb zsaroló nem tartja be az ígéretét, és a követelés teljesítésével a zsarolás nem szűnik meg, ezért a legjobb, ha nem kommunikálunk velük és minél előbb segítséget kérünk. Az Internet Hotline emellett arra bátorítja kiskorú bejelentőit, hogy forduljanak azokhoz a környezetükben élő felnőttekhez, akikben megbíznak, és beszéljenek a velük történtekről – összhangban a jogsegélyszolgálat legfőbb üzenetével: „Nem vagy egyedül, merj segítséget kérni!”

 

Az Internet Hotline-t 2011 óta működteti az NMHH hivatala közérdekű feladatellátás keretében. Tavaly a gyermekpornográfiával kapcsolatos bejelentések az évi összes jelzés 42 százalékát tették ki, ami 850 bejelentést és azon belül összesen 1434 URL-cím vizsgálatát jelentette. Az elemzők a szóban forgó bejelentések több mint feléről, összesen 737 URL-címen elérhető tartalomról feltételezték, hogy azok valóban gyermekek szexuális bántalmazását ábrázolták.

 

Az IH e-mail-címe: internethotline@internethotline.hu

 

Alább dr. Csalár Dorina, az Internet Hotline osztályvezetője beszél: 

 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint

A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.

2024. december 20. 16:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32