A diploma még nem egyenlő a magas fizetéssel és a könnyű elhelyezkedéssel

forrás: Prím Online, 2024. augusztus 22. 15:14

Július végén nyilvánosságra hozták a felvételi ponthatárokat, azóta pedig lezajlottak a pótfelvételik is: ezzel lassan eldől, hogy a több mint százezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan folytatják tanulmányaikat a felsőoktatásban. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is magas pontszámokkal lehetett bekerülni a legnépszerűbb szakokra, amely sokakban azt a benyomást keltheti, hogy ezek a képesítések a munkaerőpiacon is jó kilátásokkal – gyors elhelyezkedéssel, magas fizetéssel – kecsegtetnek. 

Ez azonban nem minden esetben igaz: ma már nem feltétlenül a keresett, magas pontszámot elváró szakok kínálják a legnagyobb kereseti lehetőséget – hívja fel a figyelmet Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője. Az ország egyik vezető diákszövetkezete összeszedte a munkáltatók által legkeresettebb szakmákat és a hozzájuk tartozó átlagbéreket, valamint tippekkel segíti azokat, akiket idén még nem vettek fel a kívánt szakra.

 

A 2023-2024-es tanévet 96 ezren kezdték el az egy évvel korábbi 86 ezer hallgatói létszám után, ez a szám pedig a várakozásoknak megfelelően tovább nőtt: a 2024-25-ös tanév már várhatóan eléri a százezer főt. A nappali és levelező tagozatos, állami ösztöndíjas és önköltséges elsőhelyes jelentkezők számait összesítve az öt legnépszerűbb alap- és osztatlan képzés az idei felvételiben a gazdálkodás és menedzsment (6801), a pszichológia szak (4948), a jogász (4178), az ápolás és betegellátás (3641), és a kereskedelem és marketing szak volt (3581). 

 

Göbl Róbert

 

Ezek a szakok kecsegtetnek a legjobb feltételekkel a pályakezdőknek

 

A Mind-Diák Szövetkezet vezetője kiemelte: az álláskereső pályakezdők azokon a területeken tudnak a legkönnyebben elhelyezkedni, ahol a leginkább kiéleződik a verseny a szakemberekért. A népszerű, magas pontszámokat elváró szakok nem minden esetben jelentenek életbiztosítást a munkaerőpiacon. „Pont hogy nagyrészt a slágerszakoknak számító HR, pszichológia, marketing, illetve a különböző közgazdász (például gazdálkodás és menedzsment vagy kereskedelem és marketing) végzettséget igénylő szakmák esetében tapasztalható túltelítettség a piacon – a Mind-Diák Szövetkezet gyakornoki munkáira ezekről a szakokról érkezik a legtöbb jelentkező. A különböző irodai/adminisztrátori állások általában nagyon rövid időn belül kerülnek betöltésre, egész évben jellemző a túljelentkezés” – emelte ki Göbl Róbert. 

 

Majd hozzátette: a Mind-Diák Szövetkezet és Humán Centrum Kft. összesített adatai alapján a legnagyobb hiány elsősorban az IT, a mérnöki és pénzügyi területen dolgozók körében mutatkozik: ők gyors elhelyezkedésre és magas pályakezdői fizetésre számíthatnak. „Bár ügyfélkörünkben nincs állami egészségügy vagy oktatási területről érkező megrendelés, a jelentős szakemberhiány ezekben a szektorokban is tetten érhető. A gyors elhelyezkedés szinte garantált, a fizetés tekintetében azonban már nem olyan pozitívak a kilátások” – hangsúlyozta Göbl Róbert.

 

Kékgalléros pozíciók esetében a logisztikai területet, gyártást, építőipart és a vendéglátást érinti a szakemberhiány. Mindezt jól tükrözik a kezdő átlagbérek is – a Mind-Diák Szövetkezet és a Humán Centrum Kft összeszedte, milyen bérekre számíthatnak a pályakezdők és a 2-3 év tapasztalattal már rendelkezők a legkeresettebb kékgalléros és fehérgalléros szakmákban.

 

A munkáltatók által legkeresettebb kékgalléros szakmák és az ezekhez tartozó (prémium, jutalom, külön juttatás nélküli) fizetések:

 

 

A munkáltatók által legkeresettebb fehérgalléros szakmák és az ezekhez tartozó (prémium, jutalom, külön juttatás nélküli) fizetések:

 

 

A felsőfokú végzettségnél sokkal többet számít a megfelelő hozzáállás 

 

Azt a munkaerőpiaci trendet is érdemes figyelembe venni, miszerint számos munkáltató egyre kevésbé tartja fontosnak a felsőfokú végzettséget. Az állásportálokon az elmúlt évek során megfigyelhető volt, hogy a diplomát elváró hirdetések aránya folyamatosan csökkent: 2020-ban az összes hirdetés harmada tartalmazott diplomás kikötést, ez 2022-ben 25 százalékra csökkent, és nagyjából ezen a szinten maradt 2023-ban is, a hirdetések egynegyedében kértek diplomát. „A felsőfokú végzettség szükséges, de nem elégséges feltétele a későbbi érvényesülésnek. Diákként talán még csak a jövedelem a fő hajtóerő, és később jön a felismerés, hogy milyen nagy jelentősége volt a diákmunkás évek során szerzett valós gyakorlati tapasztalatnak. Sokan ekkor jönnek rá, hogy nem minden a papír: önmagában még nem elég ahhoz, hogy megtalálják a helyüket a karrierpályán, mert az nagyrészt a személyes kvalitásokon múlik. A partnereinknél is azt látjuk, hogy a kiválasztás során sokkal többet nyom a latba a jelölt megfelelő hozzáállása és szorgalma, mint a végzettségek száma vagy típusa” – emelte ki a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, majd hozzátette: a Mind-Diák Szövetkezeten keresztül dolgozó fiataloknál nem egyszer tapasztalta azt, hogy a diákmunkájuk sorsdöntő volt számukra. Volt, akinek megerősítést adott, hogy jó irányba tart, de sokan a munkájuk közben ismerték fel, valójában más pálya illik hozzájuk.

 

Hova tovább, ha nem vettek fel? Halasztás, felnőttképzés, a soron következő szakra beiratkozás

 

Ha a diák nem kerül be a kívánt szakra, nem ritka forgatókönyv, hogy inkább a halasztás mellett dönt: dolgozik vagy nyelvet tanul, és később akár újra is érettségizik. Minden egyetemen van lehetőség a halasztásra, ezért nincs veszítenivalója azoknak, akik egy évvel később iratkoznak be a választott szakra. Ez azonban azzal a hátránnyal járhat, hogy elveszítik a diák státuszukat: azzal számolni kell, hogy amint lejár a fiatal diákigazolványának érvényessége, már nem jogosult az ingyenes orvosi ellátásra és a kedvezményes diákbérlet használatára, ezen felül pedig nem vállalhat – a főállásúnál lényegesen kedvezőbb adózású – diákmunkát vagy gyakornoki munkát sem. Az esti vagy levelező tagozatos hallgatókra más feltételek vonatkoznak a kedvezmények terén, azonban ők sem dolgozhatnak diákként, kizárólag a nappali tagozatos diákok (aktív vagy passzív félévesek) élhetnek ezzel a lehetőséggel.

 

Ezért gyakori eset, hogy az érettségit követően más módon képzik magukat tovább a diákok – például felnőttképzés keretében új szakképesítést szereznek, ami egyben a diák státusz előnyeit is biztosítja számukra. Vagy ha végül nem nyertek felvételt az első helyen megjelölt szakra, akkor beiratkoznak a soron következő helyre, ahova felvették őket. Ezalatt egyrészt megismerkednek a felsőoktatásban működő gyakorlatokkal (Neptun, zh-k, kreditrendszer, stb.), információt gyűjtenek, majd ha mégsem nyeri el a tetszésüket, abbahagyják és a következő évben máshol folytatják a tanulmányaikat. Jó tudni, hogy ezt az első félévben még minden következmény nélkül meg lehet tenni, ugyanis ha egy alapképzésen, mesterképzésen vagy felsőoktatási szakképzésen mindössze egy (aktív) állami ösztöndíjas félévet vesznek igénybe a hallgatók, nem szükséges fizetniük. Ha azonban már kettő vagy több aktív állami ösztöndíjas félév igénybevételét követően szűnne meg a hallgatói jogviszonyuk, az már visszafizetési kötelezettséggel jár (kivéve, ha a megszűnéshez képest egy éven belül új képzésbe kezdenek a diákok).

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32