Többezres hallgatói részvétel az IK nemzetközi nyári kurzusain

forrás: Prím Online, 2024. szeptember 4. 16:37

Korszerű informatikai tudást kaptak és versenyképes tanúsítványt szerezhettek a Debreceni Egyetem Informatikai Kar (IK) hallgatói, akik részt vettek a Microsoft és az NVIDIA által támogatott kurzusokon. Az online képzésekre a Debreceni Egyetem Informatikai Karáról és az indiai Vishwakarma Informatikai Intézettől jelentkeztek hallgatók, összesen több mint négyezren kapcsolódtak be a főként az adattudomány, a mesterséges intelligencia, valamint a mélytanulás területét érintő közös munkába.

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara évek óta szoros kapcsolatot ápol olyan világszerte jelentős számítástechnikai nagyvállalatokkal, mint a Microsoft vagy az NVIDIA. Az együttműködés révén rendszeresen indulnak közös szakmai kurzusok, melyeken az oktatók, a diákok szakmai fejlődésükhöz nélkülözhetetlen ismereteket szerezhetnek egyebek mellett a mesterséges intelligencia, a számítástechnika, az adattudomány, a grafika és szimuláció, valamint a hálózatépítés területén.

 

Augusztusban a Microsoft és az NVIDIA közreműködésével hirdettek online kurzusokat a karon. Az IK Adattudomány és Vizualizáció Tanszék helyettes vezetője, Harangi Balázs koordinálta, nyolcórás NVIDIA Fundamentals of Deep Learning képzésen a résztvevők elsajátíthatták, hogy a felhőben lévő GPU-gyorsított szerverekhez való hozzáféréssel hogyan taníthatnak, optimalizálhatnak és telepíthetnek neurális hálózatokat a legújabb mélytanuló eszközök, keretrendszerek használatával.

 

 

A Microsoft speciális kurzusain a kar képzési szemléletéhez illeszkedő, iparági szempontból releváns ismereteket szerezhettek a hallgatók. A Debreceni Egyetem Informatikai Kar Informatikai Rendszerek és Hálózatok Tanszékének adjunktusa, Tóth Ádám, valamint Bérczes Tamás gazdasági és külkapcsolati dékánhelyettes által vezetett, tizenhat órás AZ-900 Microsoft Azure Fundamentals kurzuson egyebek mellett a Microsoft felhőtechnológiájának alapjaival és szolgáltatásaival ismerkedhettek.  

 

– A Microsofttal, valamint az NVIDIA-val meglévő együttműködésnek köszönhetően, illetve az Informatikai Kar nemzetközi ipari vizsgaközpontja révén világszerte elfogadott ipari tanúsítványokat szerezhettek a résztvevők, ami nagy mértékben segíti a hallgatók munkaerőpiaci elhelyezkedését, a korszerű tudás elsajátítását. A kurzusok teljesítésével az egyetemisták nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is piacképesek lehetnek. A karon meglévő gyakorlatalapú oktatást is erősíti az ezekkel a nagyvállalatokkal való kapcsolattartás, mely a teljes képzési idő alatt kellően intenzív. A kurzusok sikeresek voltak, az indiai partner részéről megjelent, nagyságrenddel nagyobb hallgatói érdeklődést is hatékonyan tudtuk kezelni, ami dimenziólépés és új kihívások elé állítja a jövőben a kart – fogalmazott Hajdu András, az Informatikai Kar dékánja.

 

Az IK részéről mindkét képzésre 150-200 hallgató regisztrált, az indiai partneregyetemről, a Vishwakarma Informatikai Intézetből pedig több mint 4000 hallgató vett részt a kurzusokon. Az AZ-900 képzéshez összesen 3100-an, az NVIDIA-kurzusokhoz pedig a korlátozottabb erőforrások miatt körülbelül 1500-an csatlakoztak. Az indiai partnertől jelentkező nagy érdeklődésre való tekintettel az Informatikai Kar további NVIDIA-kurzusokat is szervez a közeljövőben, az indiai intézet pedig Amazon-kurzusokat tervez az őszi félévre.

 

A nyári iskola jelleggel szervezett oktatás sikerére alapozva az IK, valamint az indiai intézet elkötelezett amellett, hogy folytassák a kurzusokat helyi érdeklődők, hallgatók és egyetemi oktatók bevonásával, illetve közös céljuk, hogy tovább erősítsék a kutatási együttműködéseket, magas szintre emelve ezzel a két intézmény közötti kapcsolatot.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32