A Novellé 266 millió dollárért a Cambridge Technology Partners

, 2001. március 19. 14:06
A Novell felvásárolja a Cambridge Technology Partners globális informatikai szolgáltatásokat, valamint stratégiai és vezetői tanácsadást nyújtó céget. A felvásárlás eredményeképpen a Novell lényegesen kiterjeszti a vásárlók és más IT-szolgáltató cégek felé biztosított konzultációs szolgáltatásainak körét.
Mindkét cég fő területe az üzleti folyamatok és informatikai-erőforrások internetessé tétele új, biztonságos, ugyanakkor egyszerűbb, webes hozzáféréssel. A Cambridge megvásárlása felgyorsítja a Novell megoldásalapú értékesítési modellre való átállását, így a különféle vertikális iparágak felé az eddigieknél sokkal szélesebb körű rendszerintegrációs, konzultációs szolgáltatásokat tud majd biztosítani. A felvásárlás után a konzultációs szolgáltatások a Novell teljes bevételének egyharmadát fogják kitenni – a cég korábban megfogalmazott céljainak megfelelően.

A szerződés értelmében a Novell minden egyes Cambridge-részvényért 0,668 darab részvényt ad. Az ügylet értéke mintegy 266 millió dollár, a Novell-részvények 2001. március 9-i zárási árfolyama (6,06 dollár) alapján. A Cambridge a Novell teljes tulajdonjogú leányvállalatává válik.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32