Hatósági eljárások megindításáról döntött a Médiatanács

forrás: Prím Online, 2024. november 29. 12:40

Újabb rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára kiírt pályázaton hirdetett nyertest, emellett hatósági eljárások indításáról is határozott a Médiatanács a november 26-i ülésén. A testület arról is tájékoztatást kapott, hogy a holland társhatóság több esetben is figyelembe vette az NMHH korhatár-besorolásra vonatkozó jelzéseit.

A Mosoly Média Nonprofit Kft. lett a nyertese a Médiatanács által egy Kiskunfélegyháza telephelyű kisközösségi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség elvi használatára kiírt pályázatnak. A Mosoly Média Nonprofit Kft., amely Rádió Smile állandó megnevezéssel jelenleg is kisközösségi médiaszolgáltatást működtet a településen, egyedüliként nyújtott be érvényes és minden feltételnek megfelelő ajánlatot a pályázati eljárásban.

 

A testület hatósági eljárásban megállapította, hogy a Helyi Rádió Kft. által üzemeltetett Salgótarján 100,4 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű, 100,4 Rádió 1 állandó megnevezésű lineáris rádiós médiaszolgáltatás július 9–15. között megsértette szerződéses vállalásait azáltal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot és szöveget, valamint megszegte a zenei művek közzétételére vonatkozó előírásokat is. A Médiatanács mindezek miatt 60 ezer forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltatóra, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

 

Eljárást indított a Médiatanács a Radio Plus Kft. által üzemeltetett Gyöngyös 101,7 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű, 101,7 Rádió 1 állandó megnevezésű lineáris rádiós médiaszolgáltatás október 14–20. között sugárzott műsora miatt. Ebben az időszakban ugyanis a médiaszolgáltató vélelmezhetően nem tett eleget a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámokra vonatkozó szerződéses vállalásainak, emellett elmulasztotta a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok közzétételére, valamint a magyar zenei művek arányára vonatkozó vállalásainak teljesítését is. 

 

Hatósági eljárás indult a TV2 ellen a Tények Plusz 221., szeptember 4-én 18 óra 45 perctől sugárzott adása miatt. A kifogásolt műsorrészben előbb két, iskolai zaklatás áldozatává vált kamasz tragédiáját dolgozták fel egy riportban, a médiaszolgáltató ugyanakkor az érzékeny témáról szóló tudósítását egy zenés tehetségkutató promóciójával kötötte össze, ezzel megsérthette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó törvényi rendelkezést. E műsorszámot a csatorna szeptember 7-én megismételte, valamint a Tények.hu és a TV2 Play megnevezésű lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokon is elérhetővé tette.

 

A Tények.hu megnevezésű, www.tenyek.hu lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatáson 2024. szeptember 7-én közzétett Tények Plusz adás, 2024. szeptember 4., szerda című műsorszámmal kapcsolatban felmerült a kiskorúakat védő törvényi rendelkezések megsértésének lehetősége is, mivel a médiaszolgáltató a műsorszám korhatári kategóriáját a műsorkínálatot tartalmazó felületén nem tüntette fel.

 

A Médiatanács vizsgálja azt is, hogy az ATV-n az Egyenes Beszéd című műsorszám október 1-jén sugárzott adásának az izraeli–palesztin konfliktust érintő, aktuális külpolitikai kérdésekkel foglalkozó szegmensében elhangzottak sértik-e az emberi méltóságot, emiatt hatósági eljárás indult az ATV Zrt.-vel szemben is.

 

A hatóság korábban több műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatban is a joghatósággal rendelkező holland társhatósághoz, a COMISSARIAT VOOR DE MEDIA-hoz (CVDM) fordult, amely több esetben is egyetértett az NMHH jelzésével. Ezek közé tartozott a Nick Toons (Hungary) csatornán közzétett A Lármás család több epizódja, amelyek esetében a médiaszolgáltató nem alkalmazott korhatári besorolást. A CVDM felhívta a mulasztásra a Nick Toons figyelmét.

 

A Netflixen elérhető Levél a királynak című műsorszám 1. évad, 6., Amikor feljön a vérhold című epizódját „10+” korhatári jelöléssel látta el a médiaszolgáltató. A holland társhatóság tájékoztatása szerint a műsorszám első évada „tizenkét éven felülieknek ajánlott” besorolást kapott – megfelelően –, így a médiaszolgáltató klasszifikációja helytelen volt, amiről tájékoztatást kapott a Netflix.

 

A Viasat 3 (Hungary) állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson április 20-án 18 óra 50 perces kezdettel sugárzott Rampage-Tombolás című műsorszámot a médiaszolgáltató nem a korhatár- besorolásának megfelelő időpontban sugározta. A NICAM ezért felhívta a Viasat3 médiaszolgáltatójának figyelmét az előírások megsértésére, továbbá felszólította, hogy alkalmazza szabályszerűen az előírt idősávokat.

 

A Nick Toons (Hungary) állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson 2024. április 7-én 19 óra 12 perces kezdettel sugárzott A Casagrande család című műsorszám Rumbára fel!, Rossz kutya című epizódját a médiaszolgáltató korhatár-megjelölés nélkül tette közzé. A holland hatóság felhívta a médiaszolgáltató figyelmét arra, hogy köteles valamennyi évadot korhatár-besorolással ellátni. Ezt követően a Nick Toons eleget tett besorolási kötelezettségének, és az évadot „hat éven aluliaknak nem ajánlott” jelöléssel látta el az erőszak ábrázolására és félelemkeltő tartalomra vonatkozó figyelmeztetés mellett.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

E-sport-sikerek: mentorálással lesznek még jobbak a profi játékosok a Széchenyi-egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, s a sportág azóta is töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. A tehetséges fiatalokat az intézmény tulajdonában lévő Uni Pro Sport Kft. programvezetője, Borkai Ádám kutatja fel és segíti a minél jobb teljesítmény érdekében. Mentoráltja, Vén Balázs nemrég egy rangos nemzetközi verseny labdarúgó-videójáték kategóriájában győzött.

2024. december 4. 20:01

Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban

Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.

2024. december 4. 18:15

Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között

A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.*  A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.

2024. december 4. 16:37

A HONOR Magic V3 és V2 a tökéletes randipartnerek

Akár a hideg hónapokra keresünk társat, akár készülünk a tavaszi randilendületre, a HONOR Magic V3 és a most akciós HONOR Magic V2 egyaránt hű társak lesznek akár a románc előre lendítésében is. Egy jól összerakott Tinder vagy egyéb profil kulcsfontosságú, és ebben remek partner a két készülék.

2024. december 4. 14:49

Országos CNC-programozói versenyen lett bronzérmes a Széchenyi-egyetem csapata

Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt.

2024. december 4. 11:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37