Látogatás és továbbképzés az Nvidia központjában
A világon piacvezető, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó megoldásokat gyártó Nvidia főhadiszállásán, a kaliforniai San Joséban járt a Debreceni Egyetem Informatikai Karának dékánja. A háromnapos látogatás célja a nagy nyelvi modellek területén a cég által nyújtott zártkörű továbbképzésen való részvétel volt, ami a felsőoktatás és az üzleti szektor számára bővíti a naprakész oktatási lehetőségeket.
Az emberi szöveg feldolgozására, megértésére és előállítására tervezett nagy nyelvi modellek számos szakterületen a szoftveres alkalmazások középpontjába fognak kerülni, emiatt az Nvidia olyan oktatói csoportot kíván felállítani, melynek minősített szakemberei képesek átadni a vállalatok MI-transzformációjának támogatásához szükséges modern technológiai tudást.
Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar dékánja kiemelte, hogy az Nvidia San Joséban megtartott szakmai képzésén összesen tizenöten, akadémiai és ipari szereplők vettek részt a nagy nyelvi modellek területére fókuszáló tudás bővítése érdekében.
– Az ilyen, felsőoktatás számára is elérhető és a meglévő tudást naprakészen fejlesztő képzések megismertetik a legmodernebb technológiát, ami jelentősen erősíti a kutatási és innovációs potenciált is. Az Nvidia meghívása nem automatikusan történt, pályázni kellett szakmai önéletrajz megadásával. A részvételnek az is feltétele volt, hogy a pályázó már minősített Nvidia-oktató legyen, valamint rendelkezzen oktatási és kutatási tapasztalattal a nagy nyelvi modellek területén – emelte ki a kari vezető.
A Debreceni Egyetem Informatikai Kara több éve tagja az Nvidia DLI (Deep Learning Institue) hálózatnak, ami megköveteli a minősítések megszerzését az oktatóktól, akik ezek révén tarthatnak hivatalos Nvidia-képzéseket.
– Nekem is személyes motivációm volt, hogy fejlődjek a területen. Közvetlenül láthatom, hogyan alakul át lényegében minden szakterület az új technológia használatával, amelyet a kar hallgatóinak is megmutathatok. A tudás birtokában a közeljövőben képzéseket tarthatok globálisan mind a felsőoktatás, mind az üzleti szektor számára hivatalos Nvidia-tananyagokat használva. Ezzel erősíthetem a kapcsolatot az ipari partnerekkel, továbbá növelhetem a saját és kollégáim kutatási potenciálját, a felsőoktatáson túl az iparban zajló folyamatokba is mélyebb bepillantást nyerhetek – fogalmazott Hajdu András.
A kari vezető látogatása során találkozott Jensen Huanggal, az Nvidia alapítójával és elnök-vezérigazgatójával, akinek egy egyedi bűvös kockát vitt ajándékba. A kockán Jensen Huang arcképe, a magyar és az amerikai zászló, a DE és az IK logója váltott színekkel, valamint az Nvidia logója szerepelt.
Hajdu András hozzátette azt is, hogy a képzés és az együttműködés révén az egyik legdinamikusabban fejlődő informatikai területen léphet nagyot előre a világ piacvezető cégének technológiájával a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, mivel lényegében első kézből lehet majd ismereteket szerezni a tématerületen.
Forrás: Debreceni Egyetem
Kapcsolódó cikkek
- Karrier- és tudásépítés az Informatikai Szakmai Napokon
- Együttműködési megállapodást kötött a PwC a Debreceni Egyetemmel
- Többezres hallgatói részvétel az IK nemzetközi nyári kurzusain
- Kínai világcég a Debreceni Egyetem új partnere
- Erősödő partnerség a BMW-vel
- Felvételi: a legjobbak között a DE
- UD Studyversity: segítség a bajban
- DExpo az egyetem szolnoki campusán
- Matematikai módszer segít a döntéshozásban
- A Komondor fűtheti a Debreceni Sportuszodát
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
E-sport-sikerek: mentorálással lesznek még jobbak a profi játékosok a Széchenyi-egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, s a sportág azóta is töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. A tehetséges fiatalokat az intézmény tulajdonában lévő Uni Pro Sport Kft. programvezetője, Borkai Ádám kutatja fel és segíti a minél jobb teljesítmény érdekében. Mentoráltja, Vén Balázs nemrég egy rangos nemzetközi verseny labdarúgó-videójáték kategóriájában győzött.
Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban
Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.
Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között
A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.* A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.
A HONOR Magic V3 és V2 a tökéletes randipartnerek
Akár a hideg hónapokra keresünk társat, akár készülünk a tavaszi randilendületre, a HONOR Magic V3 és a most akciós HONOR Magic V2 egyaránt hű társak lesznek akár a románc előre lendítésében is. Egy jól összerakott Tinder vagy egyéb profil kulcsfontosságú, és ebben remek partner a két készülék.
Országos CNC-programozói versenyen lett bronzérmes a Széchenyi-egyetem csapata
Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt.