Egy fúzió hazai hatásai

A nagy hal megeszi a nagy halat

Guttray László Guttray László, 2001. március 31. 20:42
Az elmúlt időszakban az informatikai (és nemcsak a dot-com) cégek elbocsátásokkal cizellált, tőzsdei visszaesésekről vagy akár csődökről szóló híreinek ellenpontjaként szinte egyetlenként jelentkezett a Novell többszörös cégfelvásárlása. Ezek után kétszeresen is érthető, hogy a Novell menedzsmentje egyértelműen a cég fejlődésének eddigi legjelentősebb lépéseként értékelte, hogy a One Net filozófiát több mint egy éve terjesztő cég felvásárolta a Cambridge Technology Partnerst, majd nem sokkal később a Novetrixet. Sőt abban sincs semmi meglepő, hogy Szittya Tamást, a Novell Magyarország igazgatóját főként a felvásárlások hazai piacot érintő vonatkozásairól, a várható változásokról kérdeztük.
- A Cambridge neve egyelőre nem ismerős a hazai informatikai világban. Mikorra várható, hogy itthon is ezzel a márkanévvel fémjelzett konzultációs szolgáltatásokat kínálnak?

- Bár a külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy már csak a formaságok vannak hátra, a fúzió valódi megkezdése még hónapokat vehet igénybe. A különböző jóváhagyások után, június-júliusban indulhat az operatív összeolvadás, érezhető változások pedig csak az év végére várhatók. Én azonban nem azt tartom fontosnak, hogy a magyarországi képviselet hogyan alakul át szervezetileg, hiszen sokkal lényegesebb: mit látnak, milyen "hozzáadott értéket" kapnak majd partnereink? A Novell a jövőben sokkal hangsúlyozottabban jelenik majd meg a hazai piacon is, komplett projekteket vállalunk, a mostani termékeladások és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások - mint például a terméktámogatás, az oktatás - területe mellett lényegesen nagyobb hangsúlyt kap a konzultáció.

- Mikortól lesz érezhető az eltolódás?

- Folyamatosan növeljük a szolgáltatások részarányát. A Novell eredeti elképzeléseiben is az szerepelt: 2002 végéig el kell érni, hogy a cég összbevételének 30 százaléka konzultációs tevékenységből származzon. Azok a tervek pedig, amelyek már a fúziót is figyelembe veszik, még tovább növelik az arányt: 2004-ig 45 százalékos lesz a konzultációs ágazat részesedése.

- Ez azt is jelenti, hogy a hazai csapat konzultációs szakemberekkel bővül?

- A Novell három területre sorolja a professzionális szolgáltatásokat. Az első az oktatás, a második a terméktámogatás és üzemeltetés, a harmadik pedig a termék megvásárlása előtti stratégiai tervezéshez kapcsolódó konzultáció. Ez utóbbinak már most is egyre nagyobb szerepe van, a későbbiekben pedig még inkább kiteljesedik ez a tevékenység. Mivel a Cambridge alapvetően rendszerintegrátor cég is, a Novell portfóliója kiegészül komplett projektek fővállalkozásban történő végrehajtásával. Esetenként mi végezzük a bevezetéshez kapcsolódó munkákat, és feltehetőleg nemcsak Novell-termékek lesznek egy ilyen projektben, alvállalkozói konstrukcióban alkalmazunk más cégeket is.

- A bevételarányok ilyen irányú eltolódása azt feltételezi, hogy tervezetten és radikálisan csökken a szoftverértékesítés?

- Ezt egyáltalán nem így tervezzük, sokkal inkább az a meggyőződésem, hogy a Novell termékértékesítése is növekszik majd. Ezt arra alapozhatom, hogy korábban - amikor még főként hálózati operációs rendszereket forgalmaztunk - szinte kizárólag a megrendelő cégek technikai gárdájával álltunk kapcsolatban. Ma már sokkal magasabb igényeket kielégítő rendszereket kínálhatunk - címtárral és a különféle hálózati szolgáltatások nagyon széles skálájával -, ami már túlnő az informatikai szakemberek megrendelői hatáskörén, a beruházások a legtöbb esetben felső vezetői döntést is igényelnek. A Cambridge felvásárlásának egyik legnagyobb előnye éppen az, hogy a cég menedzsmentkonzultációval is foglalkozik, tehát legfelsőbb szinten nyújt stratégiai tanácsadást, s rendelkezik azokkal az eszközökkel, üzleti és szakmai kapcsolatokkal, amelyekkel növelhető az értékesítésből származó bevétel.

- Miben mutatkozik meg a bővülés Magyarországon? Szakirányú képzettséggel bíró alkalmazottak felvételét tervezi a Novell Magyarország, vagy olyan hazai cég felvásárlását, ahol megfelelő döntéshozói kapcsolatokkal rendelkeznek?

- Ez a kérdés még nem dőlt el, de valóban az említett két lehetőség látszik valószínűnek: megvásárolunk egy itthoni tanácsadócéget, vagy alkalmazunk olyan szakértőket, akik biztosítják az üzleti tevékenység bővülését. Elvileg az is elképzelhető, hogy a Cambridge egy gyakorlott menedzsert delegál, aki felügyeli majd a konzultációsszaktudás-értékesítési üzletág kiépítését, de ez nem valószínű, sokkal jobb hatásfokot eredményez, ha itthoni erőforrásokból építkezünk. Az biztos, hogy a Cambridge-nél meglévő know-how-t megkapja minden Novell-képviselet, aminek alapján felépíthető, hogyan kell a gyakorlatban megvalósítani a stratégiai vezetői tanácsadást, tehát az biztos, hogy év végig a Cambridge szaktudása Magyarországon is rendelkezésre áll.

- Ha a döntés itthon születhet meg, bizonyára vannak elképzelései arról, mikor, hány fővel, milyen jellemzőkkel bővül a hazai képviselet...

- Korai a kérdés, hiszen még a fúzió sincs jóváhagyva, és a Novell legfelsőbb vezetői sem döntötték el, hogyan történjen az egyesítés. Az biztos, hogy ezzel a cégfelvásárlással gyorsabban bővülünk, mintha organikusan fejlődtünk volna, és saját berkeken belül építünk ki szervezeteket és szaktudást. A következő üzleti tervet októberben kell benyújtani, addig nem valószínű, hogy lesz jelentős változás, az idei pénzügyi évet még nem igazán befolyásolják a felvásárlások. A lényeg, hogy nagyobb cég leszünk, szélesebb profillal.

Novell-akvizíciók

Márciusban két céget is magába olvasztott a Novell: elsőként azt jelentették be, hogy felvásárolja a Cambridge Technology Partnerst, a főként az Egyesült Államokban ismert, globális informatikai szolgáltatásokat, valamint stratégiai és vezetői tanácsadást nyújtó céget, néhány nappal később pedig közölték, hogy megvásárolták a Novetrixet, amellyel az anyacég a vállalatok és szolgáltatók számára szükséges új tartalomellátási technológia és szakértelem birtokába jut.

Kétségtelenül a "nagy fogás" az 1991-ben alapított Cambridge, amelynek mára 19 országban 3400 alkalmazottja van; ügyfeleinek stratégiai és vezetői tanácsadást, valamint rendszerintegrációs szolgáltatásokat nyújt az e-businessre való átálláshoz.

A felvásárlás eredményeképpen a Novell lényegesen kiterjeszti a vásárlók és más IT-szolgáltató cégek felé biztosított konzultációs szolgáltatásainak körét. Mindkét vállalat fő területe az üzleti folyamatok és informatikai erőforrások internetessé tétele új, biztonságos, ugyanakkor egyszerűbb webes hozzáféréssel.

A felvásárlás után - a korábban megfogalmazott céljainak megfelelően - a konzultációs szolgáltatások a Novell teljes bevételének egyharmadát teszik majd ki. A tranzakció várhatóan a Novell 2001-es harmadik pénzügyi negyedévére fejeződik be. A könyvelésben egyértelműen vásárlásként jelentkező fúziót jóváhagyta mindkét cég igazgatótanácsa, és ha a Cambridge részvényesei is rábólintanak az üzletre, a Cambridge a Novell teljes tulajdonjogú leányvállalatává válik.

A kiadott közlemények szerint a Novell vezetősége szintén a megoldásorientált irányba változik. Jack Messman, a Novell igazgatótanácsának tagja és a Cambridge elnök-vezérigazgatója kerül a vezérigazgatói posztra, Eric Schmidt azonban továbbra is a Novell igazgatótanácsának elnöke marad, és ő lesz a cég vezető stratégája is.

A másik felvásárlás "alanya" a Novetrix. A független fejlesztőcég címtár alapú szoftvermegoldásai a "bárhol, bármikor" típusú számítástechnika fejlődését segítik elő. A tranzakció keretében a Novell fejlett technológiához és szakértelemhez jut a tartalom- és szolgáltatásellátás terén.

Kulcsszavak: +céginfo Novell Novell-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32