Volán Elektronika Rt., Mikro Volán Elektronika Rt. – osztalékfizetés

MTI Sajtóadatbank, 2001. április 27. 07:14
A Volán Elektronika Rt. 4 százalékos osztalékot fizet mind a törzs-, mind az elsőbbségi részvényekre, a Mikro Volán Elektronika Rt. 17 százalékot utal az elsőbbségi és 12 százalékot a törzsrészvények után a társaságok közgyűlésének határozata alapján – közölte a két cég a Magyar Tőkepiacban csütörtökön.
A Volán Elektronika Rt. törzsrészvényeinek névértéke 44 ezer forint, elsőbbségi részvényeié pedig egymillió forint.

A Volán Elektronika közgyűlése elfogadta a 2000. évi beszámolót, amely szerint a társaság mérleg szerinti eredménye 75,454 millió forint lett, szemben az egy évvel korábbi 18,13 millió forinttal. Adózott eredménye 93,411 millió forintot tett ki, ez jelentős emelkedés az 1999. évi 40,124 millió forinthoz viszonyítva.

Faur Kálmán, a társaság elnök-vezérigazgatója az MTI-nek korábban elmondta: az eredményjavulás oka, hogy a portfólió- és irodaház-kezelő Volán Elektronika Rt. 44 százalékos tulajdonosa a Mikro Volán Elektronika Rt-nek. Ez utóbbi társaság tavaly jelentős profitot ért el.

A Volán Elektronika Rt. részesedéssel rendelkezik lízingcégekben, pénzintézetekben, valamint szállodában és szállítócégekben, ezeknek a vállalatoknak az eredményessége is tükröződik a nyereségben – tette hozzá.

A cég árbevétele tavaly 186,705 millió forint volt, ami 27,4 százalékkal kevesebb, mint 1999-ben. Ennek oka, hogy egyik irodaházukból tavaly három nagy bérlő elment, így körülbelül féléves bérleti díjtól esett el a vállalat – tájékoztatott korábban Faur Kálmán.

A közgyűlés öt évre újraválasztotta Faur Kálmán, Kovács József és Marxreiter Alajos igazgatósági tagokat. A felügyelőbizottság tagjainak Saslics Elemért és Gombos Tamást választotta újra a plénum, új tagként Benedek Gábor kapott megbízást a közgyűléstől öt évre.

A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Mikro Volán Elektronika Rt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság javaslatát, így az osztalék mértéke 1700 forint az elsőbbségi részvényeknél, 1200 forint a törzsrészvényeknél.

A közgyűlés jóváhagyta a 2000. üzleti évről szóló jelentést. Eszerint a társaság mérleg szerinti eredménye 137,5 millió forint, ezt eredménytartalékba helyezi a társaság. A Mikro Volán 1999-ben 48,52 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el.

Adózott nyeresége tavaly 160,7 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 66,4 millió forinttal.

Melicher Lászlóné, a vállalat pénzügyi osztályának vezetője korábban elmondta: az eredménynövekedés mögött jelentős költségmegtakarítás és a Mikro Volán Elektronika Rt. termékeinek 10 százalékos áremelése áll, illetve az, hogy tavaly a MÁV-val egy nagyobb projektet valósítottak meg, a társaság végezte az államvasutak ügyviteli rendszerének korszerűsítését.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36