Egy kalózkodás elleni cég beperelte a Microsoftot

Hűvös Imre, 2001. november 3. 10:37
Az InterTrust, egyike azoknak a cégeknek, amelyek dalok és videók másolásvédelmi technológiájával foglalkozik, csütörtökön, a San Franciscó-i Szövetségi Bíróságon pert indított a Microsoft ellen, mondván, hogy az sérti az ő szabadalmi jogait.
Az InterTrust szerint a Windows Media Playerbe épített hatásos másolásvédelem túlzottan hasonlít az InterTrust jogvédett megoldására. A kis kaliforniai cég azt kéri a bíróságtól, hogy tiltsa meg a Microsoft számára ennek a technológiának a használatát – vagyis az óriás Microsoftnak ki kellene vennie egyik legnépszerűbb szoftverének egy fontos elemét. A keresetben szintén szereplő kártérítési követelés összege nem került nyilvánosságra.

A pernek az ad különösen nagy aktualitást, hogy a Napster-ügy bebizonyította: a nagy kiadók is rá vannak utalva a weben való terjesztésre. Ezt felismerve a Microsoft – közismert agresszivitásával – ráállt arra, hogy a másolásvédelemben is dominanciát szerezzen. A Media Playerbe és magába a Windowsba épített védelmek el is nyerték több nagy kiadó támogatását.

Az InterTrust cég korábban úgy nyilatkozott, hogy mindketten jól elférhetnek a piacon, de a perindítás azt mutatja, kezdte fojtogatónak érezni a nyomást. Ügyvédjük szerint a közeljövőben nem készülnek pert indítani a többi versenytársuk, például az IBM ellen – tudta meg a CNet.

A Microsoftot eddig nem sikerült elérni, hogy kommentálja az ügyet.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32