Csökkenő BT-adósság

MTI Sajtóadatbank, 2001. július 19. 08:14
A március végi 27,9 milliárd fontról 17,5 milliárd fontra csökkentette adósságát a British Telecommunications Plc. távközlési szolgáltató, vagyis sikerült elérni a megígért 10 milliárd fontos adósságcsökkentést - mondta a BT szerdai közgyűlésén a cég elnöke.
Sir Christopher Bland szerint a radikális adósságcsökkentést a működéshez nem feltétlenül szükséges vagyon értékesítésével és a részvényeseknek történt múlt havi részvénykibocsátással sikerült elérni. Sir Christopher megköszönte a részvényeseknek, hogy támogatták a részvénykibocsátást.

A BT júniusban 5,9 milliárd font értékű részvényt adott ki elővásárlási joggal a cég részvényeseinek. Ez volt a legnagyobb részvénykiadás a brit vállalatok történetében.

A súlyos adósságot a BT a harmadik generációs mobiltelefon-tenderek megvásárlásával halmozta fel. A British Telecom tavaly 9 milliárd fontot költött koncessziók megszerzésére odahaza és Németországban, és a hitelminősítők adósosztályzata leértékelésével fenyegették meg arra az esetre, ha nem csökkenti adósságállományát.

A szerdai részvényesi közgyűlésen bejelentették azt is, hogy a tervek szerint folyik a BT Wireless mobilüzletág leválasztása, amit az év végéig terveznek elvégezni.

Kulcsszavak: BT +céginfo BT Wireless

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32