Befejezett akvizíció - Jack Messman a vezér

A Novell forró nyara

, 2001. augusztus 6. 16:59
A nyár igazán forrón kezdődött a Novellnél. Olyan bejelentésekkel lepték meg az informatikai világot, amelyek máskor akár egy egész esztendőre is elegendőek lettek volna - és még nincs vége a nyárnak!
Alig egy hónapja jelentették be, hogy a Novell és a Computer Associates együttműködésének következtében jelentősen leegyszerűsödhet a hálózatok menedzselése. A CA ugyanis a Novell ZENworks címtár alapú hálózatfelügyeleti szoftverének Unicenter rendszerbe történő integrálásával előrelépett a szolgáltatások terén, mivel a vásárlók olyan egységesített kezelőfelületet kapnak, amelylyel megoldhatják a heterogén hálózatok felügyeletét, miközben teljes biztonsággal megfelelnek az elektronikus üzletviteli alkalmazások és rendszerek által támasztott rendelkezésre állási és teljesítménykövetelményeknek.

Békés vezércsere

Egy nappal később egy korábban megkezdett felvásárlás végére tettek pontot, és közzétették: befejeződött a Cambridge Technology Partners integrálását megvalósító folyamat, a Novell új elnök-vezérigazgatójának Jack Messmant nevezték ki, Eric Schmidt, a korábbi vezérigazgató a Novell igazgatótanácsában folytatja a cég stratégiájának alakítását. A beolvadás szándékát egyértelműen jelzi, hogy a Cambridge részvényeseinek közgyűlésén 60 százalék támogatta a Novell-lel történő egyesülést.

Az év elején megkezdett felvásárlási folyamat annak idején sok találgatásra adott okot, jó néhányan nem is hittek az üzlet létrejöttében, mások jó esetben is elhúzódó akvizíciót jósoltak. Nyár közepére azonban kiderült, hogy a Cambridge Technology Partners a Novell leányvállalatává válik, nevét azonban megtartja.

A Novell ezzel a lépésével újabb szolgáltatásokkal és tanácsadói kapacitással egészítheti ki hálózatiszolgáltatás-szoftvereinek kínálatát. "A Cambridge lehetővé teszi a Novell számára, hogy teljes támogatást nyújtson a cégeknek az elektronikus üzletviteli megoldásokhoz" - mondta Messman.

A Cambridge a Novell legfőbb nemzetközi és amerikai ügyfeleire koncentrál, és továbbra is kiszolgálja nem Novell-rendszereket használó partnereit is. Folytatja a stratégiai megoldások szállítását a "digital business strategy", az "e-commerce" és a "mobile commerce" területén, a vállalatok ügyfélkapcsolattal, ellátólánccal és vállalati erőforrással kapcsolatos folyamatainak az interneten keresztül történő működtetését segítve.

A Cambridge csatlakozása a Novellhez kiterjeszti a vásárlók lehetőségeit a piacon elérhető legjobb web alapú elektronikus üzletviteli megoldások kiválasztásakor és bevezetésekor. A Novell pedig változatlanul biztosítja a vezető platformfüggetlen hálózatiszolgáltatás-megoldásokat és integrációs technológiákat, amilyen például az NDS eDirectory és a DirXML.

NetDevice: a multiplatform-mindenes

Még mindig júliust írtunk, amikor új szervercsaládot mutatott be a Novell: a NetDevice eszközök olyan, kizárólag szoftveres megoldások, amelyek a felhasználók tetszőleges hardvereszközein alkalmazhatók.

A NetDevice NAS (Network Attached Storege) a Novell specializált szoftveres NetDevice szervereszközcsaládjának első tagja, amely nagyfokú rugalmasságot biztosít a felhasználóknak az új és a már létező, kompatibilis hardvereszközeik megválasztásában és felhasználásában.

A NetDevice szervereszközök kialakításuknak köszönhetően platformra való tekintet nélkül bármely hálózatba beköthetők, ezzel segítve a vállalatokat az elektronikus üzletvitel rendszerfrissítés nélküli megvalósításában.

A Novell NetDevice NAS az iparág első "puha" (szoftveres) tárolási megoldása, amely kialakításánál fogva a teljes vállalatra kiterjedően tetszőleges hardveren lehetővé teszi az eszköz rendszerbe állítását. Ezáltal a vállalatok megtarthatják már kialakított beszerzési szokásaikat, kihasználhatják a hardverbeszállítókkal fenntartott kapcsolatok előnyeit, csökkenthetik a képzésre fordított erőforrásokat, és akár meglévő hardverállományukat is újra rendszerbe állíthatják nagy teljesítményű NAS eszközökként.

A Novell NetDevice eszköz automatikus lemezkép-kezelési technológiája lehetővé teszi a rendszergazdák számára a teljes rendszertelepítést és több ezer felhasználó jogosultságainak beállítását akár 20 percen belül, mivel a Novell NetDevice NAS CD-ről történő bootoláskor a lemezkép automatikusan felmásolódik a számítógépre, és a rendszer konfigurálódik.

A Novell NetDevice NAS az egyetlen elérhető NAS eszköz, amely nemcsak a Novell NDS eDirectory-környezetet, hanem a Windows, Unix, Linux és web alapú ügyfeleket is támogatja. Az említettek mindegyike natív eléréssel fér hozzá a Novell NetDevice NAS szolgáltatáshoz, és az ügyfelek mindegyike - függetlenül az általa használt platformtól - központilag menedzselhető a Novell NetDevice NAS eszközök mindegyikén az eDirectory hatékonyságával, ami az NAS eszközök teljes flottájának kezelését és felügyeletét is olyan könnyedséggel biztosítja, mintha egyetlen eszközről lenne szó. A hálózati ügyfeleknek - mobil- és kábeles kapcsolatokon keresztül egyaránt - méretezhető tárolási kapacitást biztosító és a vállalati tárolás felügyeletét, illetve kezelését centralizáltan megoldó Novell NetDevice NAS csökkenti a tárolással kapcsolatos felügyeleti költségeket.

Ingyenes technikai támogatás

Július végén a Novell Magyarország tette fel a koronát a bejelentéssorozatra, amikor nyilvánosságra hozta, hogy a leányvállalat elindítja új, ingyenes technikai segítségnyújtó szolgáltatását a Novell Kisvállalati Csomag magyarországi felhasználói számára.

A termék bevezetése óta értékesített több mint ezer Novell Kisvállalati Csomag 5.1 magyarországi regisztrálásában a Novell jelentős mértékben számít a partnerek együttműködésére, mivel a telefonos ingyenes segítségnyújtás csak a lokálisan is regisztrált termékekhez vehető igénybe.

Az új szolgáltatás célja, hogy segítse az informatikai rendszer méretét tekintve kisvállalatnak nevezhető magyarországi cégeket, hogy belső szakértelem nélkül is korszerű, az üzleti tevékenységet megbízhatóan támogató informatikai rendszereket használhassanak.

A támogatás egyaránt hasznos a már működő rendszerek továbbfejlesztésére, illetve az új Novell Kisvállalati Csomagok gyors és szakszerű üzembe helyezésére.

A technikai segítségnyújtás a Novell Kisvállalati Csomag 5.1 telepítésén túl magában foglalja a frissítést (NW3-ról, NW4-ről vagy más hálózati operációs rendszerről), a DNS, DHCP konfigurálását (saját DNS-szerver, szolgáltató DNS-szervere), az internetkapcsolat konfigurálását, a BorderManager, a GroupWise telepítését és az internetes levelezés beállítását, a vírusellenőrző telepítését, valamint a biztonsági mentés beállítását.

Az ingyenes technikai tanácsadást a partnerek vagy végfelhasználók vehetik igénybe, mindössze annyit kell tenniük, hogy a viszonteladóknál vagy a Novell magyarországi weboldalán, a www.novell.hu-n elérhető regisztrációs lapot kitöltve elküldik faxon a 237-1509-es számra, ahol a Novell regisztrálja az adott termékazonosító sorozatszámhoz tartozó végfelhasználót, illetve partnert, aki a regisztrációról e-mailben vagy faxon visszajelzést kap.

Bővül az NAS-piac

Napjainkban a tárolás az elektronikus üzletvitel egyik nagy kihívása. Az IDC adatai szerint a hálózati csatolt tárolási piac egy év alatt 835 millióról 1,883 milliárd dollárra bővült, ami éves szinten 125 százalékos növekedés. Az előrejelzés szerint az NAS-piac körülbelül 10 milliárd dolláros piaccá duzzad 2003-ra. Ez év márciusában közzétett értékelésében az IDC a teljes specializált szervereszközpiac forgalmát 2002-re 12 milliárd dollárra prognosztizálta. A vállalati adattárolási igények 9-12 havonta megkétszereződnek, valamint az új tárolási kapacitás menedzselési költsége a beszerzési ár 3-5-szörösét is elérheti, ezért az informatikai felelősök a jelenleginél hatékonyabb megoldásokat keresnek a tárolási igény kielégítésére és kezelésére. A Novell NetDevice NAS segítséget nyújt a tárolás szörnyetegének megszelídítéséhez.

Kulcsszavak: +céginfo Novell

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32