Újabb ingyenes Office-alkalmazás: nyitott helyett szabad
Mivel az Oracle és a Sun Microsystems tavalyi összeolvadásával az OpenOffice az Oracle birtokába került, a szoftver fejlesztői inkább egy új, ám a korábbi nyílt jelleget újra cégfelügyelet nélkül megvalósító fejlesztés mögé álltak, és ennek eredményeként tegnap megjelent a LibreOffice 3.3, a közösség által fejlesztett szabad irodai szoftver első stabil kiadása. Kevesebb mint négy hónap alatt a LibreOffice-on dolgozó fejlesztők száma húszról jóval száz fölé nőtt, ami lehetővé tette a tervezettnél korábbi megjelenést.
A Document Foundation fejlesztői közösség egyik vezetője, Caolán McNamara így nyilatkozott: „Ez az első stabil kiadásunk, ezért nagyon várjuk a felhasználók visszajelzéseit, amelyeket azonnal beépítünk a kódba, és amint lehet újabb verziókat jelentetünk meg. Februártól áttérünk egy kiszámítható, átlátható és nyilvános kiadási ütemtervre. Ezt határozta el az Engineering Steering Committee, és ezt kérték a felhasználók is.” A LibreOffice kiadási ütemterve elérhető a http://wiki.documentfoundation.org/ReleasePlan oldalon.
A LibreOffice 3.3 több, egyedülálló újdonságot tartalmaz. A közösség tagjai között a következők a legnépszerűbbek: SVG-fájlok importálása és szerkesztése, egyszerű címlapformázás és -számozás a Writerben, jobb navigátor a Writerben, a cellák és munkalapok ergonomikusabb kezelése a Calcban, valamint a Microsoft Works és a Lotus Word Pro dokumentumok importálásának lehetősége. Ezenkívül beépítésre került több, népszerű kiterjesztés is. Segítségükkel lehetővé válik a PDF-fájlok importálása, a bemutatók vetítésénél előadói konzol használható, teljesen új jelentéskészítő található az adatbázisokból történő adatok kinyerésére stb. A LibreOffice 3.3 újdonságainak teljes listája a következő weboldalon olvasható: http://hu.libreoffice.org/letoeltes/ujdonsagok-3-3/.
A LibreOffice 3.3 az OpenOffice.org 3.3 összes újdonságát is tartalmazza, például az egyedi dokumentumjellemzők újfajta kezelését, a szabványos PDF-betűkészletek beágyazását a PDF dokumentumokba, az új Liberation Narrow betűkészletet, a Writer és a Calc többféle dokumentumvédelmi lehetőségét, beállítható számú tizedesjegyet az általános számformátum esetén a Calcban, az 1 millió soros munkalapokat, a CSV-importálás új lehetőségeit a Calcban, rajzobjektumok beillesztését a Chartban, a diaelrendezés kezelésének javítását az Impressben, az új és könnyebben használható nyomtatási beállítóablakot, színes munkalapfüleket a Calcban és még sok egyebet. Ezek közül többet a LibreOffice-csapat fejlesztett ki, még a Document Foundation megalakulása előtt.
A LibreOffice fejlesztői február 5-én ás 6-án a brüsszeli FOSDEM konferencián találkoznak egymással. Február 6-án egész nap előadásokat tartanak a LibreOffice fejlesztésének elméleti és gyakorlati aspektusairól, valamint a Document Foundation munkájáról.
A Document Foundation honlapja a http://documentfoundation.org. A LibreOffice honlapja a http://www.libreoffice.org, de emellett elérhető két magyar honlap is, egymást kiegészítve: http://libreoffice.hu és http://hu.libreoffice.org.
Kapcsolódó cikkek
- Libre Office Portable 3.4.4
- Stabilabb és gyorsabb a legfrissebb LibreOffice for Windows
- Letölthető a LibreOffice 3.4 Beta 2 verziója
- LibreOffice 3.4 beta
- Jön-jön-jön: Firefox 4.0 és LibreOffice 3.3.2 a dokumentumszabadság világnapján
- LibreOffice névre vált az ingyenes OpenOffice
- Új nyílt formátum bemutatkozásával zárult a Budapesti OpenOffice konferencia
- Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé
- Magyarországon ünnepel az OpenOffice.org közösség
- OxygenOffice Professional 3.2.1.40
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.