Mobilkonferencia: élmény veled élni
"Élmény veled élni" a mottója az április 6-án Budapestre (a Vörösmarty téri üvegpalotába) meghirdetett Smartmobil konferenciának. A nemrégiben lezajlott barcelonai Mobile World Congress kapcsán elmondhatjuk, hogy nem csak a mobil készülékek, hanem a mobil konferenciák, kiállítások jelentősége is nő, a cégek több újdonsággal rukkoltak elő februárban Barcelonában, mint a néhány héttel későbbi, méretében még mindig jóval nagyobb hannoveri CeBIT-en. A Magyarországon most másodszor megrendezett Smartmobile konferencia láthatóan szintén növekedési pályán van, az idei minden előjel szerint jelentős mértékben felül fogja múlni a tavalyit, több, mint 500 résztvevőt várnak.
A tízmilliós Magyarországon 12 millió mobil van forgalomban, és ebből 11 milliót rendszeresen használnak is. A mobilinternet előfizetések száma meghaladta az 1,3 milliót. A készülékek között becslések szerint már 1,5 millió tekinthető okos-telefonnak, míg az új eladásoknál az arány ennél jóval magasabb. A mobil gyorsabban fejlődik és okosodik, mint eddig bármilyen technikai eszköz.
"A Smartmobil konferencia az egyetlen hely, ahol a mobilpiac szolgáltatói, beszállítói, felhasználói, kutatói, elemzői,
szabályozói és Cassandrái egyszerre vannak jelen."- jelentette ki Csermely Ákos, a Smartmobil konferencia társszervezője. "Médiabirodalmak, marketingcégek, tartalomgyártó műhelyek, e- és hagyományos kereskedők, mobil- és tartalomszolgáltatók, alkalmazásfejlesztők, mobilpiaci jövőbelátók, szabályozási szakértők és közgazdasági elemzők,
ugrásra kész kockázati-tőke-befektetők, sikeres és hamvába holt kezdeményezések, önjelölt és valódi mobilguruk, kommunikációs és médiaszakemberek szakmai találkozója. Itt a helye mindazoknak, akik már felmérték a mobilitás, a kényelem, az azonnali információk, a többcsatornás kommunikáció, a mobil helymeghatározás és fizetés új lehetőségeit. És azoknak is, akik ma még kételkednek abban, hogy az egyszerre okos és szép okos-telefon vagy táblagép az élet sok területét átalakítja: egészségügy, utazás, turisztika, média, fizetési módszerek, üzleti modellek."
Az Endless és a Média Hungária által közösen szervezett konferencia résztvevői egy sor neves hazai és külföldi szakmeber előadást hallgathatják meg, fórumokon, vagy akár szűkebb körű "folyosói" informális megbeszéleseken is tájékozódhatnak a hazai és nemzetközi trendekről. A részletekről a konferencia www.smartmobilhq.hu weboldalán illetve a Fecabookon lehet tájékozódni.
Kapcsolódó cikkek
- Amerikába mennek a legjobb startup-ok
- Open Source 2012 – Az innováció motorja
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- Mobil programfüzet az Evolution résztvevőinek
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- Bemutatkozott a tízhüvelykes Galaxy Tab 2
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.