Kulisszatitkok: 2012-ben minden Apple-termék megújul
A Digitimes című tajvani hírforrás szerint az Apple azt tervezi, hogy 2012-ben minden termékéből új verzióval rukkol elő, beleértve az iPad-et, az iMac-et, az iPhone-t és a MacBook Airt is. A beszállítói forrásokra támaszkodó szerző - egyebek mellett - abból vonja le következtetéseit, hogy az Apple még decemberben véglegesíti a kulcsfontosságú részegységekre és alkatrészekre vonatkozó megrendeléseit.
A Digitimes szerint kétféle iPad prototípushoz kér a gyártóktól kijelzőt és LED-et, amelyek kódneve jelenleg J1 és J2. A TPK Holdings már 2011 novemberében megkezdi az Apple számára készülő érintőpanelek gyártását, a Wintek decembertől szállítja az előbbihez hasonló termékeit. Ugyanakkor a források nem tartják valószínűnek, hogy az új iPhone vagy az új iMac 2012 második féléve előtt a boltokba kerüljön.
Az iPad3 is csak 2012 harmadik negyedévében várható, de egy új iPad-modell nagy eséllyel megjelenhet 2012 márciusában, de ezt nem tekinti az Apple a jelenlegi iPad újabb generációjának, inkább az Amazon Fire-jére adandó válasznak szánják, ezért nyilvánvaló, hogy az árral próbálnak versenyezni bizonyos szolgáltatások rovására.
Kapcsolódó cikkek
- iPad 2 8GB – Pénztárcakímélő Apple tablet?
- Egy hét múlva debütál az iPad 3
- iPad 3 premier március első hetében?
- Vezeték nélküli kivetítés az új Epson projektorral
- A te navid a te menüddel - iGO primo app
- Megérkezett az iOS 5 hivatalos frissítése: iOS 5.0.1
- GarageBand: már iPhone és iPod Touch készülékekre is
- Október 28-tól kapható az iPhone 4S a T-Mobile-nál
- Négymilliónál több iPhone 4S készüléket vásároltak az első hétvégén
- Több, mint egymillió előrendelt iPhone 4S az első 24 órában
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.